Gondolat Kiadó

Könyvfesztivál! Bemutató: 04. 23. Millenáris, Jövő Háza, Kner Imre terem, 12:30

MAGYAR FILOZÓFIAI SZEMLE

2010/1 (54. évfolyam)

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Bizottságának folyóirata

A naturalizmus fogalmát többféle értelemben használják a kortárs fiolzófiában, ezek azonban összefüggő problémakört jelölnek ki. A módszertani naturalizmus szerint a tudományok episztemikusan felsőbbrendűek minden más megismerő módszernél. A metafizikai naturalizmus szerint az ontológia szempontjából is a tudományoké a végső szó: a legjobb tudományos elméletek mondják meg, hogy mi létezik. Persze, ha ezt elfogadjuk, felmerül a kérdés: mit tesz hozzá a filozófia a tudományokhoz? A naturalisták mondhatják: egyfelől a tudományok és a filozófia folytonosak, a filozófiai érvelés és a fogalomelemzés nem választható el élesen az empirikus kutatásoktól.

Másfelől a filozófia olyan kérdéseket próbál megválaszolni, amelyekkel a tudományok maguk nemigen foglalkoznak, mint például a tudomány megkülönböztetése más szellemi formáktól, azaz a demarkáció kérdése, a különböző tudományos elméletek által feltételezett létezők viszonya, a redukció problémái, vagy a természeti fajták kérdésköre. Persze a naturalizmus helytállósága vagy akár értelmessége is kétségbe vonható, a naturalizmus témája köré felépíthető egy történeti narratíva is a természettudományi és a szellemtudományi hagyomány évszázados vitájáról, a "tudományos filozófia" múlt század végi rivális értelmezéseitől a mai "tudományháborúkig", az anti-pszichologizmustól a naturalizált episztemológiáig és matematikafilozófiáig. Számunk tanulmányai e témákból nyújtanak ízelítőt.

196 oldal

Ár: 1200.- Ft

RÉSZLET

SIVADÓ ÁKOS: Fajtáink eredete*

A természeti fajták metafizikájának kérdése talán egyetlen tudományterületen sem váltott ki olyan heves vitákat, mint a biológia esetében. A biológiai fajok létére és jellegzetességeik meghatározására vonatkozóan számos eltérő álláspont alakult ki, egyvalami azonban rendkívüli fontosságú a naturalista tudományfelfogás számára: a projektnek számot kell adnia a társadalmi jelenségek biológiaiakra történő redukálásáról, amennyiben azokat a kémiai, majd a fizikai jelenségek szintjére szeretné visszavezetni, így biztosította a tudományos elméletek magyarázóerejét. A biológiai fajokkal kapcsolatos esszencializmus ígéretes megoldási javaslatot kínált a problémára: az elmélet egyrészt redukcionista, mivel a természeti fajtákon kívüli esetleges egyéb (történeti, társadalmi, kulturális) fajtákat az előbbiekre redukálhatónak tartja, másrészt pedig a fizikának, kémiának és biológiának kitüntetett szerepet szánva a többi tudományt azok módszereivel művelhetőnek mutatja be.1

A redukció végeredményeképp a fizika válik a természeti és az arra redukált társadalmi jelenségeket egyaránt magyarázni képes tudománnyá – az általa alkalmazott matematikai apparátus segítségével. Amennyiben tehát a homo sapiens is pusztán biológiai kategória, úgy a tudomány feladata az esszencia meghatározása után az annak köszönhetően megvalósuló felszíni tulajdonságok, azaz az esetleges, akcidentális jellegzetességek magyarázata. A biológiai esszencializmust azonban számos kritika érte, s az alternatívák sokfélesége arra enged következtetni, hogy a faj fogalma, noha alapvető kategóriája a biológia tudományának, máig sem szolgál olyan szilárdan meghatározott kiindulási pontként, mint pl. a kémiai elemek csoportja. Mi alapján sorolunk bizonyos egyedeket ugyanazon fajba tartozónak? Mi tekinthető érvényes, használható klasszifikációnak?

Az alábbiakban megkísérlem bemutatni az esszencializmus-kritikák alternatív javaslatait, majd amellett érvelek, hogy a különféle biológiai klasszifikációelméletek, bármennyire „megengedők” és radikálisak legyenek is a fajok felosztásának kritériumaival kapcsolatban, nem képesek áthidalni a társadalmi és biológiai fajták közötti fogalmi, minőségi különbségeket, ennek kapcsán pedig a redukcionista kép létjogosultságát sem tudják meggyőzően alátámasztani.

* A tanulmány írása során számos beszélgetést folytattam Demeter Tamással – tanácsaiért és kritikáiért rendkívül hálás vagyok.

1 Wilkerson 1998. 225.