Gondolat Kiadó

F. Romhányi Beatrix: A lelkiek a földiek nélkül nem tarthatók fenn

Pálos gazdálkodás a középkorban

A kötet a középkori gazdaságtörténet egy speciális szeletét, a pálos rend kolostorainak középkori birtokszerkezetét, gazdálkodását és jövedelemtípusait tárgyalja. A munka az egyes pálos kolostorok fennmaradt oklevelei alapján próbálja tisztázni a rend gazdálkodásának rendszerét és összefüggéseit. A szerző egyik legfontosabb új tudományos eredménye annak bizonyítása, hogy a pálos rend a középkorban alapvetően pénzjövedelmeken alapuló gazdálkodásra törekedett. Emellett a külföldi (dalmáciai, itáliai és lengyel) összehasonlító anyag bevonásával rávilágít bizonyos különbségekre is a rend egyes rendtartományai között. A kötetet ajánljuk minden, a középkori magyar történelem, az egyház- és vallástörténet iránt érdeklődő olvasónak.

250 oldal

Ár: 2980 Ft

RÉSZLET

SZŐLŐK

A pálosok gazdálkodásában a szőlőnek kiemelt szerep jutott, a rend elismerése után az egyik legkorábbi, XXII. János pápa által adott kiváltságuk, hogy mentesültek a saját maguk által művelt szőlők után a dézsma fi zetése alól.227 Szintén a szőlők fontosságára utal I. Lajos király 1357-ben adott kiváltsága, miszerint a pálosok a maguk által ültetett szőlők után mentesültek a kilenced megfi zetése alól.228 A XV–XVI. században alig van olyan pálos kolostor, melynek szőleiről ne maradt volna fenn legalább egy oklevél, és akadnak olyanok is, melyeket egyenesen in promontorio említenek (pl. Budaszentlőrinc, Fehéregyháza, Garics, Ruszka, Zágráb). Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak olyan kolostorok, melyeknél az átlagosnál jóval többször esik szó a szőlőkről és a szőlőműveléshez kapcsolódó egyéb dolgokról (hordókról és pincékről). A források tanúsága szerint a szerzetesek a szőlők többségét kegyes adományként vagy végrendeleti hagyatékként kapták,229 s előfordult olyan is, hogy valamely kolostor tőle távol eső vidéken jutott szőlő birtokába. Ilyenkor az adományt feltehetőleg pénzzé tették, hiszen a megműveltetésének költsége aránytalanul magasabb volt a belőle származó haszonnál.230 Jelentős számú szőlővel rendelkezett a csatkai, a szentpéteri, a diósgyőri, az újhelyi, a gombaszegi, a beregi, a szlavóniaiak közül a zágrábi, a dobrakutyai és a lepoglavai kolostor.

Szőlőkre vonatkozó adatok, ha nem is túl nagy számban, de már a legkorábbi időktől kezdve találhatók a pálosok okleveleiben. Sőt, e szőlők alkalom adtán – bár korlátok között – még forgalomképesek is lehettek. A kékesi (Pilisszentlászló) pálosok pl. Borosjenő területén, a Sumulmalnak mondott hegyen fekvő szőlőjüket 1351. november 23-án 14 budai márkáért adták el az óbudai klarissza apácáknak.231 A szőlő egy nagyobb szőlőterület része volt, erre utal, hogy a szomszédban egyrészt szintén szőlők voltak, másrészt viszont a pálosok más módon is hasznosították itteni birtokukat, hiszen a szőlő mellett egy Barátkaszálónak nevezett birtoktest is elhelyezkedett. A megszerzett szőlő egyébként egy prést (locus torcularis) is magában foglalt.

227 Vitae fratrum c. 21; Mályusz 1971, 258. Ilyen saját művelésű szőlőről ír Gyöngyösi Gergely is: Vitae fratrum c. 68.

228 Vitae fratrum c. 32.

229 Az erre vonatkozó számos példa közül itt csak a létai Ányos fi a László 1359- ben készült végrendeletét idézzük, mivel a legtöbb jellemző részlet megtalálható benne. Eszerint László (mint utóbb kiderül, pálos konfráter) – mivel gyermekei nincsenek – felesége és rokonai beleegyzésével Léta faluban, Hölgymál területén, keletről Dénes fi a Pál, nyugatról Tót (Sclavus) Péter fi a Tamás, északról György fi a János özvegye szomszédságában levő, saját fáradságával ültetett szőlőjét a maga, felesége és összes rokonai lelki üdvéért a szakácsi Szent Domonkos pálos kolostornak hagyta oly módon, hogy a szőlő leve (aqua) vagy mustja (mustum) harmadrészben feleségének jusson, amíg csak él, s halála után e harmadrész is a kolostoré legyen. Egyúttal temetkezési helyéül a kolostort választotta. (1359. VII. 24.: MOL DL 4867. – Bándi 1986, 28/1) Az eset érdekessége, hogy Lászlónak – úgy tűnik – mégsem sikerült mindenkit kielégíteni, mivel néhány hét múlva, augusztus 11-én Bálint perjel már azt panaszolta, hogy Trep fi a Péter fi a Máté létai nemes őket gyalázó szavakkal illetve megfenyegette, rátört a kolostorba temetkezni kívánó konfráterük házára, és a halottat (per sigillum nostrum iure ecclesiastico prohibitum) sérelmükre eltemettette, a konfráter által a kolostorra hagyott szőlőt jogtalanul elfoglalta, a pálosok javára szóló végrendeletet eltitkolta. A perjel bemutatta az 1359. VII. 24-én kelt végrendeletet, amelyet átírt, miután a perjel által előadottak és a végrendelet igazságáról Miklós Léta falubeli papot, János szakácsi plébánost, Pál szőcsényi papot, Lőrinc marcali plébánost, valamint nemeseket és nem nemeseket kérdezett meg, akik tanúskodtak a fentiek mellett (1359. VIII. 14.: MOL DL 4867. – Bándi 1986, 28–29/2). Az eff éle esetek a XV. században igen megszaporodtak, amint erre alább még jó néhány példát fogunk látni.

230 Erre vonatkozóan a formulárium őrzött meg számunka egy oklevelet. Ebben az egyik kolostor perjele a rend generálisától kér engedélyt egy szőlő eladására, mivel „domus nostra suffi cientes habet vineas in numero, habet autem unam vineam superfl uam, cuius fructus annualis, ecciam quantumque excolatur, ad modicum valde protendit. Nam, ut brevi stilo perstringam, cum magnis colitur expensis et laboribus, tum propter nimiam distanciam, cum propterea, quod neminem fi delem vinitorem, qui eam excolat, possumus invenire.” (f. 82v) Ugyanakkor éppen a formuláriumban maradt fenn az az adat is, mely szerint a thali kolostor Gyöngyösön kapott szőlőt, pincét és házat (f. 48r).

231 AO V. 527–528 (323. sz.)