Gondolat Kiadó

LELEPLEZETT MELLSZOBOR

Nyomozások Kazinczy birtokán

Szerkesztette Czifra Mariann

A tanulmánykötet a Kazinczy évfordulóhoz kapcsolódva a Kazinczy-életmű kutatásának legújabb tendenciáit mutatja be. Egyrészt hangsúlyozottan a fiatal irodalomtörténész-nemzedéknek szeretne teret adni, másrészt pedig egy új szempontokra épülő Kazinczy-kép megalkotásának szükségessége mellett érvel.

RÉSZLET

Keszeg Anna

A szabó Kazinczy

Módi és viselet összefüggései Kazinczy Ferencnél

Kazinczy Ferenc neve a magyar divattörténeti szakirodalomban sem ismeretlen. Lukács Anikó idézte fel a nemzeti, magyar és a nyugati, idegen ruha konfliktusának azt a mozzanatát, melyben a Pesti Divatlap cikkírója 1847-ben éppen az általánosan elfogadott magyar öltözék kidolgozásának folyamatában siránkozott a „szabó-Kazinczy” hiánya felett. A magyar nemzeti viselet kultuszának második nagy hulláma az 1850-es évek végén a férfiöltözet darabjait a nemzeti panteon megjelenítésére használta fel, s a Kölcsey-mente, a Hunyadi-mente vagy palást, a Zrínyi-dolmány, az Árpád-mente, a Lehel-szűr, a Széchenyi-szűr mellett Kazinczy Ferencről is attilát, zekét neveztek el.

A Pályám emlékezete bizonyos passzusai forrásértékű hivatkozásban pedig rendszeresen visszatérnek a divattörténeti összefoglalásokban. Ezekre a kosztümtörténetekre jórészt az érvényes, amit a korszak francia divattörténésze a francia példa összefüggésében Quicherat-jelenségnek nevez: a nagyon változatos forrásanyaggal dolgozó 19. század végi, 20. század eleji kosztümtörténet a ruhadarabok evolúcióját vázolva elvész az apró változások követésében, nem képes a társadalmi használatra, a viseletek kiválasztásában rejlő társadalmi-politikai jelentésekkel való játékra következtetni. A magyar szakirodalomban váltást az etnográfiai és muzeológiai kutatások hoztak, melyek főként a népi, nemzeti viseletelemek történetének követésére vállalkoztak, s a legtöbb esetben éppen kiállításokhoz kapcsolódtak.

A viselet jelentőségének Kazinczy kapcsán felmerülő három említett előfordulása tünetértékűen jelzi, hogy az öltözék egy sajátos nemzetfelfogás szövegkörnyezetében, az önreprezentációs eszköztár részeként, illetve szakszerű történeti ismereteket igénylő tárgyként kerül elő, ezek pedig mind olyan tematikus vonatkozásai a kérdésnek, melyek a Kazinczy-szöveghagyatékban is követhetők. A következőkben éppen azokat a tematikus összefüggéseket járom körül, melyekben az öltözék, a viselet kérdése felbukkan Kazinczynál. A kérdés jelentősége mindeddig a testpoétikákra, szerzői önreprezentációkra vonatkozó kutatásokban merült fel érintőlegesen irodalomtörténeti távlataiban.

Az öltözéket Kazinczy irodalmi, nyelvi személetmódjába, illetve életvezetésébe koherensen illeszkedő összetevőként határozta meg Hász-Fehér Katalin: „Kazinczy szimpozionszerű virtuális társaságában a társadalmi rang, az egyházi méltóság, az életmód, a tájékozottság, a műértés, a jellem, a lelki erények éppúgy szerepet játszanak, mint a családi viszonyok, sőt a külső megjelenés, a viselkedési szokások vagy a beszédmód. […] Az esztétikum iránti érzéknek Kazinczy szerint az ember külsején, fiziognómiáján, megjelenésén, viselkedésén és életkörülményein is látszania kell.”

A nemzetközi testtörténeti és divattörténeti szakirodalom elkülönülése, árnyaltsága okán ebben a tematikus összefoglalóban a testtörténetről némileg leválasztva, főként divattörténeti összefüggésbe helyezem a kérdést, s arra kérdezek rá, hogy divatos volt-e Kazinczy, a fogalom milyen történeti szemantikai értelmezése szerint volt az, volt-e jelentősége számára ennek a kérdésnek, milyen öltözködési normákhoz való igazodást jelentett az ő esetében a ruha, illetve milyen változásokon ment át a kérdés megítélése az életút különböző szakaszaiban. A divatra kiélezett kérdéssel azonban talán túlságosan is eltávolodtam a probléma alapozásától.

