.jpg)
Verhaeghen, Paul / Fenyves Miklós ford.: Omega minor
RÉSZLET
Zúzmara
– Szép lakás. – Gúnyos ez a hang. Gúnyos és fenyegető − Megváltozhat még a maguk lakáshelyzete − Ezüst szabbatnaptár tűnik el egy kabátzsebben. Ilyet aztán biztos nem szabadna nekik, de hogyan is tiltakozhatna Anya?
Felmennek a lépcsőn. – Az a hálószoba. – Nem lehet, hogy egyszerűen csak ágyban fekszik? – Az egyik ügynök felhúzza a pisztolyát, és heccből a feltúrt takarókupacra céloz. – Pang – énekli, de aztán lemond a további vizsgálódásról. Salamoni bölcsességgel beéri azzal, amit Anya arcán lát.
– Na és ez?
– Az a kicsi szobája. Hagyják aludni. Kérem.
A férfiak benyomulnak a szobámba. Felriadok. Látom körvonalaikat az ajtóban, széles karimájú kalapjukat, amelyet mélyen a szemükbe húzva viselnek – de amúgy sem tudnám kivenni a szemük az ellenfényben –, széles alakjukat, amely útját állja minden szökési kísérletnek. Felsebzi szemem a hirtelen fény, amikor közelebb lépnek. Egyes férfi lerántja a takarómat, kettes férfi feltépi a szekrényajtót, egyes férfi rövid dorongjával az ágy alá kotor.
Aztán visszamennek a folyosóra. Átkutatják a vendégszobát. Ott sincs senki. Aztán a fürdőszobából visszahangoznak a kémfilm hangeffektjei. Most lemennek a lépcsőn. Egyre messzebbről, egyre mélyebbről hallom kopogó cipősarkukat. Suttognak egymással, zizeg egy papír. Nyilván a következő címet keresik a listájukon. – Semmi, maga is látja. – Anya igyekszik a lehető legsemlegesebben mondani, a legkevésbé sem diadalmasan, a megkönnyebbülés legcsekélyebb jele nélkül. – Ha hazaér a férje, megmondja neki, hogy jelentkezzen a Revieren, amilyen gyorsan csak tud. Világos? Holnap reggel. Hajnalhasadtával.
Már kifelé tartanak, már a lakásajtónál járnak, amikor a zárban megcsikordul a kulcs.
