.jpg)
Déry Zoltán: Magyar sors – magyar tragédia (?)
RÉSZLET
A nemzetről
Ha a nemzeti-nemzetiségi kérdéssel, a magyarság, s nyugodtan mondhatjuk, az egész emberiség e sokszor keserves, mégis létfontosságú problémájával foglalkozni akarunk, először tisztáznunk kell néhány fogalmat, melyeket hétköznapjainkban gyakorta használunk. Az erről szóló fejezet jórészt elméleti kérdésekről szól, s azt is hozzá kell tennem, hogy jórészt egyéni meglátásom szerint fogalmazva. Aki az efféle gondolatfűzésektől idegenkedik, a jelen fejezetet akár ki is hagyhatja. Mégis, arra kérem tisztelt Olvasóimat, szánják rá azt a kis időt, amíg ezen végigküzdik magukat, mert a további okfejtések így válnak igazán érthetővé. Ha nekiindulunk, azonnal szembe találjuk magunkat azzal a kedvezőtlen jelenséggel, amit a téma elemzői régen megtapasztaltak, és amit sokan le is írtak. Azzal ugyanis, hogy döbbenetes az a sokszínűség, ami a címben szereplő fogalom meghatározása és értelmezése körül kavarog. Hogy szinte alig lehet eligazodni abban a nagy tarkaságban, amit e téren tapasztalhatunk.
A nemzet, a nép, a nemzetiség, az etnikum, a népesség (más szóval populáció) és még sok más kifejezés hatalmas összevisszaságban kavarognak egymás mellett – néha helyett is – előttünk. Emellett nehezíti a tisztánlátást, hogy a nemzetnek a számtalan megközelítés ellenére ma sincs olyan egységes megfogalmazása, amelyet mindenki magáénak érez és elfogad. Ezért magától értetődő volna az igény, hogy találjunk egyértelmű, szabatos és senki által nem vitatott szövegezést, olyat, amely lehetővé teszi, hogy aki nemzetről beszél, mindig ugyanúgy és ugyanazt értse rajta. Ennek ellenére ilyen egységes, mindenki által elfogadott magyarázat eddig nem született.
A nehézségek láttán felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán lehet-e találni olyan változatot, amely minden igényt kielégítő feleletet ad? S ha találnánk elfogadhatót, nem kell-e ennek ismertetőjeleit és feltételeit fontos és kevéssé fontos kategóriákba sorolni, vagyis vannak-e olyanok, amelyek megléte a nemzet fogalmához elengedhetetlen, illetve olyanok, amelyek csak esetlegesek? Sajnos, a történészek, politológusok, szociológusok leggyakrabban egymástól eltérő módon közelítik meg a kérdést, így annak mindig más megfogalmazása válik időszerűvé, úgy is mondhatnánk, divatossá. Mielőtt a kérdés tartalmi részében elmélyednénk, egy fontos kérdést tisztázni kell.
Ez pedig úgy szól, hogy vajon a nemzet a történelemnek egy adott időszakához kapcsolódó múló epizódja-e csupán, vagy éppen ellenkezőleg, tartós jelenség, amellyel az emberek életében állandóan számolni kell? A felelet, ha elég tárgyilagos ahhoz, hogy valamennyi irányból érkező kritikával szemben megállja a helyét, elvi jelentőséggel bír. Mert mindkét esetben más a probléma súlya, s ezáltal más a hozzáállás is, amivel kezelni kell. Ha átmeneti jelenség, akkor nem szabad engedni, hogy döntő tényezővé váljon mindennapi életünkben, hogy tetteinkre, szándékainkra észrevétlenül bár, de rányomja a bélyegét. Hiszen egy nemzeti közösséghez való tartozás megszámlálhatatlan pozitívuma mellett sok kötöttséggel is jár. Ezért ha csak időleges tényező, ez esetben mérlegelni kell, hogy egyáltalán fontos-e őrizni nemzeti nyelvünket, a határainkon belül ügyelni tisztaságára, küzdeni megmaradásáért, harcolni elnyomatása ellen?
Szükséges-e idehaza fejleszteni nemzeti kultúránkat, őrizni történelmünk nemes hagyományait, külföldön pedig úgy viselkedni, mint nemzetünk reprezentánsai, s szolidárisnak mutatkozni mindenkivel, aki ugyanehhez a közösséghez tartozik? Egyáltalán: kell-e törekedni arra, hogy életvitelünk nemzeti keretekben fennmaradjon, kell-e ragaszkodnunk ahhoz, hogy magyar jellegzetességeink tovább éljenek? Mert ha a nemzeteknek nincs perspektívája, ha létük eleve múlandó, akkor értelmetlen velük azonosulni, mindent elkövetni azért, hogy tovább is fennmaradjanak. Elegendő úgy tekinteni őket, mint életünk hol pozitív, hol negatív hatást kifejtő, de lényegében mellőzhető kísérőjelenségét. Olyat, amelyben csak azért érezzük magunkat jól, mert megszoktuk. Mint egy jó állást vagy jól szabott ruhát, amely nem örökös, nem végleges, csak meghatározott ideig tart.
