.jpg)
"Ezzel a dallal hajtottam volna be Moszkvába, ha nem szakítják félbe. Poszoha telefonál. Szivárványos keretben jelenik meg rusnya pofája.
− Hogy a jó… – morgom, s kikapcsolom a nótát.
− Komjaga!
− Mi kéne?
− Szó és tett!
− Mi van?
− Van egy kis zűr a törzsökös nemessel.
− Micsoda?
− Tegnap éjjel nem tudtuk ráhúzni az árulást.
− A francba! Miért hallgattál eddig, te tyúkeszű?
− Kitartottunk, amíg lehetett, de kiváló a testőrsége, három marcona.
− A Papa tud róla?
− Ne-e-em. Komjaga, mondd meg te a Papának, én fosok tőle. Dühös rám, még a polgárok miatt. Rettegek. Tedd meg, nehogy rám verje a balhét.
Hívom a Papát. A kormánytól jobbra megjelenik széles, vörös szakállas arca.
− Jó napot, Papa!
− Erőt, egészséget, Komjaga! Készen állsz?
− Én mindig készen állok. De az a helyzet, Papa, hogy befuccsolt a fiúk akciója. Nem tudták ráhúzni az árulást a törzsökös nemesre.
− Nincs is rá szükség… – A Papa ásít egyet, kivillannak erős, egészséges fogai. – Árulás nélkül is likvidálható. Csupasz lett. Te csak arra figyelj, hogy ne nyomorítsd meg a családot, értetted?
− Igenis – bólintok, kikapcsolom a Papát, és bekapcsolom Poszohát. – Hallottad?
− Hallottam! – Megkönnyebbülten vicsorítja a fogát. – Istennek legyen hála…
− Az Istennek ehhez nincs semmi köze. Légy hálás az Uralkodónak.
− Szó és tett!
− Ne késlekedj, te, pernahajder.
− Már ott is vagyok.
Lefordulok az Első Uszpenszkij országútra, az erdőben a fák itt még magasabbak, mint nálunk otthon: vén, több száz éves fenyők. Mennyi mindent láthattak hosszú életükben. Felrémlenek nekik, felrémlenek előttük a Vörös Zavaros Idők, emlékeznek mind a Fehér, mind a Szürke Zavaros Időkre, s Oroszország Újjászületésére. Emlékeznek a Változások korára is. Mikorra mi már por meg hamu leszünk, és átröpültünk egy másik világba, még mindig állni fognak ezek a dicső, Moszkva környéki fenyőfák, s fenséges ágaik ringanak-hajladoznak…
No lám csak, ez a helyzet ezekkel a törzsökös nemesekkel. Már árulás sem szükségeltetik. A múlt héten Prozorovszkijjal is ez történt, most meg ezzel a másikkal… A mi Uralkodónk bátran tizedeli ezeket a törzsökösöket, de úgy kell nekik! Ha irtják az erdőt, röpül a forgács! Aki á-t mond, mondjon bé-t is. Üsd, vágd, nem apád!
Előttem mennek a mieink, a két vörös Mercivel. Nyomom a gázt, utolérem őket. Együtt suhanunk, aztán befordulunk, megyünk még egy kicsit, és megállunk a törzsökös nemes Ivan Ivanovics Kunyicin birtokának kapujánál. Nyolc autónk már ott áll a kapunál. Itt van Poszoha, Hrul, Szivolaj, Pogoda, Ohlop, Zjabel, Nagul, Kreplo. A Papa a tősgyökereseket küldte, hogy elrendezzék az ügyet. Kunyicin kemény dió. Nagy gyakorlat kell hozzá, hogy likvidáljuk.
Leparkolok, kiszállok a kocsiból, kinyitom a csomagtartót, és előveszem a furkósbotot. Odamegyek a mieinkhez. Állnak, várják a parancsot. Nincs itt a Papa, tehát én vagyok a főnök. Üdvözöljük egymást, ahogy a munka előtt szokás. Szemügyre veszem a kerítést: a kerítés mentén, a fenyvesben a Titkos Prikaz sztrelecei – elkel a segítség. A birtokot az Uralkodó parancsára még az éjjel bekerítették. Hogy a kártékony patkány ne tudjon kibújni a csapdából, ne röpüljön ki a rossz szándékú vérszopó.
A törzsökös kapuja jó erős. Pojarok becsenget, és egyre ezt szajkózza:
− Ivan Ivanics, nyisd ki! Nyisd ki, ha jót akarsz!
