Géczi János: Honvágy a paradicsomba - Könyvhétre készül
Esszék
A kötet Géczi János költő, író, kultúrhistorikus, esszéista újabb esszéit gyűjti egybe. Az itt olvasható írások az elmúlt másfél évtizedben születtek, s többségük most jelenik meg először kötetben, illetve olvasható egyáltalán magyarul. Az esszék középpontjában a táj, a kert, illetve az azt szemlélő ember áll. Kiindulópontjuk egy-egy érzéki tapasztalat – legyen az egy utazás valamely pillanata, egy kert valamely növénye vagy egy verssor –, amely alkalmat ad a szemlélődésre, az önreflexióra, az emberi létezés kisebb és nagyobb kérdéseinek felvetésére.
Az írásokat egyfelől ez a nézőpont, vagyis az ember világban való létének minél teljesebb, de mindig szemlélődő átélése, másfelől nyelvi megformáltságuk: egyedi hasonlataik és izgalmas gondolati hálójuk emeli egzisztenciális-filozófiai, sőt, költői szövegekké.
250 oldal
Ár: 2900.- Ft
RÉSZLET
Herbárium
A legbecsesebb nyelvemlékek között tudott Tihanyi alapítólevélben az irat diktálója úgy említ egy körtefát, mint birtoka határa jelzőjét. A pokoljáró Tar Lőrinc, útjáról szólva, rögzítésre érdemesnek találta, hogy nem evilági utazása során a kőzetek, ásványok, tájelemek mellett miféle növényekkel találkozott. A körtvélyfát, ami a Balaton-parthoz közeli domb oldalán nevelkedett, az oklevélben fölemlegetett földtulajdon határvonala azonosítására találták alkalmasnak. Tar Lőrinc saját tapasztalatban gazdag, érzékletes beszámolójában egyre-másra bukkanunk naturalista megfi gyelésekre. „Ezt a részt számos gyümölcs- és egyéb fa teszi árnyékossá, valamint tűlevelűek, som- és bodzabokrok meg egyéb tövises fafajták, és mindenütt ragadozó madarak…” – jegyzi meg. Ilyenkor megtapasztalhatjuk eleink természethez főződő viszonyát.
Őseink akár az életről, akár az életen túli dolgokról beszéltek, mindennapi életük, emberi sorsuk közege a források szerint a természet. Ez határozta meg, hogy magától értetődő módon megállapításokat tegyenek a kényes röptű sólyomról, a hűséges kutyáról, avagy a bőven termő almafáról, de azt is fölkínálta, hogy valamennyit szakrális értelemmel ruházzák fel. Igaz, a természet a különböző európai művelődési korszakokban nem mindenkor rendelkezett azonos tartalommal, s az ember hol összetevője volt, hol pedig nem, s ha éppen részese, akkor vagy használója, vagy minden mással egyenértékű komponense. A természeti világhoz fűződő örökölt, illetve közösségileg kialakított és saját viszony együtt ese meghatározta a gondolkodást.
A természet, s így a részének elfogadott növényzet a táplálékot, a medicinai-higiéniai szereket és a kultikus-vallási élet nyersanyagait szolgáltatt a. De muníciót adott a nyelvi kifejezések számára is – amelyek valamennyiében megragadható, hogy a megnevezésével ugyancsak kiválasztott alma, káposzta, zsálya, a hajlongó jegenye melyik botanikai tulajdonsága, avagy többnyire melyik emberszerű szempont alapján került be pl. egy-egy metaforába. Így antropomorfi zálódott a természet, s a lejegyzett szövegek, köztük az irodalmiak, megőrizték, miként a hullt leveleket és üres csigaházakat a palarétegek, a korabeli emberek róla alkotott elgondolásait. Ha az angyalokról, avagy a Primum mobile-ról, a Szaturnuszról, a melegvérű állatokról, de akár a négy őselemről beszélünk, akkor az emberiségről, az európai civilizációról, a Kárpát-medencéről is szólunk.