Share |

Címkék

Címkefelhő

Gondolatblog

2010.09.27. 08:58 zaphodbb

A hatékony, önálló tanulás

Címkék: pedagógia fejezetek katalogus 2010 2

Szivák Judit: A vita

A vitakultúra fejlesztése

Szociális kompetenciák fejlesztése a vita segítségével

Oktatás módszertani kiskönyvtár

Oktatás-módszertani kiskönyvtár A szerző a vitát nem csupán oktatás-módszertani kérdésnek tekinti. Azt az álláspontot szeretné megosztani az olvasóval, hogy a pedagógiai gyakorlatban a vita alkalmazásának jelentőségét nem kizárólag az oktatás változatossá tételében, a tanulók kommunikációs képességének fejlesztésében lehet megragadni, hanem abban a lehetőségben, amit a vita a demokrácia értékeinek képviseletében, az aktív állampolgárságra való felkészítésben, végső soron az őszinte, nyílt, saját és mások érdekeit képviselni tudó, toleráns emberek nevelésében nyújthat. Ebben az értelemben tehát a vitáról, mint módszerről való gondolkodás egyben arról való gondolkodás is, hogy milyen gyerekeket akarunk nevelni, pontosabban: milyenné akarjuk a gyerekeket nevelni. A sorozat köteteit egyaránt ajánljuk a pedagógiát tudományként művelőknek, a tanári pályára készülő egyetemi hallgatóknak és gyakorló pedagógusoknak.

120 oldal, ár: 1100.-

RÉSZLET

5.4. A HATÉKONY, ÖNÁLLÓ TANULÁS

A hatékony, önálló tanulás – a Nemzeti alaptanterv szerint – azt jelenti, hogy az egyén képes kitartóan tanulni, saját tanulását megszervezni egyénileg és csoportban, ideértve az idővel és az információval való hatékony gazdálkodást is. Felismeri szükségleteit és lehetőségeit, ismeri a tanulás folyamatát. Ez egyrészt új ismeretek szerzését, feldolgozását és beépülését, másrészt útmutatások keresését és alkalmazását jelenti. A hatékony és önálló tanulás arra készteti a tanulót, hogy előzetes tanulási és élettapasztalataira építve tudását és képességeit helyzetek sokaságában használja, otthon, a munkában, a tanulási és képzési folyamataiban egyaránt. A vita során erősödő motiváció és a magabiztosság e kompetencia elengedhetetlen eleme.

A vita a problémafelismerésen, az értelmezés többoldalúságán alapul, a problémák elemzése és a lehetséges megoldások számbavétele során fejlődik a világ megismerésében, a tanulásban fontos szerepet játszó ítélőképesség és reflektív gondolkodás. A vita lényeges eleme, hogy a vitázók forrásokat, különböző érveket használnak, és az ezekben talált információkat, tartalmakat kritikusan kezelik. A vita segítségével az önálló ismeretszerzés képessége is fejlődik, hiszen a vitázó diákok a kutatás, a jegyzetelés, a forrásmegjelölés, a hivatkozás, a súlyozás és az összegyűjtött információk elrendezése terén is gyakorlatot szereznek. A vitában a legfontosabb szempont vagy érték érvényesítése arra tanít, hogy az információkat a célnak megfelelően értékeljék és fontosságuknak megfelelően kezeljék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkiado.blog.hu/api/trackback/id/tr902326107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása