.jpg)
Olvass bele! - 2010 tavaszán jön:
Fiziker Róbert: Habsburg kontra Hitler - Legitimisták az anschluss ellen, az önálló Ausztriáért
RÉSZLET
Második fejezet
AZ OSZTRÁK LEGITIMISTÁK TEVÉKENYSÉGE AZ ÁLLAM ÖNTUDATRA ÉBREDÉSÉTŐL AZ ÖNÁLLÓ AUSZTRIA BUKÁSÁIG
I. A legitimizmus előtérbe kerülése, megerősödése és propagandája a harmincas években
1932. február 25-én a „Tribune des Idées Francaises” szervezésében vita zajlott le Párizsban a Habsburgok restaurációjáról. Két zsurnaliszta sorakoztatta fel a mellette és ellene szóló érveket. A tulajdonképpen prolegitimista, a „gazdasági dunai antantot” támogató álláspont szerint a Duna-medencéből a békeszerződések kiűzték az egészséges egyensúly, a közép-európai békét megszilárdító gyakorlati megoldás lehetőségét. A gazdasági helyzet katasztrofális volta és a hágai ítélet ellenére továbbra is fennálló anschluss-veszély miatt is meg kellene fontolni az európai béke szempontjából is legjobb megoldást jelentő restaurációt, amelyet Ausztriának semmi sem tilt, a Nagykövetek Tanácsának Magyarországgal kapcsolatos határozatai már rég érvényüket vesztették és feledésbe merültek. A legitimista mozgalom esélyeiről szólva úgy vélekedett az előadó, hogy az a háború után alig létezett, de a vámuniós terv kinyitotta az osztrákok szemét. A propaganda erősödésével párhuzamosan pedig a magyarokkal való összefogás és a két komplementer gazdaság együttműködésének igénye is egyre inkább teret nyer, hiszen a magyarok többsége „lovagiasságból és lojalitásból” hű maradt az uralkodóházhoz.
Két misztika létezik Ausztriában: a Német Birodalommal való nyelvi és kulturális közösségre alapozott mellett a régi osztrák, Magyarországgal újra egyesülni kívánó, a legitimista gondolatban gyökerező misztika határozza meg a közgondolkodást. Az ezzel szembehelyezkedő álláspont szerint a történelem ítéletet mondott a szimbiózis problémáját megoldani nem tudó, a háborúért felelős Habsburg rendőrállam felett. A restauráció politikailag veszélyes, és gazdaságilag sem indokolható kísérlete Habsburg Ottó ígérete ellenére felborítaná a status quót és a francia–kisantant szövetséget. A perszonálunió pedig nehezen képzelhető el, mert a magyarok Európa „legbüszkébb és legféktelenebb” népe, az osztrákoknál pedig szintén egyedülálló módon semmiféle patriotizmust nem lehet felmutatni, ráadásul a hivatalos Ausztria semmiféle, a németeket figyelmen kívül hagyó vagy velük szemben megvalósítandó kísérletet nem támogatna.
A kérdést nem a zsurnaliszták döntötték el, de a politikusokat is foglalkoztatta a kérdés néhány éven keresztül. A korszak monarchista erőinek helyzetéről Ottó így nyilatkozott: „A harmincas évek osztrák legitimista mozgalma több különböző előjelű csoportosulásból állt. Voltak vallásos komponensek, politikai frakciók, frontharcosszövetségek és a legkompaktabb és legaktívabb elemként a Reichsbund der Österreicher, mintegy 20 000 taggal. Ez a mozgalom nem tudott parlamenti pártként fellépni, mert ezzel politikailag helytelenül sorolták volna be. Mindig az volt a probléma, hogyan lehetne számára valamilyen más módon felismerhető politikai arculatot adni. Hasonló helyzete volt, mint a háború utáni Angliában a liberálisoknak: sokkal szélesebb körökben élvezett szimpátiát, mint a tulajdonképpeni tagság száma”.
1. A kérdésről lásd Fiziker Róbert: Anschluss vagy restauráció. Élet és Tudomány, LVII. évf., 47. szám, 2002. november 22. 1479–1481.
2. NPA 232 Jorda, párizsi sajtóattasé jelentése, 1932. március 1.
3. Brook-Sepherd: Zita… 327–328.
