Gondolat Kiadó

Jonas Hassen Khemiri: Montecore, egy párját ritkító tigris - recenzió

Bán Zoltán András, Élet és Irodalom

Noha az idézett esőjelenet meglehetősen groteszk, más, ennék sokkal harsányabb humor jellemzi az arab-svéd fiatalember regényét. A szerző a fülszöveg szerint "tunéziai bevándorló apa és svéd anya gyermekeként született 1978-ban." Íme, adott a globalizációs, alapjáraton erősen giccses életrajz, és a szerző él is vele, hiszen a regény - már a névadásokban is megfoghatóan - bevallottan autobiografikus ihletésű. De nem szentimentálisan, nem köldöknéző politikai korrektséggel, hanem szerfölött vérbő humorral, már-már karneválisan harsány eszközökkel peregnek az események. Apa-fiú történet ez is, harc a saját érvényesülése és a családja érdekében amolyan svéd "tamásbátyává" lett fényképész apa, Abbasz és a fiú (a regényíró) Jonas között. A kiindulópont szerint Jonas e-mailben kap egy ajánlatot Tunéziából egy bizonyos Kabirtól, aki a levél szerint apja, Abbasz gyermekkori jó barátja volt,  hogy írnák meg együtt Abbasz élettörténetét, aki a fikció szerint immár világhírű fényképész, és aki "az utóbbi években körbeturnézta a földet fényképezőgépével, amit politikai fegyverként használt. New York-i luxus penthouse lakásába kvártélyozta be magát, könyvespolcait ellepi az intellektuális kortárs irodalom, és az idejét olyan globális világreformerekkel tölti, mint a dalai láma vagy Bob Geldolf."

Az olvasó már itt, azaz a regény első lapján gyanút fog, hogy talán mégsem egészen igazak Kabir levélbeli állításai, hiszen Abbasz karrierje túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, vagyis netán kamu az egész. A kötet ettől fogva három elbeszélői síkon bonyolódik, Kabir emlékezéseihez Jonas apjáról szóló regénye kapcsolódik, melyet folyton korrigálnak Kabir levelei, aki megkapja a kézirat készülő fejezeteit. Minden arra vall, hogy Jonas Hassen Khemiri kissé túllihegi a narrációt, túlsózza a történetet. Ám a regény ennek ellenére szórakoztató és fölöttébb meggondolandó olvasmány. Hiszen olyan alapkérdésekről esik szó többek közt, hogy kinek van igaza: annak-e, aki megtagadja úgymond származását, múltját, anyakultúráját, és minden erővel asszimilálódni akar - ez lenne az apa útja -, vagy annak - és ez Jonas, a fiú választása -, aki szembeszáll a befogadó társadalom rasszizmusával, és megalapítja a "Mindhalálig Jöttment" mozgalmat, annak jegében, hogy a bevándorlónak vállalnia kell régi identitását és nem szabad lefeküdnie a látszólag nyitott, ám valójában elutasító és csak álszenten befogadó svéd társadalomnak.

Az önmegszólító elbeszélésben a főhős, azaz Jonas, azaz nagyjából a szerző, Jonas Hassen Kheimiri a vége felé kissé megbékél: "Megfeszülsz, hogy megértsd apu tetteit, megvéded aput az örökös lelki tusáidban, azt mondod, apunak tényleg nehéz dolga volt (...) és mindenkit megértesz ebben a szaros életben, megérted az idióta jöttmenteket, akik megszokásból panaszkodnak Svédországra, és megérted az arabokat, akik gyűlölik a perzsákat, mert azok folyton túl akarnak tenni a többi jöttmenten (kivéve, amikor arról van szó, hogy ki használt már ki a jöttmentkvótát), és megérted a perzsákat, akik gyűlölik az arabokat, a sok múltbéli hűhóért, és megérted a szerbeket, akik (...)", hely hiányában nem idézem tovább e nagymonológot. De a megértés helyére a végén a gyűlölet lép, "mert azért mégis a gyűlölet hajt minket előre" (...) "és akkor búcsút mondasz a megértésnek, üdvözlöd a gyűlöletet, és elkezded magad szégyellni, amikor valaki atyádról érdeklődik".

Itt ördögi körben forgunk, amelyből látszólag nincs kiszállás. Mégis adódik egy, ez pedig a nyelv, minden író - és talán "jöttment" - utolsó menedéke. És éppen ez adja a kötet igazi értékét, amelyet ragyogóan közvetít Papolczy Péter virtuóz fordítása: "Csak apunak van saját nyelve, csak apu beszél khemiriül. Egy nyelv, ami minden nyelv keveréke, egy mindentbele nyelv, ami tele van jelentéseltolódásokkal és igen alkalmi szóösszetételekkel (...) egy nyelv, amiben keverednek az arab szitkok, a spanyol kérdőszavak, a francia szerelmi vallomások, az angol fotós idézetek és a svéd szóviccek." Egy nyakatekert nyelv, éppen ennek a regénynek semmivel sem összehasonlítható nyelve, a "jöttment" megszólalás adekvát közege. A paródia szólama.