Share |

Címkék

Címkefelhő

Gondolatblog

2009.11.24. 14:38 gondolatkiado

Friss és ropogós - Graf: A mágia a görög-római világban

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó vallástörténet katalógus 2009 2

Megjelent! - Fritz Graf: A mágia a görög-római világban

Fritz Graf könyve az antik mágia kutatásának első olyan öszegzése, mely szakít a hagyományos mágia-vallás szembeállítással: az ókori mágiát a fogalom korabeli használatából kiindulva nem az okkultizmus egy formájának, hanem az isten-ember viszony egyik aspektusának tekinti.

A könyv középpontjában a mágikus rituálékat végző személy, azaz a mágus alakja, valamint az általa gyakorolt varászlási formák és rituálék állnak. A szerző az antik irodalmi források, illetve régészeti anyag (átoktáblák, mágikus papiruszok) segítségével részletesen bemuatatja a mágikus rituálék különböző típusait, külön fejezetben tárgyalva például az antik szerelmi mágiát.

Értelmezése szerint a mágikus rítusok célja ugyanúgy az istenivel való kapcsolatkeresés, mint az egyéb ismert vallási formáké, a különbség csak abban áll, hogy a mágus sajátos utat választ e cél eléréséhez.

Fritz Graf (1944) a latin filológia és a vallástörténet professzora, jelenleg az Ohio State University oktatója.

RÉSZLET

A rituálé

A szertartás menete könnyen érthető. Az előkészületek – az alkalmas holttest  kiválasztása, megfelelő helyre szállítása és az átöltözés – után kezdetét veszi a  tulajdonképpeni jósrituálé. Erictho a holttestet a „holdméreggel” készíti fel arra, hogy  visszafogadja a lelket. Ezután jön az alvilági hatalmakhoz intézett első ima. Az első rész a természet nyelvét használja, az éjszakai és ragadozó állatokét és a természeti erőkét. A második szinte pontosan követi a kanonikus háromrészes imaszerkezetet.40 Az első az invocatio, az isteni hatalmak megszólítása nevük, kultuszhelyeik és funkcióik felsorolásával, anaphorák és mellékmondatok segítségével; ezt a részt felszólítás zárja: jöjjenek, és hallgassák meg Erictho imáját.

Ezt követi a narratio, amelyben az imádkozó megindokolja imáját, és kifejti, hogy miért kell az isteneknek segíteniük rajta; ilyenkor az imádkozó általában említést tesz korábbi áldozatairól, amelyek feljogosítják az újabb segítségkérésre, illetve azokról a múltbeli alkalmakról, amikor a megszólított hatalmak már segítettek rajta. Erictho is emlékeztet korábbi imáira és áldozataira, mégpedig a szokásos formában, si kezdetű mellékmondattal. Legvégül következik a tulajdonképpeni kérés, a preces.

Lucanus tehát kiemeli, hogy Erictho szinte közhelyszerűen követi a hagyományos vallásban megszokott fordulatokat. A tradicionális formát persze kifordított tartalommal tölti meg. A hatalmak, akikhez fordul, alvilágiak. A fenyegető és pusztító erőket szólítja: „Eumeniszek, pokoli gonoszság, szentségtörő hatalom, és te, Khaosz, aki számtalan világ összezavarására szomjazol”41 (tehát nemcsak a mi világunkéra, hanem az egész univerzuméra is).

Őket követik a nagyobb istenek: Dis, „az alvilág ura”, a Styx, az Elysium, Perszephoné, „aki gyűlöl eget és anyát”, az alvilági Hekaté, aki Erictho és a manes, a holtak lelkei között közvetít; legvégül következik Kerberosz és Kharón. Erictho imái és áldozatai szemmel láthatóan a mindennapi kultusz kifordításai: „szentségtörő és mocskos szájjal” imádkozik, embert áldoz, és embervérrel mutat be italáldozatot. Az ima végén sem visszafogott kérés, hanem parancs áll: „Engedelmeskedjetek imámnak!” (parete precanti).

