Gondolat Kiadó

Megjelenés és könyvbemutató: szeptember 8. 16 óra, Kossuth Klub, VIII. ker. Múzeum u. 7.

Náray Péter: Nem Duna, Genfi -tó

A kötet a nemrégiben elhunyt, jogász és közgazdász végzettségű szerző emlékiratait teszi közzé, ám jóval több memoárnál: alapos leírást tartalmaz a globalizáció alapintézményeinek működési elveiről és gyakorlatáról, valamint a multilaterális diplomácia természetéről. A szerző Magyarországon aktív szerepet játszott a magyar külgazdaság reformjában, 1988-tól pedig Genfben dolgozott a GATT és a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) első magyar alkalmazottjaként, s részt vett a globalizáció alapjául szolgáló nagyszabású kereskedelmi liberalizáció alapjainak kidolgozásában. 1995 és 2000 között Genfben Magyarország ENSZ nagykövete volt, majd a WTO, illetve az ENSZ tisztviselője. Nemzetközi tisztviselőként, illetve nagykövetként mintegy 90 külföldi országban járt. Számos olyan eseménynek volt résztvevője, amelynek ma már történelmi jelentősége van. Az emlékiratok egyik központi témája a globalizáció folyamatának és működése természetének a bemutatása: miként vált bolygónk egyetlen nagy piaccá, hogyan szólnak bele mindennapi döntéseinkbe az üzleti motivációk, és mi ezeknek a kihatása életünkre, a világpolitikára és a Föld jövőjének alakítására.

408 oldal, 3800 Ft

RÉSZLET

A megalkuvások kezdete

Már a harmadik év vége felé jártunk, amikor egyre több szó esett a továbbtanulásról. Ismét azon kaptam magam, hogy válaszút előtt állok, csakúgy, mint a 8. általános végén. Vagy komolyan tanulok, és akkor egyetemre kerülhetek, vagy nem, és akkor ki tudja mi lesz a sorsom. A belvárosi közeg, bátyám károgása, „ha nem tanulsz, inas leszel”, szüleim elvárása, hogy mindkét gyerekükből egyetemet végzett ember legyen, és végül, de nem utolsó sorban a lányok említett preferenciái, megtették hatásukat. Egyszerre csak feltámadt bennem a tanulási ösztön és elhatároztam, hogy összehozok egy tisztességes érettségit. Tudtam, ha nem lesz jó érettségi bizonyítványom semmi esélyem nem lesz a felvételre. A legnépszerűbb egyetemeken, így az orvosin, a műszakin és a jogi karon legalább 4-5-szörös volt a túljelentkezés, a bölcsészkaron még ennél is nagyobb. Tanáraink is gyakran feszegették a témát, és felhívták a fi gyelmünket arra, gondoljuk át, mit akarunk csinálni érettségi után, és ha továbbtanulási szándékunk van, akkor döntsük el, hová szeretnénk beadni felvételi kérelmünket a következő év tavaszán. Az első nagy erőpróbám otthon volt. Szüleim támogatták, sőt forszírozták továbbtanulásomat, de apám akaratának megfelelően az egész család abban a hitben élt, hogy én is a Műegyetem hallgatója kívánok lenni. Hiszen ezért is mentem reálosztályba, gondolták. Az egyik nap azonban előálltam a farbával, nem akarok mérnök lenni, a jogi karra szeretnék jelentkezni.

Elmondtam, hogy a műszaki tárgyakhoz nincs érzékem, az ábrázoló geometriát gyűlölöm, rajzból teljesen közepes vagyok és a matematika sem érdekel igazán. Fizikából szinte minden jegyem jeles volt, de érdeklődésem e tárgy iránt sem volt mély, inkább csak kíváncsiságomból fakadt, pl. mi lesz, ha két golyó összeütközik. Szegény apámat nagyon megviselte választásom, és hetekig kerülte a társaságom. De a végén elfogadta döntésem, mert szíve mélyén tudta, igazam van. Ugyanis sokat dolgoztunk együtt. Neki a barkácsolás kedvenc szórakozása volt. Mivel pénzünk nem volt mosógépre, csinált egyet. De sok más szerkezetet is. Szinte mindent maga javított meg. Bútorokat készített, villanyt szerelt és kőműveskedett is. Én segítettem neki. Igazán láthatta, hogy sem érdeklődésem, sem tehetségem nem volt a dolgok világát illetően.