Share |

Címkék

Címkefelhő

Gondolatblog

2009.11.26. 09:29 gondolatkiado

Friss és ropogós - Draaisma: Kizökkent elmék

Címkék: könyv karácsony friss pszichológia gondolat kiadó tortenelem katalógus 2009 2

Megjelent!

Douwe Draaisma/Bérczes Tibor (ford.): Kizökkent elmék

A pszichiáterek és a pszichológusok gyakran azzal tisztelegnek szakmabeli kollégáiknak, hogy elneveznek róluk valamit – és természetesen betegséget. Alois Alzheimer, James Parkinson, Szergej Korszakov, George Gilles de la Tourette vagy Hans Asperger mind-mind hús-vér emberek voltak valaha, ám a nevük mára puszta szakkifejezéssé változott, amely valamilyen betegséget, szindrómát, autista vagy más rendellenességet jelöl. Először csak a keresztnevük veszett el, majd feledésbe merült minden más is: ma már senki sem emlékszik az életükre, és arra, hogy milyen körülmények között fedeztek fel valamit.

Lebilincselő új művében a Magyarországon is jól ismert holland esszéista, Douwe Draaisma tizenhárom ilyen „név” életét rekonstruálta az agykutatás és a lélekgyógyászat világából. Megnézte, mit is fedeztek fel pontosan, kik voltak a betegeik. Az olyan orvosoknak, mint Parkinson, Alzheimer, Korszakov és Asperger, de az olyan kevésbé ismert pszichiátereknek is, mint Capgras vagy Clérambault, volt egy sajátos képességük: olyan betegségtörténeteket írtak, hogy a beteg megelevenedett az olvasóban.

A Kizökkent elmék izgalmasan, meghökkentően és közben megindítóan ábrázolja az agykutatás történetét. Draaisma finom és magával ragadó stílusában felejthetetlen olvasmányokká válik az olyan szindrómák kórtörténete, mint amilyen az Asperger-, a Bonnet-, a Korszakov-, a Clérambault-, a Gilles de la Tourette- és a Capgras-szindróma, vagy az olyan betegségeké, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór, vagy a Brodman-területek, a Jackson-epilepszia és a Lombroso-fej története. A kötet mindeközben elevenen ábrázolja a pszichológia, pszichiátria tudományágának belső világát, hatalmi küzdelmeit.

RÉSZLET

"Vérszopók, hidegzuhany és kényszerzubbony

Howard Kushner, pszichiátriatörténész megírta a Tourette-szindróma történetét. Könyve néhol rémtörténetre emlékeztet. Itard 1825-ben azt írta Damopierre márkinéről szóló beszámolójában, hogy egy másik esetben is segítségét kérték, és ott is egy fiatal hölgyről volt szó, aki furcsa, nem akaratlagos mozgásokat végzett, és hogy jó eredményeket ért el nagy mennyiségű csirkehúslevessel, napi kétszer háromórás fürdővel, illetve azzal, hogy egy tucat piócát helyezett a nő vaginájára.

A kezelés ez utóbbi eleme azzal a feltételezéssel függött össze, hogy különös viselkedésének oka a nem megfelelően működő méhben keresendő. A Gilles de la Tourette által látott gyermekeken is kipróbáltak minden lehetséges és lehetetlen gyógymódot. Hideg zuhannyal kezelték, majd vidékre küldték őket, hadd nyugodjanak meg az idegeik, mindenféle nyugtatókat szedettek velük, de igazából egyik sem segített. Még az „egyenáramú fürdő” sem hozott enyhülést – a La Salpêtrière kiválóan fel volt szerelve elektroterápiai eszközökkel.

Gilles de la Tourette kényszerű elkülönítéssel és „hidroterápiával” – így többek közt jéghideg zuhannyal is – kísérletezett, de kénytelen volt elismerni, hogy nem sikerült igazán hatékony terápiát találnia. Rezignáltan jegyezte meg, hogy Beardnek valószínűleg igaza volt, amikor azt mondta, hogy „aki egyszer ugrálós lesz, örökre az is marad”.

