Gondolat Kiadó

Szekfű András: A cápa utolsó tangója

Médiaszociológiai tanulmányok a félkemény diktatúrában

(részlet)

"LEVELEK A „66”-HOZ (A MAGYAR TELEVÍZIÓRÓL)

(1982)

A „66” címû szavazógépes tv-mûsor minden adása elõtt néhány héttel felhívást tesznek közzé a televízióban, rádióban és nyomtatott sajtóban, hogy jelentkezzenek, akik a következõ mûsor témakörében kérdést kívánnak feltenni. Az így jelentkezõk közül válogatják ki (elõzetes személyes megkereséssel) azokat is, akik majd az adásban részt vesznek. A mûsor készítõi azonban hangsúlyozzák, hogy a mûsor támaszkodik azok leveleire is, akik személyesen nem lehetnek jelen a stúdióban. (Ezt az adás során a mûsorvezetõ-szerkesztõ Bán János elõtt fekvõ nagy halom levél, melyet a kamerák idõnként közeliben mutatnak, látványként is hangsúlyozza.) A „66” televíziós témájú adásáról folytatott több rétegû vizsgálatunkban tehát indokoltnak tûnt a beérkezett levelek vizsgálata is.

Az 1982. április 14-ei „66” adás, melyben Nagy Richárd, a Magyar Televízió elnöke válaszolt a nézõk kérdéseire, összesen ezer levelet kapott. (Egészen pontosan 994-et.) Elemzésünk teljes körû: minden levelet kódoltunk, köztük természetesen azokat is, amelyek íróit végül behívták a stúdióba. (A televíziós mûsorkészítés gyakorlati követelménye, hogy mindig legyen „tartalék”. Ezért 66-nál több nézõt hívnak be, hogy akkor se legyen üres szék, ha valaki nem érkezik meg. Az adásokat néhány nappal elõbb veszik képmagnóra. Az április 14-ei adás felvétele mûszaki hiba miatt két napon át tartott; volt olyan nézõ, aki a második napon már nem tudott részt venni, és ezért más vette át a helyét. Így végül is 71 olyan levélírónk van, aki adásban szerepelt.)

Az ezer levél nemcsak a színes készülékek képernyõin mutat tarka sokféleséget, hanem tartalmát illetõen is. Többségüket kézzel írták, de sok a géppel írott; a levélírók közt megtaláljuk a tizenéves gyerekeket és a nyugdíjas nagymamákat. Sok levélíró expressz vagy ajánlva küldte sorait – talán hogy ezzel is nagyobb nyomatékot adjon véleményének –, és voltak, akik levelüket két példányban küldték, külön Nagy  Richárdnak és külön Bán Jánosnak, hogy el ne kallódjék. Az ezer levél végigolvasása érzékelhetõvé teszi, hogy nem véletlen: kik írták a leveleket. Olyan nézõk, akik  valamiért az átlagosnál jobban „motiváltak”; akikbõl a „66” felhívása kiváltja az ingert, hogy leküzdve a mindnyájunkban meglevõ természetes tehetetlenséget, tollat  fogjanak, és írjanak.

Van, aki kifejezetten az adásba jelentkezik, mások viszont külön kérik, hogy ne kelljen a kamerák elé ülniük. Akár így, akár úgy, végül is õk ezren képviselték „a” nézõket ebben a „66”-ban. Az ezer levél a televízióval kapcsolatos közvélemény valamiféle megnyilvánulása – ez vitathatatlan. De miféle? Jellemzi-e a lakosság egészét, vagy csak a különösen aktív réteg véleménye? Kik ezek a levélírók, milyen életkori,  iskolázottsági, lakóhelyi csoportokba sorolhatók? Hogyan látják a Magyar Televízió mûködését, mûsorpolitikáját? Inkább elégedettek vagy inkább kritikusak? Milyen kép él bennük a Magyar Televízióról? Elemzésünk egyik súlypontja ez a kérdéscsoport lesz.

