Gondolat Kiadó

Ignotus Pál: Jegyzetek a szabadságról

Válogatta, szerkesztette és az előszót írta Bozóki András

A könyv az egyik legkiválóbb magyar publicista, Ignotus Pál (1901 Budapest – 1978, London) tanulmányainak, karcolatainak, kritikáinak és publicisztikai írásainak eddigi legteljesebb, legátfogóbb összefoglalását adja – az 1920-as évek elejétől az 1960-as évek végéig. Ignotus Pál 1925-től írt a Nyugatba – színdarabokról és regényekről, verseskönyvről és drámaírásról, operettről és bohózatról – egészen 1930-ig, amikor Osvát Ernő öngyilkossága után Babits – Móricz és Fenyő Miksa egyetértésével – levette a bécsi emigrációban élő Ignotus nevét a folyóirat fejlécéről. Ignotus ezt nem tudta másként értelmezni, mint a Nyugat progresszív hagyományával való nyílt szakítást. 1929 és 1937 között több mint ötven cikket írt A Tollba, legtermékenyebb időszaka az 1929–34-es periódus volt. „Írok, tehát vitatkozom”, említette egyszer, s ez akár írói működésének ars poeticája is lehetne.

350 oldal

Ár: 3390.- Ft

RÉSZLET

És mégis reformokat!

Az utóbbi két évtized két korszakos találmánnyal gazdagította a politikai életet. Hadd fűzzem mindjárt hozzá, hogy egyik sem válik díszére a korszaknak, melyre bélyegét rányomta. Az első e korszakos találmányok közül: a szabadságellenes baloldal. A háború előtt ennek vágyképe legföljebb néhány hőse álmodozó fejében kísértett, mint például a forradalmi- szindikalista Sorel-ében, akit tudvalevően Mussolini ugyanúgy mesterének vállalt, mint Lenin. Általában a baloldal a szabadságot legföljebb kevesellhette, de sohasem sokallhatta. A meglévő szabadságot gúnyolhatta, lekicsinyelhette, fonákját fölfedhette, mint ahogy a legkitűnőbb elmék tették Marxtól Henry George-ig és Tolsztojtól Anatole France-ig, de eszébe nem jutott volna emiatt azt követelni, hogy eltapossák a keveset, a viszonylagosan keveset is, ami valóra vált belőle. Előfordult, mint a francia nagy forradalom idején, hogy a baloldal teremtett önkényuralmat. De legalább elvben, legalább elméletben akkor is a szabadságra törekedett. Hogy a szabadság akarata „ósdi előítélet”, „túlhaladott álláspont” lehet, erre senki nem gondolt. Ezt a szabadságellenes forradalmiságot csak az orosz bolsevisták avatták kormányzati elvvé, minekutána Ludendorff segítségével hazajutottak és a hatalmat elfoglalták.

Az utóbbi két évtized másik korszakos találmánya: a forradalmi jobboldal. A háború előtti közéletben ez is ismeretlen jelenség volt. A pártok között az a szereposztás érvényesült, hogy a jobboldalon helyezkedtek el azok, akik a történelmi intézményeket és berendezéseket védték, a csaknem kétezer éves egyháztól egészen a száz-, az ötven- és a tízéves polgári tőke tulajdonjogáig – a baloldalon pedig azok, akik a társadalmi kiegyenlítődés, a minél teljesebb jogegyenlőség érdekében gyorsabb haladást követeltek, szükség esetén a történelmi intézmények és berendezkedések sérelmére is. Ha némely történelmi intézmény szószólója a szociális haladás gondolatának engedményt tett, ezzel félreérthetetlenül a baloldalhoz közeledett; nem véletlen, hogy a „szociális pápa”, ki a Rerum novarum-enciklikával a modern katolikus gazdasági politika alapját megvetette, egyszersmind a „liberális pápa” volt. Csak a háború után találták ki azt a különös szólamtárat, amelybe egyszerre gyömöszölhetik bele mindazt, ami a jobboldal történelmiségében és a baloldal forradalmiságában tetszetős – kihagyva persze belőle, ami a jobboldalon értékmegőrző erő s ami a baloldalon értékteremtő lehetőség.

A forradalmi, a parancsuralmi jobboldal egyszeriben feloldozta magát az erkölcsi és szellemi kötelékek alól, amelyek a konzervatív jobboldalnak létjogát adták. Feszélyezetlenül átvette a baloldaltól és megduplázta a legvérmesebb, legmerészebb szociális ígéreteket, ugyanekkor azonban felfokozta, a kasztrendszer ridegségéig merevítette a jobboldali szabadságelnyomást; a pénz és a származás kiváltságoltjai mellé gyámul és oltalmazóul rendelte az egypárt és a rohamosztag új, kiváltságos rendjét; a haladás feltartóztatásának politikáját olyan dinamizmussal szerelte föl, amely addig a haladás sürgetőinek ereje volt…