.jpg)
Arnon Grunberg - Ínyencek (részlet)
"Jola, a táncosnő
Jolának hívták a táncosnőt. Volt neki egy sárga bogárhátúja meg egy fia, épp annyi idős, mint én. A férje teológiát tanult, a szeretője rózsát árult, közösen fizették a kocsit. A férje tudott a rózsaárusról, de a rózsaárus nem tudott a férjről. A rózsaárus Semnek nevezte magát, és mindig korán reggel jött, amikor végzett a munkájával. Mindig ugyanabban a zöld sapkában járt, és kosárcipőben, ócska fekete biciklijén úgy feszített, mintha valami nemes ló hátán ülne. Nevetett, akármit mondott neki az ember, nevetett, és soha nem mondott semmit. Néha előhúzott egy pakli kártáyt a kabátzsebéből. "Húzz egy kártyát!" - mondta. Olyankor húzni kellett, megnézni, jól megjegyezni, aztán visszatenni a lapot, hogy megkérdezhesse: "A szív nyolcas volt az?" Bólintás: "Igen, a szív nyolcas." Ha egyszer belekezdett, többé nem bírta abbahagyni a trükköket. Egészen addig lógott az ember nyakán, amíg oda nem adtad neki az összes apródat. Amikor nem fogytak a rózsák, kávézókban takarított, de igazából a kártyát szerette. Lehetett látni, ahogy tartotta őket, és ahogy villámgyors mozdulattal, szinte észrevétlenül végigsimogatta a lapokat.
Jola azt mondta, korábban nagy pénzekben játszott. És hogy a legjobbak között volt egész Európában. Két hónapon át megállás nélkül nyert, de aztán elbízta magát, és öt nap alatt elvesztett mindent. Ő maga sosem beszélt erről. Ha kérdeztél tőle valamit, csak annyit mondott: "Húzz egy kártyát" És mindig új trükköket mutatott, állati jópofa trükköket, amelyekkel mégsem hatott meg senkit. Talán a külseje vagy a sapkája miatt, de lehet, hogy a szája sarkában fityegő, kialudt szivarvég tette.
Jola férjét Sytsénak hívták. Tizennyolc éve voltak házasok, a férj tizennyolc éve próbált jó katolikussá válni. Amikor a fiuk kétéves lett, Sytse kijelentette, képtelen egy fedél alatt élni a feleségével. Kivett egy szobát egy vak hölgynél a Valerius utcában, akinek segített a bevásárlásban és az adópapírok kitöltésében. Másoknak is segített, hogy életben maradjon. Havonta egyszer meglátogatta a feleségét és a gyerekét, hogy megérdeklődje nincs-e szükségük valamire. Miközben ült a saját székében, és ivott a csészéjéből, Jola szerint mindig úgy nézett rá, mint egy pap. Szemüveget viselt, magas volt, és bár csak néhányszor láttam, engem sokkal inkább Hulot úrra emlékeztetett.
Jola Varsóból származott. Az apja esernyőt és csecsebecséket árult, olyanokat, amiket a férfiak akkor vesznek a nőknek, amikor még nincsenek összeházasodva. Az anyjáról mindig csak annyit mesélt, hogy már meghalt. És hogy a halála napján vett beki egy kiló paradicsomot. Szegény anyja, minél inkább leépült, annál jobban kívánta a paradicsomot. A paradicsom azonban akkoriban, mint az elbeszélésből kitűnt, meglehetős ritkaságnak számított Varsóban, és mire Jola végre szerezni tudott, már késő volt."
