.jpg)
Fejezet - S. Nagy Katalin: MÁS-KOR - Festők, képek, kiállítások
"Az „elfajzott művészet”-ről
„Barbár erők feszülnek körülöttünk a sötétben."
Babits Mihály: Ezüstkor.
Nyugat, 1930. 5. sz.
1939. március 20-án 1004 modern festményt, 3825 akvarellt és grafikát égettek el Berlinben a tűzoltóság telepén. A náci Németországban ekkorra már hagyománya volt a művek, műtárgyak égetésének (bevezetőként az Auschwitzban s másutt elégetendő emberekhez). 1933. május 10-én a berlini egyetemen lobogott a könyvmáglya: Albert Einstein, Bertolt Brecht, Walter Mehring, Max Reinhardt, Kurt Tucholsky és más „nem német” („un-German”) német szerzők munkáiból. Elégetik Kurt Pin thus 1920-ban, húszezer példányban megjelent expresszionista antológiájának (Menschheitsdämmerung) megmaradt példányait és a hannoveri, régi protestáns német családból származó Kurt Schwitters festő, kollázskészítő, reklámszakértő könyveit is. Hitler negyedik hónapja kancellár. 1933. április 11-én Berlin– Steglitzben a rendőrség és a náci rohamosztagok megszállják a Bauhaus épületét – az avantgárd egyik centrumát –, kimondatják a testület feloszlását (az igazgató Mies van der Rohe, s még tanár Albers, Hilberseimer, Kandinszkij, Peterhans, Scheper).
A nemzetiszocialista hatalom megpróbálta megsemmisíteni a művészetből mindazt, ami, és mindazokat, akik „tökéletesen használhatatlanok a fasizmus céljaira” (Walter Benjamin). „Rendkívüli az érdeklődés, amelyet az új Németország vezetői a művészet kérdései iránt tanúsítanak. Legfőbb emberei beszélgetnek arról, vajon Barlach és Nolde a festészetben német mesternek számíthat-e, hogy a költészeten belül lehet-e és kell-e lennie heroikus irodalomnak, ők ellenőrzik a színházak játékrendjét, és határozzák meg a hangversenyek műsorát, egyszóval a művészet problémáit mint elsőrangú államügyet szinte naponta a nyilvánosság elé tárják” – írja 1933-ban Hitvallás az expreszszionizmus mellett című tanulmányában Gottfried Benn, a Porosz Művészeti Akadémia vezetője, egy középszerű költő, Börries von Münchhausennek 34 német napilapban megjelenő támadására reflektálva. (Thomas Mann épp akkoriban lép ki a Porosz Művészeti Akadémiából.)
1937. június 30-án Adolf Ziegler, a Birodalmi Művészeti Kamara elnöke – felsőbb utasításra – elrendelte, hogy az 1910 óta alkotott s a „Verfallskunst” körébe tartozó műveket kiállítási célra ki kell vonni a német múzeumokból. A Die Brücke, a Der blaue Reiter és az expresszionizmus más irányzataihoz tartozó, mintegy 12 000 festményt és grafikát gyűjtöttek egybe. 1937. július 19-én Münchenben megrendezték az Entartete Kunst (Degenerate Art, magyarul leginkább Az elfajzott művészet) című kiállítást, melyet 1938-ban Berlinben is bemutatnak. Berlin e szégyenteljes kiállításig és az 1939. márciusi festményégetésig az expresszionisták és más modern művészek városa volt.
Néhány név az elutasított, pellengérre állított művészek közül: Ernst Barlach, Willi Baumeister, Max Beckmann, Marc Chagall, Lovis Corinth, Otto Dix, Max Ernst, Lyonel Feininger, George Grosz, Erich Heckel, Karl Hofer, Johannes Itten, Alekszej Javlenszkij, Vaszilij Kandinszkij, Ernst Ludwig Kirchner, Paul Klee, Oskar Kokoschka, El Liszitszkij, Franz Marc, Jean Metzinger, Moholy-Nagy László, Piet Mondrian, Otto Müller, Emil Nolde, Max Pechstein, Oskar Schlemmer, Karl Schmidt-Rottluff, Kurt Schwitters (és persze még sokan mások). Avantgárdok, expresszionisták, absztrakt expresszionisták, konstruktivisták, dadaisták, szürrealisták stb., a Brücke, a Der blaue Reiter, a Neue Sachlichkeit csoportok tagjai, a 20. századi képzőművészet meghatározó teremtői. Köztük zsidók és nem zsidók egyaránt.
A nácik meg akarták „tisztítani” a modern múzeumokat a „sok szeméttől”. Példaként 1937-ben párhuzamosan megrendezik a Nagy Német Művészeti Kiállítást is a Harmadik Birodalom ízlése szerinti monumentális klasszicizáló-naturalista-akadémikus- pszeudoidillikus munkákból (ki tudja ma már, ki volt Goebbels és Hitler kedvence, Richard Klein vagy Hubert Lanzinger? A sors iróniája, hogy a náci trezorok megőrizték a nemkívánatosnak minősített képzőművészek festményeit, szobrait, így minden pusztítás ellenére ismerhetjük a Hitleréken kívüli német kultúrát).
Helmut Schmidt, a Német Szövetségi Köztársaság akkori kancellárja 1981-ben, a budapesti Szépművészeti Múzeumban rendezett Otto Modersohn-kiállítás katalógusában így írt: „Az úgynevezett »elfajzottak« kiközösítése számomra szinte felmérhetetlen jelentőségű volt. Akkor döbbentem rá, tizennyolc éves fejjel, az állam akkori vezetésében megnyilatkozó atavizmusra és barbárságra, amikor 1937-ben átokkal sújtották és kiközösítették a »Bauhaus«, a »Blaue Reiter«, a »Brücke« művészeit, azaz végső soron Paula Modersohn-Beckertől Corinthig, Barlachtól Noldéig az egész expresszionizmust.” A Hitler válogatta 900 műből álló náci kiállítást az első két hétben 120 000 ember látogatta meg, míg az Entartete Kunst kiállítást 396 000 ember. Joseph Wulf szerint az 1937. november 30-án bezárt kiállításnak összesen 2 millió 9899 látogatója volt."
