.jpg)
Visszhang a Kultúra & Kritikában, Jean-Pierre Changeux: Az igazságkeresõ ember könyvről mely 2008-ban jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában.
Bernáth László
Az igazságkeresõ tudomány
A modern természettudományok kialakulásuk óta kérdéses viszonyban vannak a filozófiával. Hol barátságos, hol pedig ellenséges volt a kapcsolata a két tudományterületnek – az utóbbi néhány évtizedben pedig úgy tûnik, hogy egy helyenként kifejezetten durva háborúskodás után, amelyet a pozitivizmus elõretörése fémjelzett, most ismét fegyverszünet állt be a filozófia és a természettudományok között. Sõt az interdiszciplinaritás, e bûvös szó zászlaja alatt mintha újra egy sokat ígérõ együttmunkálkodás kezdõdött volna meg. Ebbe az áramlatba illeszkedik Jean-Pierre Changeux könyve is, amely a Harvardon 1998-ban tartott elõadássorozat körülbelül egyharmadát foglalja magában. Az elõadássorozat filozófusoknak és irodalmároknak mutatta be a jó, a szép és az igaz régi, s mégsem unalmas problémáját a neurobiológia szemszögébõl. Az igazságkeresõ ember címû kötet „csak” ez utóbbi, az igazság témáját igyekszik a – humán mûveltséggel rendelkezõk számára némileg egzotikus – tudományág eredményeinek segítségével körbe járni.
A Collège de France professzora szakterületének egyik legelismertebb képviselõje, és ennek megfelelõen pontosan és jól strukturáltan adja elõ a neurobiológia jelenlegi álláspontját az emberi agy megismeréssel szorosabban összefüggõ jellemzõirõl. Egyértelmûen ez a precíz és átgondolt ismertetés a legfõbb erõssége a szövegnek; a legalacsonyabb, tisztán neurobiológiai szinttõl haladunk az agy specializálódott területeinek bonyolult kapcsolatrendszerén keresztül a megismerés általános sémája felé. Egy kicsit talán lelombozó, hogy – ha jobban megfigyeljük – mindenütt egyhangúan a darwinista természetes szelekció mintája köszön vissza. De nincs mit tenni, Changeux meggyõzõen érvel amellett, hogy ez az elméleti váz a kisméretû sejtek összetett világában ugyanúgy használható, mint a nagyobb és még komplexebb struktúrákban, akár a megismerés egészére vonatkoztatva is. Bár – és ez úgy vélem, szintén erény – folyamatosan hangsúlyozza, hogy sok megállapítása nem több egyszerû munkahipotézisnél, mivel messze van még a biológia attól, hogy mindezeket a feltételezéseket képes volna igazolni.
Már ebbõl a mozzanatból is következtethetünk arra, hogy Changeux nem csupán tudománya felfedezéseit akarja bemutatni, hanem a természettudományos munka ethoszát is. Mi sem áll távolabb tõle, mint a manapság divatos posztmodern pesszimizmus. Õ a tudományhoz továbbra is a felvilágosodástól örökölt optimizmussal áll hozzá. Azonban ez az optimizmus – hiába az eredmények részletes ismertetése – nem tud ránk átragadni. Nemcsak arról van szó, hogy az olvasó, amennyiben hozzá nem értõ, erõteljesen érezheti, mennyire idegen és ismeretlen számára ez a terület, s mennyire reménytelen az, hogy az egészet valaha is átlássa – hacsak nem kíván professzionális szinten foglalkozni ezzel a tudománnyal. Changeux hiába igyekszik közérthetõ lenni, gyakran belemegy olyan részletekbe, amelyet ilyen rövid terjedelemben – a célszerûen elhelyezett ábrák tömkelege ellenére – egyszerûen nem tud megvilágítani.
Mindez mellékes volna, ha a tudományos kutatás töretlen önbizalmát megfelelõ alapokra tudná helyezni az erre szánt utolsó két fejezetben. Azonban érveit nem fejti ki eléggé. Felhívja figyelmünket a tudományos eljárás történeti gyõzelmeire, a technikai haladásra, s arra, hogy a tudomány egy olyan közösségi munka, ami nemcsak hasznos a szó megszokott, gyakorlati értelmében, de hozzájárul ahhoz is, hogy a humanizmus társadalmat éltetõ eszmerendszerét táplálja. Igen, ezt mind megemlíti, de nem veszi észre, hogy a tudomány objektivitásával és társadalmi hatásaival összefüggõ kételyek – melyekre eléggé röviden akar válaszolni – sokkal mélyebben gyökereznek, minthogy ezzel érdemben válaszolni lehetne rájuk. Összességében elmondható, hogy Changeux valójában azokat a kérdéseket tudja magabiztosan kezelni, amelyek saját tudományágán belül kerülnek elõ, a speciálisan filozófiai problémákhoz ebben a könyvében már nem tud igazán hozzáférni.
Lehet, hogy ez túlzott elvárás Changeux elõadássorozatával szemben, aminek elõször is ez a könyv csak egy részlete, másodszor pedig azért, mert a szöveg elsõsorban az ismeretterjesztést tûzte ki céljául. Ezt a feladatot remekül meg is oldja, továbbá – hogy ne legyünk igazságtalanok – sok olyan elméletet felvet, melyek a megismeréssel kapcsolatban nemcsak természettudományos, hanem filozófiai szempontból is érdekesek lehetnek. Például felvázol egy olyan megismerés modellt, ahol az agy mint egy véletlen generátor mûködik, és az elmében azok a minták élnek tovább, amelyek a tapasztalattal összevetve alkalmasnak bizonyulnak a továbbélésre, sõt állítása szerint a szelekció már elõbb is megkezdõdik a nem tudatos szinten. Ha nem is egészen eredeti a gondolat, mindenképpen helyes útnak tûnik, hogy ezeket az elméleteket a neurobiológia igyekszik a maga eszközeivel ellenõrizni. Így azt mondhatjuk, hogy igenis megalapozott az igény, hogy a természettudományok érdemben hozzájáruljanak a filozófiai problémák megközelítéséhez.
Az olvasók összességében nemcsak új ismeretekkel gazdagodhatnak, hanem a szerzõ tolmácsolásában megízlelhetik azt a gondolkodásmódot is, amely összetartja azokat a tudományos közösségeket, amelyeknek társadalmi berendezkedésünk, valamint kultúránk megannyi elemét köszönhetjük.
Értékelés: 6/10
Jean-Pierre Changeux: Az igazságkeresõ ember. Gondolat Kiadó. 2008.
