Share |

Címkék

Címkefelhő

Gondolatblog

2009.11.04. 14:03 gondolatkiado

Ízelítő - Leleplezett mellszobor

Címkék: gondolat kiadó nyelvtudomány tortenelem irodalomtudomány ízelítő katalógus 2009 2

Leleplezett mellszobor

Nyomozások Kazinczy birtokán

szerkesztette Czifra Mariann

"Orbán László: A tinta színe

A vizsgálat tárgya

Kazinczy Ferenc első írásműve egy 1764. december 3-án – ötévesen – írt levél. Az utolsó ismert önéletírásán, a [Pályám emlékezete VI.] szövegén, 1831 nyarán, a halála előtti utolsó hetekben is dolgozott. E két pont között ível a következő mondat: „Még bírom eggy 1764. Decemb. 3d. Semlyénből írt levelemet, mellyben nevem alatt áll ez a’ titulus [ti. a Generális]; de a’ tinta’ külömböző színe gyanút támaszt, hogy azt sírások közt vetém nevem alá, és később.” Kazinczy természetesen igyekezett az autobiographiáihoz írásos dokumentumokat is felhasználni.

A megbízható forrásra való közvetlen hivatkozás nem rendkívüli e szövegekben, a történelmi, korfestői hitelességgel folyamatosan számot vető művek világában sűrűn találkozhatunk efféle megjegyzésekkel. Az autobiographikus írást ezért egy olyan olvasási módot megengedő szövegnek javasoljuk elgondolni, amely feltételezi önmagáról, hogy az olvasója egy referencialitással rendelkező, őszinte, áttetsző nyelvű szövegként veszi kézbe, és amelyben kiemelt – műfajt meghatározó – jelentőséget kap az, hogy a szerző, az elbeszélő, a főszereplő és a modell azonos. E javaslat elfogadása segít színre vinni azt a jelenetet, amelyben a szerző-elbeszélő-főszereplő-modell önmagát szemlélve látható: 1831-ben Kazinczy a karosszékében ül a szobájában, kezében a tollal, szemében a gyanakvással, előtte az íróasztalon ott fekszik az 1764-es levél, amit éppen most vett szemügyre, elgondolkozik, majd lejegyzi azt a mondatot, amit éppen most olvastunk.

A saját levelét gyanakodva vizsgáló Kazinczyban a gyanakodva figyelő olvasó egyaránt és egyszerre fedezheti fel a megismerés objektumát és szubjektumát is. Kazinczy mint önmagát olvasó szubjektum – noha termete a középnövésűek között is kicsinek számít, 1816 augusztusában például 97 fontot, vagyis 54 és fél kg-ot nyomott – eltakarja előlünk azt a dolgot (a levelet, illetve az élete történetét, „ahogyan az volt”), amire a megismerése irányul. Nem mellékeli azonban az említett levelet, így növeli a gyanút, hogy e dokumentum a bizonyító erejét csupán Kazinczy értelmezésében nyerheti el. Valójában nem az a történet van elbeszélve, amelyhez a levél hivatkozott dokumentumként, a múlt jelen lévő nyomaként, bizonyítékként szolgál, hanem maga a hivatkozás, az értelmezés megtörténése.

E szövegrészlet ilyeténképpen értelmezhető az autobiographia-írás és -olvasás kicsinyítő tükreként is. Kazinczy egyidejűleg látható bele a szemlélt-értelmezett és a szemlélő-értelmező helyzetébe. Az önmagán töprengő Kazinczy végül is azt a döntést hozza, hogy bizonytalanságát megosztja olvasóival: talán sírt a kis Kazinczy, amikor – bizonyára a szigorú, gyermekét katonai pályára készítő apa parancsára – a levél végére odaírta: „Generális.”

Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy nem is Kazinczy írta le ezt a titulust: „1764. Decemb. 3dikán már igen jól írtam eggy levelet a’ szüléimnek Regmeczre; a’ Kazinczy Ferencz név után más tintával és talán más kézzel is ez van írva: Generális.” Márcsak azért is gyanítható, hogy más kéz írta, mert Kazinczy úgy általában sokat sírt a generálisság miatt: „– Kezemben vagyon eggy, Ér-Semlyénből 1764. Decembernek 3dik napján szüléimhez írt levelem, mellyben nevem alatt Generális titulus áll. A’ tinta’ színe azt gyanítatja hogy azt nem az én kezem írta a’ név alá, ’s úgy hiszem hogy azt valaki más írta oda, mert emlékezem még, hogy a’ katonaság ’s Óbersterség ’s Generálisság miatt sokat sírtam.”

