Gondolat Kiadó

Sztárayné Kézdy Éva: Egy eltűnt réteg nyomában

Egykori arisztokrata családok leszármazottai a mai Magyarországon

2.1. fejezet

AZ ARISZTOKRATA SZÁRMAZÁSÚ FIATALOK KÖZÖTTI KAPCSOLAT-HÁLÓZAT JELLEGE

A világháború után egy érdekes szociológiai jelenséget tapasztalunk. Amíg a második világháború előtt a köznemesség és a főnemesség elkülönülését figyelhettük meg (Gyáni-Kövér [1998], Márkus [1965], Erdei [1976]), mind vagyon, mind a társasági szokások, mind a társadalmi presztízs szempontjából, a század második felében ezek a különbségek elmosódtak. Köszönhető ez a közösen megélt sorsnak, a kitelepítésben köttetett barátságoknak, az azonos iskolákban végzett tanulmányok összehozó erejének. A volt főnemesi és nemesi családok Magyarországon maradt tagjai egyre inkább összejártak, eleinte titokban, később egyre nyíltabban, teákon, kártyapartikon találkoztak, valamint gyermekeik számára mindig igyekezték biztosítani az ún. jó társaságot, házibulikat, tánciskolákat szerveztek. (Gudenus-Szentirmay [1989], p. 163–164.)

A fenti jelenség hatását a főnemesi származásúak fiatal generációjára a hálózat-elemezési szempontoknak a kutatásba való bevonásával vizsgálhatjuk meg. Ennek segítségével választ kaphatunk a következő kérdésekre:

1. Mennyiben követik a ma Magyarországon élő arisztokrata családok tagjai azt a hagyományt, mely szerint igyekeznek házastársukat hasonló rangú családok tagjai közül kiválasztani?

2. Tartják-e az arisztokrata családok a szétszóratás, szétbomlasztás ellenére is egymás között a kapcsolatot? Ha igen, milyen gyakran és milyen formában, milyen keretek között?

3. Létezik-e az arisztokrata szülőknek egy olyan törekvése, hogy gyermekeiknek biztosítsák a „jó társaságot”, a jó iskolát? Ha igen, akkor sikeres-e ez a törekvés, azaz a kutatási mintába felvett fiatalok követik-e ténylegesen szüleik társasági szokásait?

Amennyiben az arisztokrata fiatalok kapcsolatrendszerének felkutatásában csupán a hálózatelemzés módszertani szempontjait vennénk figyelembe, akkor a legmegfelelőbb választ a teljes hálózat vizsgálata során kaphatnánk, mivel a rendszer szintjén történő elemzésben felhasználható lenne az összes hálózati pont (alany) közti kötésekre vonatkozó információ.

Véleményem szerint azonban a rendszer szintjén történő megközelítéssel a valóságos helyzettől lényegesen eltérő, azt nagyon leegyszerűsítő eredményre jutnánk. Először is a teljes sokaság túl kicsi ahhoz, hogy feltételezhetnénk, ill. relevánsnak vélhetnénk egy valóságos lezárt kapcsolathálót a fiatal arisztokraták között. Másrészt történeti szempontból nézve ugyan igaz az, hogy a társasági életben meghatározó volt a főnemesi rangok figyelembevétele, ez azonban a második világháborút követő időszakban jelentős mértékben kibővült és nyitottá vált, elsősorban a köznemesség felé. Napjainkban már nem a konkrét főnemesi cím az, aminek alapján a sorsközösséget érzik a főnemesi családok, hanem sokkal általánosabbá vált az ún. „unser einer”, a „származott”, ill. a „jó családból való” megjelölés, amibe a régi köznemesi családok leszármazottai legalább annyira beletartoznak, mint a főnemesek. Ezt az állítást igazolják az újonnan szerveződő különböző nemesi társaságok tagfelvételi kritériumai, az újjáéledő lovagrendek hagyományos felvételi követelményrendszere, ill. a nemesi származásúak társasági eseményein a meghívottak köre.