A neurológusok és a pszichiáterek későbbi nemzedékei „immobilizációval” (értsd: kényszerzubbonnyal és rögzítő szíjakkal), lobotómiával és elektrosokkal bővítették a repertoárt. A Tourette-betegeket megvagdosták, rázogatták, ütögették. A beszélgetést sem hanyagolták el, mert a Tourette-szindrómával szemben a pszichoterápia, a pszichoanalízis és a magatartásterápia minden létező formáját bevetették. Mindhiába.

A Tourette-szindróma még ma is titokzatos betegségnek számít. A zavar általában a gyermek hétéves kora körül kezdődik. Grimaszokkal és pislogással. Később ehhez társulnak a motorikus tikkek, majd súlyos esetekben az utánzás és a koprolália, amelyek szociális elszigetelődéshez vezethetnek, és már önmagukban is komoly stressz forrásai. Sok beteg túlmozgásos vagy kényszeres zavarokban szenved. A betegség nem múlik el, de változó intenzitású, a tüneteket pedig fáradságérzet és stressz is súlyosbíthatják.

Ikreken végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy a Tourette-szindrómára való hajlam részben genetikai eredetű. Ahogy az Asperger-szindrómánál, itt is a férfi páciensek vannak döntő többségben. A férfiak és nők aránya durván négy az egyhez. Az EEG és az agyszkenner ritkán mutat elváltozásokat. Gilles de la Tourette idejében a Tourette-szindróma kifejezetten ritka zavarnak számított, a mai becslések úgy szólnak, hogy ezer tizenhárom-tizennégy éves gyermek között 30-50 eset fordul elő. Ráadásul egyre több beteget diagnosztizálnak. Az, hogy ez a viszonylag magas arány nem jelenik meg az utcaképben, részben a nyugtatók, részben pedig annak a hatása, hogy a Tourette-szindrómában szenvedők ritkán mutatkoznak a nyilvánosság előtt.

A Tourette-szindróma keletkezését illetően, a neurológia és a pszichiátria szinte minden szakterülete előállt már valamilyen magyarázattal. Az egyik, hogy a Tourette egy korábbi, de gyakran észrevétlen maradt bakteriális vagy vírusfertőzés következménye. Egy másik magyarázat szerint a Tourette-et auto-immunreakció okozza, melynek során a saját védekező rendszer okoz neurológiai károsodást. Egyesek azt állítják, hogy a Tourette akkor jelentkezik, ha az eredendően balkezes gyermekeket rákényszerítik, hogy a jobb kezüket használják.

Freud biztos volt benne, hogy a Tourette-szindrómának szervi oka van, de magyar tanítványa, Ferenczi Sándor pszichoanalítikus magyarázattal állt elő, amikor azt mondta, hogy a rángó mozgások a maszturbáció jelképes kifejeződései, és az erotikus késztetések elfojtása váltja ki őket. Figyelemre méltó részlet, hogy Ferenczi O. betegségtörténetére alapozta magyarázatát és saját maga egyetlen beteget sem tanulmányozott. Úgy vélte, hogy pártatlanságát ennél jobban semmi sem garantálhatja.

Az, hogy a Tourette-betegeknek gyakran sikerül – óriási erőfeszítések árán – egy időre elnyomniuk a tikkeket és a sikolyokat, azt az érzést erősítette, hogy a zavar nem neurológiai, hanem inkább pszichiátriai jellegű. Az, hogy a beteg által kimondott szavak vagy mondatok gyakran rendkívül sértők vagy rasszisták – ami azt feltételezi, hogy a beszélő egyértelműen tudatában van annak, milyen társadalmi kontextusban hangzanak el szavai –, szintén azt az értelmezést erősítette, amely a szindróma kialakulását más és nem szervi tényezőkben kereste. Meige és Feindel monográfiája után e betegség majdnem háromnegyed évszázadon át a neurológia területén kívül maradt."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkiado.blog.hu/api/trackback/id/tr571553325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.