.jpg)
Könyvesztivál, új megjelenés:
David van Reybrouch: A járvány - Írók, termeszek, Dél-Afrika
RÉSZLET
3. fejezet
AZ ELLOPOTT TEST
Jaj, a tücsök nem lakmároz,
Átvánszorog a szomszédba,
– Könyörülj! – szól a hangyához,
Egy szem gabonát adjál, most!
Abban a pillanatban, amikor Gentben kinyitottam az Arnold Vander Haeghen Múzeum kapuját, minden okom megvolt rá, hogy jókedvű legyek. A szép tavaszi idő hatására az emberek elözönlötték a Veldstraatot, a villamos vidáman csilingelve araszolt a vásárlásra éhes tömegen át, és azt hittem, hogy fél óra múlva már tudom, elkövetett-e plágiumot Maeterlinck.
Az Arnold Vander Haeghen Múzeum úgy bújik meg az áruházak zászlai, a nyári pamutruhák és a waffel illata között, mint egy zavarban lévő fiú a házibulin. Egy korábbi században Arnold Vander Haeghen mecénásként tevékenykedett, és azzal a feltétellel hagyta Gent városára a széles lépcsőkkel és pasztelszínű freskókkal díszített csinos kis palotát, hogy abban múzeumot rendeznek be. Így is történt, legalábbis névleg. A falra erősített tábla ezt szépen meg is erősíti, de egyetlen genti lakos sem hallott még róla, pedig a város legforgalmasabb bevásárlóutcájában található.
Nem is szökik az egekbe a látogatók száma. Először is azért, mert szinte soha nincs nyitva – leginkább csak akkor lehet meglátogatni, ha előre bejelentkezik az ember. Másodszor pedig azért, mert tulajdonképp nem sok látnivaló van benne – nem egy homogén gyűjtemény. Leginkább még talán azokat vonzhatja, akikben olthatatlan érdeklődés van a kínai porcelán iránt, mert van benne néhány méretes Ming-kori váza. Vagy a megsárgult színházi plakátok és a város elfelejtett Nobel-díjasa iránt.
