Gondolat Kiadó

Kontra György: Ezerszer ember: gyermek!

A gyermek egészséges fejlődése

Kontra György orvos-biológus és pedagógus volt, kiváló előadó és sikeres népszerűsítő munkák szerzője, Karácsony Sándor tanítványa és szellemi tevékenységének folytatója. Jelen könyve, melyben közérthetően és friss szellemben fejti ki a gyermeknevelésről alkotott gondolatait, 1974-ben jelent meg. "Abban is hasonlít Karácsony Sándorhoz, hogy tanítása nem egysíkúan didaktikus. Sok benne a paradigma, a metafora, a mögöttes üzenetben rejtőző paradoxon. Ennek megfejtéséhez kell az életmű különböző rétegeinek ismerete. Az az üde, igaz és örökké aktuális kép, amit ő a gyermekről festett, igen fontos mélyréteg Kontra szellemi hagyatékában." (Buda Béla előszavából.)

198 oldal, ár: 1980.- Ft

RÉSZLET

A szülői szeretet mártírjai

(Táplálkozási ártalmak)

„ – Vakard le a kövéret a libacombról, Wladin!

– De mikor azt szeretem legjobban.

– Mindegy Wladin. Nem engedem meg. Az egészség az első!

Wladin engedelmesen távolítja el a kövér részeket.

– Miért van a kabátod kigombolva? Nem érzed, hogy hűvös van? Tüstént gombolózz be, Wladin!

– Egy falatot se többé, Wladin! Egy akkorát se, mint egy pöhöly. Elég volt. Nem szükség bikákkal álmodnod az éjjel.

Wladin engedelmesen leteszi a villát és egy pohár vizet akar inni.

– Add ide előbb – kiált rá az asszonyság ijedten –, hadd nézzem meg, nem túlságosan hideg-e? Wladin átnyújtja a vizespoharat.

– Ihatsz egy pár kortyot. Elég langyos. De sokat ne igyál, mert a sok locs-pocs nem jó a gyomorban. No, mi az, Wladin? Úgy iszol, mint egy szivárvány. Elég, elég, az isten szerelméért!”

Nem mulatnánk olyan jól a Szent Péter esernyője olvasása közben, Szliminszkyné asszonyság állandó bábusgatásán, ha a szóban forgó Wladin rövidnadrágos lurkó lenne. De minthogy nem az, hanem java korabeli férfi, ellenállhatatlanul kacagunk fel, valahányszor ajnározni kezdi az aggodó hitves papucs férjét.

„Szegény Wladimir! Mártírja a hitvesi szeretetnek. Tizenhat esztendeje áll ilyen soha meg nem szűnő gondozás alatt, s bár mint erős férfi házasodott s azóta sem volt beteg soha, mégis minden órán várja a katasztrófát, mert a folytonos gyámolítás következtében a bolond lengyel maga is szentül hiszi, hogy egy levegőáram, vagy egy rossz falat – és vége van. Érzi, mindenütt érzi, hogy a természet ezer alakban ólálkodik körülötte gyilkos szándékkal.”

Igazság szerint jobban illenék Mikszáthnak ezt a megfigyelését egy olyan írásban idézni, amely azt bizonygatja, hogy a felnőtt nem gyerek. Talán nem volna egészen haszontalan dolog egyszer ezen is töprengenünk, most azonban azzal a problémával viaskodunk, hogy a gyerek nem törpe, vagyis nem arányosan kicsinyített kisöreg, hanem saját normája szerint tökéletes gyerek. Azért jut eszünkbe mégis a groteszk Szliminszky házaspár, mert a közfelfogással, vagy legalábbis a széles körben elterjedt gyakorlattal ellentétben akkor is komikusan természetellenesnek tartanók az idézett jelenetet, ha történetesen nem a hitvesi, hanem a szülői szeretet megnyilvánulásáról volna szó.

Miután az előzőekben oly részletesen felsoroltuk a gyerekek táplálásával kapcsolatos közkeletű negatívumokat, aligha térhetünk ki az elől, hogy pozitív formában válaszoljunk a szokásos kérdésekre: mit, mennyit, mikor és hogyan adjak a gyerekeimnek enni?