A másik súlypont magával a „66” címû mûsorral kapcsolatos. Ez a szellemes ötleten alapuló és nagy szakmai hozzáértéssel készülõ sorozat mini-népszavazások egymásutánját kínálja a nézõknek, azzal a feltételezéssel, hogy e szavazások, ha nem is „tudományosak”, de valamilyen mértékben mégis jellemzõk. Amint  véleménykutatásainkból (lásd ott) kitûnik, a mûsor nézõinek jelentõs része úgy érzi, valóban az õ véleménye kapott hangot a megszólaltatott (megszavaztatott) 66 stúdióvendég által.

Mások viszont az egész mûsort afféle manipulációnak tekintik, és elvitatják tõle a közvélemény bármiféle kifejezésének érdemét is. A magunk részérõl pedig hozzá kell tennünk, hogy itt mûsor készül (és nem népszavazás és nem közvélemény-kutatás); tehát a mûsorkészítés szakmai normái szükségszerûen meghatározzák a kiválasztás és lebonyolítás menetét. Kíváncsiak vagyunk tehát arra is, hogy milyen (esetleg nem is tudatosuló) szakmai normák, elvárások érvényesültek a stáb munkájában, miközben az ezer levélíróból kiválasztották elõször azt a két-háromszázat, akit személyesen megkerestek, majd ezek közül a „hatvanhatokat”, akiket végül is adásba hívtak.

Kik ezek a hatvanhatok, miben különböznek a többi levélírótól, mi volt leveleikben (vagy személyiségükben) az a bizonyos valami, amiért adásba kerültek, és éppen õk? Hozzászólásaikban, szavazásaikban megjelent-e az ezer levélíró véleménye, vagy valamilyen irányban eltértek ettõl? Máris több kérdést vetettünk fel, mint amennyit tanulmányunkban meg tudunk majd válaszolni…

Még egy szó a téma súlyáról.Nemszeretnénk túlértékelni a következõk jelentõségét. Maga a „66” címû mûsor is tudatosan kerüli annak látszatát, mintha valóban népszavazást jelentene. (Ugyanakkor persze már alapötlete is az ezzel való kacérkodásra épül…) A következõ elemzésben hasonlóan szeretnénk eljárni: egy játékos mûsort elemzünk, és ennek tudatában is maradunk. Közben kacérkodván a gondolattal, hogy hátha megfigyeléseink e kereteken túl (is) mutatnak.

Kik írtak a „66”-nak?

A felhívás jellegébõl következett, hogy a levélírók általában sok adatot közöltek magukról. Pontos címet adtak meg, megírták életkorukat, foglalkozásukat. Névtelen levél gyakorlatilag nem érkezett. A levélírók nemét csak 5, lakóhelyét csak 11 esetben nem lehetett megtudni. A levélírók mintegy 60%-a közölte életkorát, további 20%-uknál a levél tartalmából, illetve írásából becsülni lehetett. 80%-uk közölte foglalkozását. Iskolai végzettséget csak 20% közölt, de további 50%-nál lehetett megbízhatóan becsülni. Lakóhelyük szerint levélíróink közt igen sok a fõvárosi (41%) és az egyéb városi (37%), és kevés a községi (22%) lakos. A valóságos arányoktól való eltérés forrása a fõváros túl- és a községek alulreprezentáltsága: a statisztika szerint a fõvárosban él a lakosság 19%-a, községekben viszont 46%. A vidéki városokból körülbelül a lakosság arányában érkeztek levelek.

Említést érdemel még, hogy az ezerbõl 13 levél Csehszlovákiából, 3 levél pedig Romániából érkezett. A levelek nagy többségét egy-egy személy írta alá, 25 levél érkezett család, 10 levél valamilyen baráti kör és 12 levél munkahelyi, iskolai, katonasági csoport nevében. Az egyéni levélírók 54%-a férfi, 46%-a nõ (tudjuk, hogy az összlakosságban 48/52 az arány). A valóságos aránytól való eltérés azonban nem nagy. Ha figyelembe vesszük, hogy más életterületeken milyen nagy eltérések mutatkoznak általában a férfiak javára, inkább azt mondhatjuk, hogy a levélírók közt a nõk aránya örvendetesen közel van a férfiakéhoz. Életkorukat tekintve levélíróink között feltûnõen kevés a fiatal felnõtt, és feltûnõen sok a 60 éves és idõsebb.

