Könyvhét idején megjelent
Németh Pál: Az iszlám
Alláhu akbar! (Isten a legnagyobb!). Ha a keleti ember a Nyugat érdeklődésének bármely megnyilatkozásával találkozik, akkor az mindig bizalmatlanságot, szemérmes tartózkodást, vagy konkrét félelmekkel átitatott aggodalmat, elzárkózást vált ki belőle. A kíváncsiskodás zavarja a keleti ember szemérmességét, s legszemélyesebb világának megsértését látja benne. A könyv amellett, hogy alaposan, ugyanakkor közérthetően és szórakoztatóan bevezet az iszlám vallási alapjaiba és filozófiai mélységeibe, tárgyalja az iszlám vallási gyakorlatot is (fonetikus átírással segítve az aktuális szövegek megértését, kiejtését). A kötet második része a magyar iszlámkutatás nagy alakjait (Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác, Germanus Gyula) mutatja be. Ajánljuk mindenkinek, aki érdeklődik más kultúrák iránt, és szeretne átfogó képet kapni az iszlámról, megismerni és megérteni annak lényegét és rendszerét.
192 oldal
Ár: 1950.- Ft
RÉSZLET
Szunnita és síita iszlám
Mivel az iszlám a teljes társadalom életét befolyásoló és irányító vallási ideológia, ezért a vallási szféra szüntelen kölcsönhatásban áll a politikával. Nem tarthatjuk különösnek, hogy a vallási szembefordulások kiváltó okai elsősorban politikaiak voltak, ugyanígy a vallási természetű meghasonlásoknak mindig voltak észrevehető politikai következményei. Nem véletlen, hogy az első nagy „egyházszakadást” az iszlám életében éppen politikai természetű kérdés váltotta ki: ki lesz a Próféta örököse a politikai hatalom csúcsán?
A többség úgy vélekedett, hogy az, akit a közösség erre a legméltóbbnak talál. Ők a szunniták, a „hagyomány és a közösség hívei” (ahlu’sz-szunna wa’l-dzsamá‘a), akik elismerik a történelemileg kialakult utódlási rendet a kalifai méltóságban. Velük szemben állnak a síiták, az ’Ali pártja (sí‘at-‘Alíj), akik egyedül a Próféta legközelebbi rokonait, ‘Alit és leszármazottait ítélik alkalmasnak arra, hogy az állami főhatalmat a Próféta helyett gyakorolják. A szunniták és síiták közti szembenállás eredetében politikai (a közösségi elv áll szemben a dinasztikus elvvel), végső következményeiben azonban mélyen vallási természetű.
Amíg a szunniták féltékenyen őrködtek azon, hogy az eredeti iszlám alapelveivel ellenkező álláspont ne jusson érvényre az iszlámban, a síitizmus nem tudott ellenállni az idegen hatásoknak, és ezért alapelvei az eredeti iszlámnak ellentmondó elvekkel és gyakorlatokkal keveredtek, illetve bővültek. Ez az oka annak, hogy a szunniták a síita iszlámot nem is tartják igazi iszlámnak, legjobb esetben is csak az eredeti iszlám súlyos eltorzulását látják benne.