Mindezek alapján tartalmilag indokoltnak tartom a hálózatrendszer feltérképezésénél a kérdéseket kibővíteni a köznemesség felé is. Így, mikor a társasági életre, a házasságra vonatkozó kérdéseket teszem fel, a válaszok kódolásánál nem teszek különbséget az arisztokratákkal vagy a köznemesekkel fennálló kapcsolatok között.

6. tézis: A mai magyar társadalmon belül létezik az egykori nemesi származásúak közötti kapcsolathálózat, amibe azonban az arisztokrata származású fiataloknak csak egy része tartozik bele.

Kutatásomban az egykori arisztokrata családok fiatal leszármazottainak kapcsolatrendszerén belül vizsgálom tehát egyrészt a csoport párválasztási attitűdjeit, másrészt a társasági szokásait, kapcsolatrendszerének jellegét.

A második világháború előtt még gyakori volt, hogy főnemes főnemesi családból házasodott. Ez a szűk keretek miatt gyakran szélsőséges következményekhez vezetett, mint pl. az elsőfokú unokatestvérek közötti házasságok. A 1945 előtti egy-két évtizedben már mind gyakoribbak a rangon aluli házasságok.

(Itt néhány fogalom valódi jelentésére kell felhívni a figyelmet. Rangon aluli házasságnak két fajtája ismeretes, a morganatikus házasság és a mésalliance. Morganatikus házasság alatt rendszerint olyan házasságot értünk, melynél az egyik fél nemesi származású, míg a másik semmiféle nemesi ranggal nem bír. Ezzel szemben létrejöhet mésalliance két nemesi származású házassága esetében is. A mésalliance esetében ugyanis azt kell vizsgálni, hogy mind a két fél rendelkezik-e a nemesi őspróbához szükséges megfelelő számú nemesi felmenővel. Így mésalliance történik abban az esetben, ha egy új keletű báró egy régi köznemesi család leányát veszi el feleségül, de a köztudattal ellentétben a régi családból származó leány részéről! )

A háború utáni Magyarországon a 70-es évekig még előfordultak főnemes-főnemes házasságok, de ezek már a hagyományon túl a hasonlóan nehéz sorsban keletkező ismeretségek következtében születtek. Gudenus János kutatásai szerint a rendszerváltozást megelőzően az utolsó főnemes-főnemes házasság 1974-ben köttetett Magyarországon.

A főnemesek közti endogámiának a második világháborút megelőzően a motivációja és célja a vagyon megtartásán, ill. szaporításán túl a presztízs megőrzése, valamint a méssaliance elkövetőjét övező megbélyegzés elkerülése volt. A rang szerinti házasság stratégiájával az elithelyzetet inkább megerősíteni lehetett, mint megszerezni, tehát a funkciója elsősorban a kirekesztés volt, nem a bekerülés. (Gyáni-Kövér [1998], p. 202. és Karády [1995], p. 139.) „A családi reprodukció tétje ugyanis olyan nagy volt, hogy az elitcsoportok családi közösségei messzemenően kontrollálták tagjaik házas keveredésének irányát…” (Karády [1995], p. 139.)

A háborút követő gyökeres társadalmi változások következtében a homogám házasságok társadalmi előnyei megszűntek. Nem meglepő az adat, hogy az általam vizsgált fiatal főnemesi származásúak szülei között is ritka a származás szempontjából homogám házasság. Ahogy egy nem nemes édesanyától származó, 1980-ban született férfi interjúalany is megfogalmazta: „Az a helyzet, hogy 45 után ez a réteg elvesztette egzisztenciáját. Előtte ezek a családok azért házasodtak egymás között, hogy a vagyon megmaradjon. Ezután ez elvesztette ezt az indíttatását. (…) Ha nem lett volna 45 után, ami jött, akkor lehet, hogy édesapámnak is arisztokrata felesége lenne.”