Szinte félünk kimondani, mégsem válaszolhatunk mást: azt, annyit, akkor és úgy adjunk gyerekeinknek enni, ami, amennyi, amikor és ahogyan jól esik nekik! Mielőtt felháborodásukban elragadtatnák magukat kedves olvasóink, sietünk tudományosabb hangzású meghatározással is szolgálni: a gyermeki szervezet sajátos szükségleteit kell kielégítenünk. De honnan tudhatjuk, hogy különböző korú és alkatú gyermekeinknek milyenek a sajátos szükségleteik? Hát persze, tudós könyvekből. Kiolvashatjuk ezekből a többé-kevésbé vaskos, kitűnő művekből az inkább kevésbé, mint többé megvalósítható előírások tömkelegét. És, ha már azt is bevágtuk, hogy naponta hány milligramm vasra van szüksége édes kis Kornélkánknak, továbbá annak is utána jártunk, hogy milyen élelmiszerekben mennyi vas leledzik, és ezeket az élelmiszereket sikerült is felhajtanunk, s patikamérlegen lemérve gondosan elkészítenünk, akkor rá kell jönnünk, hogy ezeknek az előírásoknak úgysem tudnánk eleget tenni, ha főhivatású szülőkké függetleníthetnénk magunkat.

Nem szólva arról, hogy a dolog természeténél fogva a legjobb szakkönyvek is csak az átlagos normákat adhatják meg, márpedig bölcsen tudjuk, hogy az átlagostól eltérő gyerek még nem feltétlen abnormis. Ezért bátorkodtunk kijelenteni, hogy a tudományos méricskélést mellőzve, gyerekeink közérzetére figyeljünk, és úgy etessük őket, ahogy jól esik nekik. Szervezetük szükségleteiről ugyanis k ö z é r z e t ü k tájékoztat legmegbízhatóbban. Egy kis megszorítással azt mondhatjuk, hogy a gyerekét józanul szemmel tartó anya többre megy, mint a könyvből nevelő, túlbuzgó szülő. E merész tétel némi magyarázatra szorul. Ime!

A táplálkozás: ösztön. Nagy és erős élettani folyamat, amely minden egészséges szervezetnek kiköveteli a saját szükségleteit. Ez hajtotta fel Tamási Áron gyermekhősét a körtefára, sőt ez szopatta meg Móricz Zsigmonddal is gyerekkorában a tehenet (Életem regénye). Csillapítaniok kellett kínzó „vitamin-” illetve „komplett fehérjeszükségletüket”. Persze, nem tudták a szó iskolai értelmében, hogy mit csinálnak, sőt mind ketten jól tudták, hogy tilosban járnak, mégis az élet parancsainak engedelmeskedtek. Ne legyünk tehát gyerekeink egészséges ösztönei ellenére okosak, hanem figyeljünk tényleges igényeikre és teremtsük meg a lehetőséget, hogy ezeket szabadon kielégíthessék.

Ne higgyük, hogy a mi étvágyunk, a mi közérzetünk jobban hasznára van gyerekeinknek, mint a sajátjuk. Mert: a gyermek táplálkozási ösztönét tekintve sem miniatűr felnőtt!

A soha meg nem szűnő gondozás, a folytonos gyámolítás következtében csak az az érzés fejlődhet nagyra a gyerekekben, hogy a természet ezer alakban gyilkos szándékkal ólálkodik körülötte. Wladin ritka figura a felnőttek között, a gyerekek között azonban igen sok kis Wladin szaladgál, akarom mondani sétálgat szülei állandó parancsainak pórázán, a szülői szeretet mártírjaként.

Mindez távolról sem jelenti azt, hogy Gyermek Őfelsége folyton cukrot rágicsáljon, akkor menjen be a kamrába, amikor kedve szottyan, és abba a befőttbe torkoskodjék bele, amelyikre gusztusa támad. A gyermek szükségleteinek kielégítése korántsem azonos azzal, hogy kiszolgáljuk pillanatnyi szeszélyét, fakszniját. Az egészséges gyerek ösztöneiben megbízhatunk, közérzetét figyelnünk kell, de ne feledjük, hogy a gyerek – különösen a kisgyerek – nem tudja híven regisztrálni életérzését és még kevésbé sikerül ezt neki szavakkal kifejeznie.

Sokszor tovatűnő inger, vagy egyszerűen utánzás, esetleg dac folytán követel magának valamit, aminek semmi köze tényleges élettani igényeihez. Ennie csak az asztalnál lehet, akkor, amikor eljön az ideje. Az a gyerek tényleges igénye, hogy meghatározott, megszokott időben egyék, ne össze-vissza. A szülők dolga, hogy az étkezés idejét gyerekeikhez szabják (a kisgyereknek többször kell ennie, mint a felnőtteknek). Azt egyék, ami az asztalra kerül. Ismét a szülők dolga, hogy változatos ételt adjanak. Amit a tányérjára tesznek, azt egye meg. Tegyünk keveset, de adjunk újra, ha még kér."