Az első tisztázandó vonatkozása Kazinczy Ferenc öltözködéskultúrához való viszonyulásának eszmetörténeti jellegű: mit jelentett a testet övező, formára szabott, funkcionálisan és társadalmi hovatartozás szerint szervezett textília a 18. század vége magyar középnemesi lakosságának? Lukács Anikó, a reformkor viselettörténésze szerint – egyébként egy Jókai Mórtól idézett meglátás értelmében – ezt a korszakot a rendi identitást transzparenssé tevő öltözködés jellemzi, a ruha reprezentációs eszköz, az identitás kifejezője.

Hans Medicknek a szintén a Daniel Roche-i kultúrtörténetbe ágyazott viselettörténetre visszamenő terminológiája szerint ez a váltás a megbecsülés kultúrájáról a látszatkultúrára való átmenetként írható le. E két fogalomban körvonalazódik az a váltás, mely a rendeletek által szabályozott, a társadalmi státuszban organikusan megalapozódó viselet és a státusz helyett álló, státuszt szimuláló viselet között megy végbe, s mely a kosztüm történetét elválasztja a divat történetétől. Vagyis a parafrazeált Jókai-idézet szerint a 18. század végét a viselet történetében a divattörténet kezdete előtti korként jellemezhetjük. Viszont ahogyan az a kulturális változások esetében rendszerint lenni szokott, a váltás korántsem egyértelmű, és nem máról holnapra megy végbe. Az európai divattörténet e korszak vonatkozásában úgy látja, hogy a 17. századi indiai textíliaimporttal teremtődnek meg a selyem királyi és egyházi főméltósági viseletből való alászállásának következményeiként is az újdonságra való fogékonyság, a társadalmi hovatartozást szimuláló öltözködés feltételei.

E két tényező váltja ki azt, hogy a divattörténet és kosztümtörténet elhatárolásának a 18. század vége, a kapitalizmus/demokrácia jelenségeihez kapcsolása korántsem egyértelmű. Az öltözködés innovatív és autonóm identitáskifejező jelenségként való elkülönülése a modernizáció egyéb jelenségeihez hasonlóan igen korai gyökerekkel és összetett előtörténettel rendelkezik. A modern értelemben vett divat kialakulásának nagy központjaként (s egyébként Párizs divat fővárosi rangra emelésének periódusaként, hiszen aligha lehetett volna más város a divat fővárosa, mint éppen az, ahol a divat jelensége megszületett ) XIV. Lajos udvarát tartják, mely királyi manufaktúrái által megteremtette a variáció és az újdonság kultuszát, kitermelte a divatszínek és divattextíliák jelenségét. Bárhol is húznánk meg a divattörténet kezdetének határát, a 18. század vége mindenképpen olyan korszaknak tekinthető, melyben a divatos öltözködés mint olyan már létezik, annál is inkább, mert ekkorra már megjelenik a divat terjedésének legfontosabb médiuma: a divatsajtó.

Mi látható mindebből Kazinczynál? A Kazinczy-szöveghagyaték ilyen szempontú olvasata csak megerősíteni tudja Hász-Fehér Katalinnak a fentebbiekben idézett állítását: az öltözet Kazinczynál a társasági, irodalmi életben való tájékozódás igen fontos összetevője, bár az eltérő periódusokban keletkezett szövegekben más funkciója és jelentősége lehet. A szövegtípusok összefüggésében az önéletrajzi szövegeknél különülnek el a viselettörténeti részletek közlésében többé vagy kevésbé érdekelt szövegváltozatok: a Pályám emlékezete szövege az emlékezet működésére hivatkozva motiválja a viseletek leírását.

A levelezésben a címzettek szerint módosul a ruházkodásra utaló megfogalmazások gyakorisága, az öltözék felidézése lehet társasági pletyka része, történeti jellegű információ (lásd a katonai viselettel, régi magyar öltözettel kapcsolatos leveleket, a bécsi úttal összekapcsolódó vagy a császári család, illetve egyéb főméltóságok ruházatát leíró leveleket), önreprezentációt építő (például a portrék készítésével összefüggésben álló levelekben) vagy a textília beszerzésének, a szabatásnak, a megrendelendő ruhával kapcsolatos tervek kidolgozásának gyakorlati kérdéseivel összefüggésben álló.

Az Erdélyi levelekben az öltözék etnográfiai színezetet kap. A kéziratos hagyatékban pedig többféle összefüggésben is előfordul: kivágott és beragasztott posztódarab 1807-es francia katonai egyenruháról; ingóságok listáján; 17. századi női viselettel kapcsolatos ábrázolásokon. Ezt az erős szóródást a főbb tematikus tömbök szerint szűkítettem le a következő kérdésfelvetésekre: a viselet és a rendi hierarchia viszonya, illetve a divatos öltözék kérdése, érintkezve a nemzeti identitáskérdésként megjelenő öltözettel; a viselet és az önreprezentáció összefüggésének problémája; a viselettel kapcsolatos metaforika és írásbeli kommunikációs helyzetek, a viselet mint a szemiózis sajátos terepe."