1. tábla. A levélírók életkori megoszlása

(N = 803, akikrõl meg lehetett állapítani korukat.)
 

A 20 évesnél fiatalabbak aránya körülbelül megfelel a lakosságon belüli aránynak, ha figyelembe vesszük, hogy gyakorlatilag a 14 éven felüli fiatalok jöhettek számításba. A 20–39 éves fiatal felnõttek aránya viszont csak fele, a 40-59-évesek aránya pedig csak kétharmada a lakosságon belüli arányuknak. A 60 éves és idõsebbek ezzel szemben több mint kétszeresen vannak túlreprezentálva. Nemhisszük, hogy ez csak azzal lenne magyarázható, hogy a nyugdíjasoknak sok idejük van levelet írni. Amint a késõbbiekben, a levelek tartalmát vizsgálva látni fogjuk, a nyugdíjasok nagy részének mást jelent az életében a televízió, mint az aktív korosztályoknak.

Ezenkívül leveleikben nagyon sok a gyakorlati panasz és kérés, melyek mögött igen sokszor felfedezhetõk az anyagi gondok. E tényezõk együttesen magyarázhatják a levélíró nyugdíjasok feltûnõen nagy arányát. Iskolázottság szerint a levélírók a felnõtt magyar lakosságnál jóval iskolázottabb csoportot alkotnak. Mint már jeleztük, az iskolai végzettséget részben konkrét közlések, részben tartalmi utalások (pl. egyes foglalkozások) alapján kódoltuk. Ilymódon kérdezettjeink 69%-áról tudjuk többé-kevésbé biztosan az iskolai végzettséget. Ezen belül a levélírók 29%-a (!) volt diplomás és további 38%-a érettségizett. (A felnõtt lakosság megfelelõ mutatói: 7 és 23%.) 17%-uk végzett 8 általánost, és 16%-uk 8 általánosnál kevesebbet. A foglalkozási megoszlás pontosan megfelel az életkor és az iskolai végzettség adatai alapján várhatónak:

2. tábla. A levélírók foglalkozási megoszlása

Az aktív dolgozók aránya nem éri el az 50%-ot, nagyon kevés a mezõgazdasági dolgozó és a munkás is, viszont igen sok a vezetõ és az értelmiségi. Viszonylag kevés az „egyéb szellemi dolgozó”. Ha több jellemzõ szerint tagolt csoportokat is vizsgálunk, további érdekes megoszlásokat is találunk. A vezetõk-értelmiségiek közt 2/3-1/3 az arány a férfiak javára, az egyéb szellemi dolgozók közt ugyanilyen, sõt nagyobb a nõk javára. A levélíró fizikai dolgozók közt ismét a férfiak vannak jóval többen, a nyugdíjasok közt pedig az arány megfelel a minta egészének. Budapesten azonos a férfi és nõ levélírók száma, a vidéki városokból másfélszer annyi férfi írt, mint nõ, a községekben viszont alig több a férfi levélíró, mint a nõ.

A férfi levélírók átlagos életkora lényegesen magasabb, mint a nõké. (A közhittel ellentétben nõi levélíróink ugyanolyan gyakran közölték korukat, mint a férfiak.) Viszont: a 20 éven aluliak 91%-a közölte korát, a 20–59 éveseknek 79%-a, a 60 éves és idõsebbeknek viszont csak 61%-a. Budapesti levélíróink kissé idõsebbek általában, mint a vidékiek, vidéki város és község közt viszont ebbõl a szempontból nem találtunk különbséget. Szellemi dolgozó levélíróink négyötöde budapesti, munkás levélíróink legnagyobb csoportja vidéki városi. A tanulók közül is a vidéki városokból írtak a legtöbben – többen, mint Budapestrõl.

