.jpg)
Csicsery-Rónay István: Otthon a világban jelen a történelemben
Huszadik századi miniatűrök
Az 1912-ben született Csicsery-Rónay István író és politikus, diplomata és könyvkiadó, minden diktatúra ellenfele és üldözöttje, a náciellenes fegyveres ellenállás résztvevője, illegális dokumentumok terjesztője. A háború után kiemelkedő szerepet vállalt az új, demokratikus államrend megalapozásában, amiért "jutalmul" 1947-ben összeesküvés vádjával börtönbe csukták. Szabadulása után 1949-ben külföldre szökik, az amerikai emigrációt választja, ahol könyvtárosi foglalkozása mellett folyóirat-szerkesztőként, majd könyvkiadóként nemcsak a demokratikus emigráció fontos alakja, hanem kiadója, az Occidental Press hazacsempészett kiadványai révén az itthoni szellemi életre is nagy befolyást gyakorol. Eközben bejárja a világot. Maga írja: "Jelen voltam az emberi történelem közel félszázada számos döntő folyamatának vagy eseményének a színhelyén." Több mint ötven országban járt, és személyesen ismerte a 20. század számos fontos alakját: politikusokat, írókat, költőket, zenészeket, vallási vezetőket. Ennek a sok-sok utazásnak az élményeit, benyomásait, az elmúlt korszak ezernyi ismert és kevéssé ismert alakjának portréját vetíti elénk ez a nehezen meghatározható műfajú, a memoár és az útirajzok elemeit egyesítő, szórakoztató és mindvégig lebilincselő könyv.
170 oldal
Ár: 1950.- Ft
RÉSZLET
A berlini olimpiászon
Érettségire szüleim egy nagyszerű ajándékkal leptek meg: a következő évben kiküldenek a berlini olimpiára! Amikor eljött az ideje, el is indultam autóbuszon egy társasutazás keretében. Első állomásunk Braunau volt, Hitler születési helye. Csak egy emlékem van róla: pocsék, rossz, szagos, margarinnal készített rántott húst kaptunk vacsorára. Aztán Lipcsét és Zwickaut érintettük, mielőtt Berlinbe értünk.
Szállásom az Alt Moabit 63. szám alatt volt. Úgy látszott, rossz végén kezdhettem a keresést, ugyanis az 1. szám előtt álltam. A 32-es számig el is jutottam, ott hajtűkanyart vett az utca! Az utcaszámozás tovább folytatódott. Lihegve jutottam el – a nehéz táskát cipelve – a 63-ig. Pont szemben az 1-essel. Az olimpiai stadion, tiszta márvány, rendkívül hatásos, az ókori játékokat felidéző látvány volt. Ezt a benyomást fokozta a játékok megnyitása, amikor a stadion egyik fehéren fénylő félkörében megjelent Hitler a kíséretével, és méltóságteljesen vonult le díszpáholyához. Akkor még nem a népirtó, hódító, zsarnok maszkját viselte, hanem a munkanélküliséget megszüntető, a versailles-i rendszert eltüntetni akaró szimpla diktátorét. Akkor még kezet is fogott a játékok néger győzteseivel. Én viszont már rég túl voltam a Mein Kampfon.
Talán nem minősíthető rasszizmusnak és nacionalizmusnak, hogy rendkívül büszke voltam arra, hogy a három, szerintem legfontosabb számban (maratoni futás, 100 méteres síkfutás, 100 méteres gyorsúszás) a győztes, a sárga koreai és a fekete Owens mellett a fehérek képviseletében a magyar Csík Ferenc volt.
Azt is érdemes kiemelni, hogy a tíz aranyérmet több sportágban szereztük: úszás, vízilabda, atlétika, ökölvívás, birkózás, vívás. Különben a berlini olimpián Magyarország harmadik lett (Németország és az Egyesült Államok után), amit rögtön utána még két alkalommal megismételt. Ezután is mindegyik olimpián hazánk az élvonalban volt. A későbbi olimpiák közül csak a montrealira jutottam el, de egyes számokra sikerült jegyet kapnom a müncheni olimpián is.
Az olimpiai játékokat az emberiséget összekapcsoló legnemesebb ünnepi szertartásnak tekintem, amit kiegészít a négyévenkénti futball-világbajnokság. Különben az ember veleszületett erőszakos ösztöneit újra meg újra háborúban élné ki. A sportban a nemzetek közti versengést szabályok közé szorítják, díjazzák az egyéni kiválóságot, és fizikailag közelebb hozzák egymáshoz a nemzeteket. Az igaz, hogy a berlini olimpiász nem akadályozta meg a második világháborút.