Mivel ezzel az imával nem éri el célját, újabb felszólítást intéz az istenekhez, amelyet a szövegben kifejezetten a „ráolvasás” (carmen) szó jelöl. Ez már fenyegető és dühös hangú: „A holtakra ugat, és széttépi birodalmuk csendjét.”42 Ezzel már célt ér. Emlékezhetünk arra, hogy az égi istenek nem akartak második carment hallani Ericthótól (527 skk.) – most már azt is értjük, hogy miért nem.

A jóslás a papiruszokban

A Lucanus által bemutatott nekromanteia-jelenet a legérdekesebbek közé tartozik az irodalomban. Az eddigiekből már világossá vált, milyen precízen használja szerzőnk a rituális részleteket. Olyan szertartást ír le, amely a holtak világával keres kapcsolatot. Két közvetítő szerepel a rituáléban: a varázslónő, aki élő emberként a mi világunkhoz kapcsolódik, és egy fiatalon, erőszakos halállal elhunyt katona, akinek lelke visszatér az alvilágból, és megosztja újonnan szerzett tudását.

Most már érthető, hogy Lucanus miért ábrázolja két, egymástól teljesen elütő alakban a varázslónőt. A narratív részekben inkább az alvilághoz tartozik, a szertartás leírásánál viszont inkább az emberekéhez, ahonnan elindul a halott testének, illetve lelkének felkutatására. Lucanus azon szándéka, hogy „hősnőjét” emberfeletti lényként ábrázolja, aki már csaknem teljesen maga mögött hagyta az emberek világát, és a rituálé követelménye – mely szerint a mi világunkból kell kiindulni – nem egyeztethető össze feszültség nélkül.

A görög és római irodalom számos nekromanteia-jelenetet ismer, Homérosz Neküiájától (amely egyébként a varázspapiruszok jósszövegeiben is felbukkan)43 az Aiszkhülosz Perzsákjában található halottidézésen át Lukianosz paródiáiig és a regényekig, de egyik sem ilyen részletes.44 Ami minket ezzel kapcsolatban érdekel, az nem e szövegek intertextuális kapcsolata, amely egyébként még feltárásra vár,45 hanem Lucanus és a varázskönyvek leírásainak viszonya.46 Ez egy eddig még alig érintett területre vezet el: a mágikus jósláséra.

A rítusok

A defixiókat rivalizálás vagy konfliktus – per, üzleti konkurencia, viszonzatlan szerelem, sportverseny – által kiváltott személyes krízisek eredményeként értelmeztük. A végkifejlet ismeretlen volt, a defixiónak befolyásolnia kellett azt, és ily módon kézzelfoghatóvá tenni az ismeretlen jövőt. A jövő megismerésének sokkal elterjedtebb eszköze volt az antik vallásokban a jóslás. Ennek mágikus változata a varázskönyvekben és a mágia irodalmi tükröződésében is tekintélyes helyet foglal el. Néhány alkalommal már igénybe vettük azt a hosszú listát, amelyben a 4. századi keresztény szerző, Arnobius az antik mágia feladatait sorolja fel:47

„Ki ne tudná, min fáradoznak ezek az emberek: előre látni, ami előttük áll, hogy hol kell szükségszerűen – akár akarják, akár nem – bekövetkeznie a dolgok rendje szerint; halálos betegséget küldeni arra, akire akarnak; széttépni a családi szeretet kötelékeit; kulcs nélkül kinyitni, ami zárva van; elhallgattatni a szájakat; megátkozni, serkenteni vagy lassítani a versenylovakat; nőket és gyermekeket (hím- és nőneműeket egyaránt) taszítani a tiltott szerelem tüzébe és pokoli szomjába; és ha valami hasznosat is cselekednének, azt sem saját erejükből teszik, hanem azon hatalmak segítségével, akikhez könyörögnek.”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkiado.blog.hu/api/trackback/id/tr471548409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.