Nincs igazi alapunk, hogy ezekhez az adatokhoz különösebben kommentárokat fûzzünk. Talán így önmagukban is érdekesek, és mindenesetre hozzátartoznak a levélírók csoportjának jellemzéséhez. A tömegkommunikációs eszközökhöz érkezõ leveleket Magyarországon is több tanulmányban elemezték már. Az egyes lapkiadók „házi” elemzésein túl három jelentõsebb tanulmányról van tudomásunk:

Heleszta Sándor: A sajtólevelezés társadalmi jellemzõi (1970–71; a TK Dokumentációjában)

T. Pálvölgyi Márta: Levelek a Rádióhoz (Komplex rádiókutatás címû vizsgálatsorozatban, TK. 1977)

Schneider Márta: Levelek a Televízióhoz 1976-ban. ELTE BTK Népmûvelés szak, szakdolgozat. Vez. tanár: Szekfü András adjunktus, 1980.

Érdemes nagyon röviden összehasonlítani a levelezõkrõl adott képüket a jelen vizsgálat adataival, mivel jellegzetes különbségeket is észlelhetünk a hasonlóságok mellett. (A három vizsgálat módszertanilag nem teljesen összemérhetõ, ennek taglalásától azonban most eltekintünk.) A Rádió levelezésében, ahol igen sok magánjellegû probléma fordul elõ, a férfi-nõ arány a valóságosnak megfelelõ, nem  fordul át a férfiak javára. A vizsgált sajtó- és tv-leveleknél a közéletibb jelleg miatt  magasabb a férfi levélírókaránya, véli Schneider Márta. Feltételezését igazolni látszik a „66” leveleinek adata is. Sem a Rádióhoz, sem a Televízióhoz írt levelek közt nem tapasztaljuk a városi levélírók olyan túlsúlyát, mint a „66”-hoz írott leveleknél. Sõt, elõbbiekben Budapest kifejezetten alulreprezentált. Az iskolázottsági adatok is eltérõ képet mutatnak.

A Rádióhoz, Televízióhoz „általában” írott levelekben „meglepõen nagy a viszonylag kevés iskolával rendelkezõ réteg aránya, és feltûnõen csekély a diplomás levélírók  száma” (Schneider Márta). Az idõs emberek aránya a Rádióhoz, Televízióhoz írott levelek között is magas, magasabb a lakosságbeli arányuknál. Ez a különbség azonban a „66”-hoz írt levelek szerzõinél még nagyobb, közöttük még több az idõs, nyugdíjas ember. Hogyan értelmezhetnénk összefoglalóan ezeket a különbségeket? Miben nyilvánul meg a kétféle levélírási késztetés közti eltérés? Mennyiben ültet más rétegeket az asztalhoz az általában az intézményhez írott, gyakran személyes tárgyú levél, mint a konkrétan egy mûsorhoz címzett és témájában is körülhatárolt megnyilatkozás?

Úgy tûnik, hogy bár a tévémûsor mint téma szinte az egész társadalmat érinti, két réteg körében kevésbé vált írásra ösztönzõ erõvé: a középkorú, fõleg falusi, iskolázatlan és általában a fiatal nézõk között. Elõbbiek esetében valószínûleg csak a súlyos személyi probléma elégséges ok a levélírásra (vagy átírásra!) – ilyenkor gyakran írnak is, amint ezt fõleg a Rádió levelezésében tapasztaljuk. A fiatalok viszont talán kevésbé vannak ráutalva a televízióra, nem „egyetlen szórakozásuk” – mint ahogy az öregek írják. Ezzel egyben magyarázhatjuk az idõsek feltûnõen magas arányát is: számukra a tévémûsor elegendõ oknak bizonyult, hogy – néha íráshoz nem szokott kézzel is – tollat fogjanak, és a „66”-on keresztül a televízió elnökéhez forduljanak. Hogy mit írnak, mit kérnek, arra még visszatérünk."