− A duma titkárai nélkül nem jöhettek be, ti szemét gyilkosok! – hangzik fel a hangosbeszélőből.
− Rosszul fogsz járni, Ivan Ivanics!
− Nekem már nem lesz ennél rosszabb, te kutya!
Ami igaz, az igaz. Ennél rosszabb neki csak a Titkos Prikázban lenne. De oda már nem szükséges, hogy elhurcolják Ivan Ivanicsot. Elrendezzük a dolgot mi magunk. Várnak már a mieink. Ideje hozzálátni!
Odamegyek a kapuhoz. Az opricsnyikok megdermednek. Ráütök a furkósbottal a kapura egyszer:
− Pusztuljon ez a ház!
Másodszor:
− Pusztuljon ez a ház!
Harmadszor:
− Pusztuljon ez a ház!
És a kommandó mozgásba lendül:
− Szó és tett! Hajrá!
− Hajrá! Szó és tett!
− Szó és tett!
− Hajrá! Hajrá! Hajrá!
Megveregetem Pojarka vállát:
− Kezdjél hozzá!
Pojarok Szivolajjal együtt sürgölődni kezdett, elhelyezték a petárdát a kapun. Mindenki félreállt, és befogta a fülét. Nagy robbanás hallatszott, s röpültek a forgácsok a súlyos tölgyfakapuról. Rohantunk be a furkósbotokkal. Ott állt a törzsökös testőrsége dorongokkal felszerelkezve. Lőfegyverrel tilos védekezni, akkor a sztrelecek sugárfegyvereikkel mindenkit elintéznének. A Duma törvénye értelmében, ha valaki a szolganépből a rajtaütésnek doronggal szegül szembe, nem válik kegyvesztetté.
Betörtünk a házba. Ivan Ivanovicsnak gazdag a birtoka, az udvara tágas. Van hol verekedni. Már vár ránk a testőrök és a szolgák siserehada, kezükben doronggal. Három láncos kutya van velük, ránk rontanak. Megküzdeni egy ilyen őrséggel, az bizony bajos volna… Jobb egyezségre jutni velük. Fondorlattal elvégezni az állami feladatot. Felemelem a kezem:
− Figyeljetek ide! A gazdátoknak úgyis mindegy, nem marad életben!
− Tudjuk! – kiáltja az őrség. – De veletek úgyis meg kell verekednünk!
− Várjatok! Válasszunk ki két párbajozót! Ha győz a tietek, elmehettek, és magatokkal vihetitek a vagyonotokat! Ha a mienk – mindenetek a miénk lesz!
Eltöprengett az őrség. Szivolaj azt mondja nekik:
− Egyezzetek bele, amíg jó kedvünkben vagyunk! Kiirtunk benneteket mind egy szálig, ha ideér a segítség! Az opricsnyik kommandónak senki sem tud ellenállni!
Megtanácskozták a dolgot, majd így kiáltanak:
− Rendben! De hogyan verekedjünk meg?
− Ökölharcban! – válaszolom.
Egy böhömnagy marhagondozó áll ki tőlük, buta a pofája, mint a tök. Leveti a subáját, felhúzza a kesztyűjét, taknyát-nyálát letörli. De mi készen állunk az effajta bunyóra – Pogoda Szivolaj karjára dobja fekete kaftánját, cobolyprém szegélyes süvegét lehajítja, lehúzza brokátkabátját, hetykén megvonja vörös, selyeminges vállát, odakacsint nekem, és előrelép. Az ökölharcban Pogodához képest még Maszlo is kismiska. Pogoda nem valami sudár legény, de széles a válla, erős a csontozata, fürge, mint a csík, jól tud elhajolni-forgolódni. Sima pofáját nehéz eltalálni. Ő viszont könnyűszerrel viszi be a húsig hatoló, záporozó ütéseket.
Huncutul, hunyorogva nézegeti Pogoda az ellenfelet, miközben ingje selyemzsinórjával játszadozik.
− Na mi van, bunkó, készen állsz rá, hogy tönkreverjelek?
− Ne bízd el magad, opricsnyik, ha ütközetbe indulsz!
Pogoda és a marhagondozó méregetik, körbejárják egymást. Más-más öltözetet viselnek, más a rangjuk, más urat szolgálnak, de jobban megnézve – egy fából vannak faragva. Igazi orosz legények, egyik sem ijed meg a saját árnyékától.
