.jpg)
Déry Zoltán: Magyar sors - magyar tragédia (?)
A szerző - Déry Zoltán - Sárospatakon él. Az ősi református kollégiumban érettségizett, de mivel édesapja katonatiszt volt, a diktatúra idén élte további menetét ez döntően befolyásolta. Sok hányattatás után mérnöki oklevelét munka közben szerezte meg. Már gyermekkorától erőteljesen foglalkoztatta nemzetünk múltjának és jövőjének alakulása. Elmélyülten tanulmányozta a magyarság történelmét. Jelen dolgozatában az egykor európai nagyhatalomnak számító Magyarország sorsának tragikus fordulatairól ír. Rámutat a hivatalos történetírásunkban származásunkról és honalapításunkról megrögződött téves álláspontokra. Végigvezet azon a folyamaton, mely a Kárpát-medence nagy részének idegenekkel történő feltöltődéséhez vezetett, miközben elemzi szomszédaink ezzel kapcsolatos vitatható elméleteit.
Kitér a trianoni és Párizs-környéki békediktátumok körülményeire és ezek hatásaira. Bemutatja a kommunista időszak elszomorító következményeit, végül a nemzet jelen mentális állapotának helyreállításáról fogalmaz meg tennivalókat, melyek a szerző reménye szerint a címben szereplő "tragédia" feloldásához vezethetnek. A bőséges jegyzetanyag figyelemfelkeltő. Írása a nemzet sorsa iránt aggódók számára érdekes olvasmány.
404 oldal, ár: 3800.- Ft
RÉSZLET
"ELTÉRŐ NÉZETEK A KÁRPÁT-MEDENCE IGAZ TÖRTÉNETÉRŐL
(Szlovák változat)
A túlsó parton a hegyormok Oly szomorún, oly szemrehányón, Oly vádló némassággal álltak: Szívemből akkor jajra csordult A szégyen és a bánat. És sírni, sírni, sírni kezdtem, Ahogy nem sírt senki még, Nagy, meddő búval úgy sirattalak, Szép szülőföldem, Felvidék! Sajó Sándor: Hogy igazságunk gyávaságba fúlt… (részlet)
A pánszlávizmus
Akik ismerik a Kárpát-medence történelmét, tisztában vannak azzal a soha nem vitatott ténnyel, hogy szlávok már a magyarok beköltözése előtt is éltek Európának ebben a térségében. Tudják azt is, hogy ahol Árpád népe letelepedett, az itt talált szláv törzsek csaknem maradéktalanul beolvadtak a magyarság tömegeibe. Asszimilálódtak, mert kevesen voltak, s nem alkottak egységes populációt. Egy kisebb csoportjuk azonban a Felvidék völgyeiben meghúzódva megőrizte önállóságát, változásokon átesve azóta is sok száz éven át élt a magyarság mellett, részt vállalva annak mind sikeres, mind kudarcokkal terhelt időszakaiból. Nemességük kényszertől mentesen, önként integrálódott a magyar „natio hungarica”-ba, a jobbágysorban élő parasztság és a városi polgárság napi élete pedig azonos volt magyar megfelelőivel. Életüket ugyanazon körülmények befolyásolták, így barátaik és ellenségeik is azonosak voltak. Az együttélés nemcsak zavartalan, de mondhatni természetes, magától értetődő volt.
Ezért minden sértő szándék nélkül állíthatjuk, hogy ennek a népcsoportnak a magyarokétól elkülönült, saját történelme nem létezett. Mindegy, hogy az itt lakók már a kezdetektől fogva szlováknak tekintendők, miként mai felfogásuk állítja, avagy hoszszú évszázadok során váltak azzá, ahogy ezt szerintünk a történelem tényei igazolják – erről majd később lesz szó – önálló múltjukról nem beszélhetünk. Magyarországból történt kiszakadásukig csak közös együttélésünk ismeretes, mégpedig sokáig problémamentes, békés „társbérlet”, egyfajta szimbiózis formájában. Társadalmi, gazdasági, politikai téren egyaránt.
Mindezt azért szükséges elöljáróban hangsúlyozni, mert északi szomszédaink a fenti nyilvánvaló tényt két évszázadnyi távlatban vitatni kezdték, s egyre erősödő és ma már kategorikusnak nevezhető tagadásba mentek át. A Kárpát-medence történelméről kialakított változatuk egyedi, sajátos megközelítésűvé vált, amely a magyar–szlovák viszonyt a hagyományos testvériből egyre feszültebbé, napjainkban csaknem ellenségessé formálta át. De hogy is történt mindez, hogy fajulhattak a dolgok idáig?
Az előző fejezetben megismert román nemzeti ideológiával összehasonlítva megállapítható, hogy a szlovákok változata korántsem olyan tételes állításokkal körbesáncolt elmélet, mint délkeleti szomszédainké. Több benne a sejtetés, ráutalás bizonyos történelmi eseményekre, amelyekből pontokba szedett kinyilatkoztatások nélkül kell a kívánt következtetésekre jutni. Ezek aztán alkalmasak arra, hogy továbbfűzhetők, alakíthatók legyenek, s végül együttesen nyújthassák a mai szlovákság számára kívánatos eredményt.
Tárgyszerűen elemezve: ez a történelemelmélet három, olykor egymást helyenként átfedő, de mégis jól megkülönböztethető szakaszra osztható fel. Az első egy csekély számú értelmiség eszmefuttatása a szláv közösségről, egy hatalmas, egységes népcsaládról, annak emelkedett voltáról, kiváló tulajdonságairól, amelyhez tartozni megnyugtató érzés. Ebben a szlovákságot elhelyezni, vele azonosulni természetes követelmény. Ez azonban még merő elméletieskedés, ez a fázis még nem mások ellen irányul, inkább helykeresés a népek, nemzetek családjában. Eszmei alapja a pánszlávizmus.
A 19. század elejétől aztán sajátos történelemteremtés kezdődik, létrehozva egy addig nem létezett romantikus szlovák előéletet. Ez egy bizonytalan időszakokba visszanyúló historizálás, alátámasztott adatok hiányában egyfajta mitikus múlt megalkotása. Mégpedig oly módon, hogy közeledve a jelenhez mind jobban tetten érhető benne a későbbi, olykor mai állapotok (az ország határainak) indoklását célzó előzményteremtés szándéka. Ez a sugalmazás a történelem valós, de a mai szlováksághoz nem kapcsolható eseményeit használja fel, egykoron létezett hatalmi koncentrátumokat, törzseket, állami formációkat úgy mutatva be, hogy azok előszlovák jellege feltételezhető legyen. Nem a történésekből vonják le a következtetéseket, hanem fordítva, az előre megfogalmazott koncepcióhoz rendelik hozzá a megfelelő eseményt. És ebben már megjelennek magyarellenesség elemei, valamiféle elégedetlenség, tudatos vádaskodás.
Végül a 20. századra elérkezünk a konkrét cselekvés időszakához, amelyet végigkísér a gyűlölet, majd bekövetkezik a folyamat szomorú végkifejlete, az aktív szembenállás."