De lehet, hogy mégiscsak Kazinczy írta, csak később, viszont generálishoz méltón egyáltalán nem sírt: „’s kezemben van eggy 1764. December 3dikán írt levelem, mellyben magamat kénytelen valék Generálisnak titulázni, mert a’ tinta’ külömböző színe mutatja hogy a’ szó későbben vettetett a’ név alá.” Vagy talán mégis egyidejű az aláírás, és a kis Kazinczy hihetőleg sírt, úgyhogy talán a tinta színét is a ráhulló keserves könnycseppek változtatták el: „Még bírom eggy 1764. Decemb. 3-dikán írt levelemet, mellyben nevem alatt áll a’ Generalisi titulus, de hihetőleg sírás köztt írva oda, mert a’ tinta’ színe a’ leveléétől külömbözik.”

De térjük vissza a tinta színe (és saját maga) felett egyre elmélyültebben elmélkedő Kazinczyhoz. Az 1764-es levél értelmezése után a [Pályám emlékezete VI.]-ban, néhány sorral lentebb, ezt jegyzi fel: „De azalatt míg nagyatyám a’ Dietán vala, tanúlásomat elakasztá eggy gonosz himlő eggy varrá csinálta testemet, ’s elvakúlással rettegtete.” Ha az előző példasorban egyre bizonytalanabbul szemléltük a színeket és az árnyalatokat, talán az egzakt, számokkal kifejezhető adatokban is érdemes egy kicsit kételkedni. Jelesül abban, hogy az a gonosz himlő akkor jött Kazinczyra, amikor nagyatyja a diétán volt, azaz 1764 végén.

Azt találjuk, hogy 1802-ben bizton állítja Kazinczy: „1764. míg a’ Nagy-Atyám Pozsonyban múlat, mint Bihari Követ, meghimlősödöm.” Azonban 1814-re elbizonytalanodik: „Azalatt míg a’ Nagy-atyám a’ Dietán múlata, 1764ben, a’ mint a’ feljebb említett Dec. 3dikán írt levél velem gyanítatja, az őszi holnapokban, de a’ mint emlékezem, a’ tavasziakban, reám jöve a’ természetes himlő.” Két év elteltével a bizonytalanság megfakul: „Azalatt míg nagyatyám a’ Dietán múlatott 1764ben, a’ mint a’ már említett Decemb. 3dikán írt levélből látom, ősszel reám jőve a’ természetes himlő.” Majd 1828-ra ismét elnémul a kétkedés: „Azalatt míg nagyatyám a’ Dietán múlata, nekem jött eggy gonosz himlő, ’s elakasztá a’ tanúlást.”

Csodálatra méltó, hogy már ötéves korában ilyen filológiai problémát tudott megalkotni Kazinczy. A levelezés első kötetének kiadója egy 1763-as levélre vonatkoztatta az önéletírások megállapításait, ezért tévesen rótta meg Kazinczyt: „e levelet a negyedféléves Kazinczy nem írhatta. […] Nem lehetetlen, hogy valami hasonlót csakugyan írhatott körűlbelűl négy éves korában, s lehet, hogy e fennmaradt gyermekkori levelet akarta később az itt közlött sorokkal mintegy kicserélni. […] ámbár a kelet más.” A levelezés összkiadásának 22. kötetében végül megjelent a nyomozásunk tárgya, Kazinczynak a levélre 1814. május 27-én Széphalmon írt jegyzetével együtt:

„[…] A’ Generálisi subscriptiora fel kell jegyeznem, hogy az atyám engem még csecsemőt katonának készíte. […] Az a’ reménysége hogy teljesedésbe hozom óhajtását, igen hamar elmúlt, ’s emlékezem, hogy mindég sírtam, mikor nevem alá hol az Oberster, hol a’ Generális titulust kelle vetnem. Látszik itt is, hogy azt először elhagytam, ’s parancsolatra vetettem nevem alá, mert az oda plajbászolás után van írva, holott az egész levél szabad kézzel volt.”

Mindehhez a pótkötet szerkesztőinek jegyzete: „A Generalis szót és a köv. nyolc szót Kazinczy, édesapja plajbászos írására írta rá jó nagy betűkkel.” A levél „Kedves Atyám Uram! Edes Aszszony Anyám”-nak van címezve, az édesapja a levél írásakor eszerint nem lehetett ott. A kéziratot megvizsgálva az látható, hogy a „Generális” szó valóban más tintával van írva, de sírásra utaló elmosódás nem látszik rajta.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkiado.blog.hu/api/trackback/id/tr291497721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.