A megkérdezettek közül tehát csupán négy személy édesanyja grófi, öt személyé bárói származású, további 18 fiatal édesanyja pedig köznemes. A vizsgált csoport-nak alig egyharmada volt házas a kérdőívfelvétel idejében (25 házas és 2 elvált, de újraházasodott). A házastársak többsége (24) nem nemes, csupán három fő származik köznemesi családból. A három köznemesi származású házastársat választó fiatal közül pedig csak egy személy származik köznemes anyától, valamint egyikük sem tartja, ill., tartotta fontosnak, hogy azonos vagy hasonló rangúval kössön házasságot.

A megkérdezettek elmondása szerint sem játszott szerepet párválasztásukban jövendőbelijük származása, többségük (24) semmiféle nyomást nem érzett szülei részéről, hogy hasonló rangú párt válasszon magának, igaz, hogy általában nem is kérték ki szüleik véleményét e tekintetben (20 – nem, 7 – kikérte a szülők véleményét). Egyébként a már házas fiatalok szüleinek többsége (22) egyetértett gyermeke párválasztásával. További három esetben fogalmaztak meg a szülők kritikát a jövendőbelivel kapcsolatban, a férj alacsonyabb életkora, a házastárs családjának viselkedése, és csupán egy esetben a házastárs nem nemesi származása miatt.

Az elváltak esetében a volt házastársak egyike sem volt nemesi származású, de a megkérdezettek elmondása szerint sem a házasságkötésben, sem a válásban nem játszott szerepet a másik fél származása.

Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy az arisztokrata származású családok házassági stratégiájában az egykori nemesi cím, az ún. jó családból való származás milyen szerepet tölt be, a már házasságban élőkön kívül a csoport még (vagy már) nem házas tagjainak attitűdjeit is megvizsgáltam.

A még nem házasoknak csupán közel egynegyede (14) állította, hogy a szüleinek van valamilyen elvárása jövőbeni házastársával kapcsolatban, és ennél egy kicsit többen, tizenkilencen kívánják kikérni szüleik véleményét e tekintetben. A szülők elvárásai azonban nem irányulnak feltétlen a nemesi vagy arisztokrata származásra. Csupán egy-egy fiatal fogalmazta meg, hogy „szülei elvárják, hogy házastársa arisztokrata származású legyen”, ill. „örülnének, ha nemesi származású lenne, de ez nem feltétlen elvárás”. Hárman is elmondták, hogy csupán édesapjuk szeretné, ha hasonló származású párt választana, édesanyja számára ez nem fontos. A többiek pedig inkább azt érzik szüleik felől, hogy szeretnék, ha keresztény, polgári vagy értelmiségi hátérrel rendelkező házastársat választana: „Örülnének, ha értelmiségi családból származót választanék.” „Legyen keresztény és jó családi hátterű.” „A házastársam legyen értelmiségi, azonos életszínvonalon élő, de a nemesség nem fontos.” Stb.

Annak ellenére, hogy a fiatal arisztokraták szülei túlnyomó többsége számára az azonos vagy hasonló rangúval kötött házasság nem egy feltétlen elvárás és ők saját maguk sem tartják fontosnak, hogy házastársuk azonos vagy hasonló rangú legyen, a megkérdezettek egyharmada (köztük két köznemesi származású házastársat választó) gondolja úgy, hogy vannak előnyei a származás szempontjából homogám házasságnak. Továbbá csupán tízen gondolják úgy, hogy ennek vannak hátrányai. Közülük azonban nyolcan egyben úgy is gondolják, hogy ennek előnyei is vannak. Ebből arra következtethetünk, hogy nekik egyáltalában van véleményük az azonos rangúak között köttetett házasságokról, látják annak előnyeit és hátrányait is, míg a többiek – a meg-kérdezettek kétharmada – a kérdést indifferensnek tartják. A hátrányt elsősorban a közeli rokonok közti házasságok miatt az utódok genetikai károsodásában látják. Ezenkívül véleményük szerint egy ilyen házasság a környezetből válthat ki ellenérzéseket, valamint a párban ezáltal kialakulhat egyfajta gőg, nagyképűség, felsőbbrendűségi érzés, vagy ez erősítheti egy korábbi rend konzerválása lehetőségének illúzióját.