Gondolat Kiadó

Amikor eltűnik a platonikus sár - Steiger Kornél: Tanulmányok az antik görög filozófiáról

Olvass Bele recenzió - Árvay Alica

Steiger Kornél könyvét a filozófiában jártasaknak ugyan miért ajánlanám? Ők úgyis tudják, hogy kicsoda. Azoknak ajánlanám a könyvet, akikben él a kíváncsiság, akik fontosnak tartják a tudást, akkor is, ha kívül esik a komfortzónájukon.

Hiszen a tudás többségünk számára egyetlen elérhető formája egy megterhelő feltétel vállalásában létezik: ahhoz, hogy közel lehessünk hozzá, jól kell tűrnünk a bizonytalanságot. Ez a könyv meg fogja hálálni ezt az áldozatot. Mégis azok fognak leginkább felüdülni a könyv olvastán, akiket elbűvöl, vagy emlékeznek erre a bűvöltségre, hogy voltaképpen hányféle alakja, formája, szintje van a tudásnak, és mindig sejtették, hogy a tudás nem elválasztható a szeretetteli megértéstől, szellemi-lelki szépségtől és erőtől. Az értelmezések, kommentárok úgyis mindig eltorzítják a nagy filozófusok képét. (Erre utal a címben említett platonikus sár. – Szerk.)

Mi legfeljebb iszapbirkózunk a szavakkal, de csak a legnagyobbak merték feltárni, hogyan jutottak el a konklúzióhoz, amit többnyire nem is tekintettek véglegesnek. Éppen ellenkezőleg, azok, akikről a filozófia és bölcsészet folyton kommentárok útján beszélni próbált századokon keresztül, azok nem az ókori görög kismesterek, akik elég nagyvonalúan bántak a bizonyítással és roppant ügyesen bevették magukat a következő érv sáncába: az erény a tettekben mérhető, a lélekbe kell beírni az erényt, nem írásokban megőrizni.

A legnagyobbakat a nagyság vágyának feladása jellemezhetné legjobban. Amit mondtak, ahhoz bárki egyenrangúan hozzátehetett – mármint ha méltó volt rá érvei okán. Ennek legszebb példája Szókrátész utolsó napja. Mielőtt kiürítené a bürökpoharat, barátaival a lélek halhatatlanságáról beszélgetnek. Miután minden érvet megcáfolt, ami ellene szólhatna, így szól Szókrátész: és ezt így és így kell végiggondolni. A beszélgetés, a gondolkodás, sőt még az a beszélgetés, melyet élete utolsó napján folytatott a lélek halhatatlanságáról, természetszerűleg az ő halálával nem fejeződik be. A halhatatlanságot azzal érte el Szókrátész – és a legnagyobbak –, hogy átadta a továbbgondolás megbízatását másoknak.

Az ókori görög filozófia – ahogy Steiger Kornél mondja egy helyütt az ókor első biográfusának, Hermipposznak a munkájáról –, olyan, mint a vattacukor. Elkezdődik valahol, szövődik, a mindennapi élettér a színhelye, és soha sincs vége, hanem egyszer csak abbamarad. Nem véglegesen, hanem csak egy lélegzetvételnyi kis időre. Steiger Kornél könyve a laikusok számára első nézésre nem könnyed olvasmány. Onnantól könnyű, amikor az olvasó megértette azt a sokféle szépséget, ami elé tárul. Az antik szellem közvetlennek mutatkozik meg, és lehet csodálni itt érett szépségét a tudós idegenvezető gondolkodásának is, aki megmutatja ezt az élő és gazdag világot. Nem mindig azt, amire jut a szerző, hanem ahogyan eljut odáig tudományos gondolkodással és megérlelt, rendszerezett gondolatokkal megélt hosszú és hiteles szakmai pályafutás nyomán. Hogy mi a tudás, az örökké változó, de ez a könyv talán a lehető legközelebb viszi a laikust ahhoz, hogy mi a tudományos gondolkodás. Feltárul előtte pompás levezetésekben, jelzőposztokban, a gondolkodás szépségeiben és strukturáltságában. Mélysége, kiterjedése, rendszere, súlya, esztétikája van.

Nem lehet mindenki Ruff István Zalán, a zseniális kisfiú, aki nyolcéves korára már több korszakon van túl (földrajzi és csillagászati), több száz verset tud fejből és saját számítási módokat fejlesztett ki, és kettesével végzi az osztályokat. De mindannyian emlékszünk arra, amikor még költőnek, csillagásznak, filozófusnak, bölcsnek képzeltük magunkat és még mindegyik lehetséges volt. Az ember nézi, amit Steiger Kornél írt, és látja: ez az, amit gyerekként szeretett volna. Az a nagyság, amit akkor megálmodott. Csak ma már látja, hogy nincs ebben semmi dísz, semmi pompa, senki sem fújja meg a harsonákat, nem celeb a szerző, nem fogják szétdúlni a vásárlók a nagyáruházakat ezért a könyvért, hiszen a tiszta értelem sosem szerepelt jól a termékek sorában. De ez a könyv felidézi bennünk azt a Ruff István Zalánt, akik hajdanán minden kétséget kizáróan mi voltunk.

Amikor az ember kamaszkorában rajong Nietzschéért, akkor valójában erre a tudásra gondol, ami ifjúkorban nem gerjeszt szenvedélyt. Nem lelkesítő, nincsenek nagy szavak és sodró lendület, hanem helyettük levezetések, hitel, autonómia – nyugodt, tiszta, világos gondolkodás, olyan, mint bemenni egy tágas szobába, ahol látszik, hogy mozgalmas életet élnek, mégis rend, tisztaság és gondosság uralkodik, amerre csak a szem ellát, és minden ragyog egy kora nyári örök délelőtt fényében.