.jpg)
Médiapolitikai szöveggyűjtemény - A médiapolitika fogalma és fejlődési irányai
Szerkesztô: Polyák Gábor
A médiatudomány egyik legkevésbé körüljárt területe a médiapolitika. A médiapolitika fogalmának, rendszerének, céljainak tisztázása nemcsak elméleti oldalról szükséges; hiánya azt is megakadályozza, hogy a napi (párt)politikai, szabályozói gyakorlatban születő, médiapolitikainak szánt döntéseket objektív szempontok alapján értékeljük. A kötetben összegyűjtött tanulmányok – abból a feltevésből kiindulva, hogy a médiapolitika nem azonos a (párt)politikai érdekeknek a média működésében való érvényesítésével (a „médiapolitizálással”) – kísérletet tesznek a médiapolitika fogalmának elméletileg is megalapozott meghatározására, a médiapolitikai fejlődési irányok bemutatására, valamint az alapvető médiapolitikai célok azonosítására.
E tanulmányok a kommunikációs és médiatudományi képzéseket lényeges új ismeretekkel bővítik, de az oktatók és a hallgatók mellett a médiapolitikai döntés hozók is útmutatást kaphatnak belőlük a médiarendszert érintő alapvető kérdésekben. A könyvet a médiatudomány, a szociológia és a politikatudomány, valamint a közéleti kérdések iránt érdeklődőknek egyaránt ajánljuk. Az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet és a Gondolat Kiadó közös kiadványa
RÉSZLET
ULRICH SAXER
A médiapolitika az önállóság és az idegen befolyás megjelenésének határán
Wilhelm Bernhard, a Német Szövetségi Belügyminisztériumban a média stratégiai igazgatásért felelôs részlegének a vezetôje a médiapolitika kifejezést a médiajog keretein belül, többek között, a következôképpen jellemzi: „A médiapolitika nem más, mint olyan intézkedések rendezett összessége, amelyek célja a tömegtájékoztatási eszközöknek az államtól, egyéb társadalmi hatalmi tényezôktôl, valamint magánmonopóliumoktól való megfelelô mértékû szabadság és függetlenség biztosítása, amelyre azért van szükség, hogy a publicisztikai tevékenységet megfelelô módon és akadálytalanul lehessen ellátni. Éppen ezért a médiapolitikát nem szabad leegyszerûsítve információpolitikaként, híradás-politikaként, avagy gazdasági társaságok támogatásaként vagy akár egy átfogó szabadidô-politika részeként kezelni. Legitimációja sokkal inkább a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának kommunikációs jogokat (5. cikkely), a demokratikus állami berendezkedést elôíró (20. cikkely) rendelkezéseibôl és egy liberáldemokratikus állam kulturális értékek iránti elkötelezettségébôl önállóan eredeztethetô.
Az információk és a vélemények sokféleségét, valamint a tömegtájékoztatási eszközök által közvetített mûsorok és tartalmak kínálatának pluralitását hivatott garantálni. Éppen ezért a médiapolitikával összeegyeztethetetlen, és mint a visszaélés egy formája elutasítandó a médiapolitika segítségével társadalompolitikai célok megvalósítására tett bármilyen kísérlet, legyen az szociálpolitikai vagy gazdaság- és munkapolitikai. Mindezek után megállapíthatjuk, hogy a médiapolitika az alkotmánypolitika elemi részét képezi.”1
IDEGEN ELEMEK MEGJELENÉSE A MÉDIAPOLITIKÁBAN
Ez a Német Szövetségi Köztársaságban és azon kívül is több médiapolitikus által üdvözölt és az 1978-as Német Szövetségi Kormány által kiadott Médiajelentésben2 alapelvi szinten hivatalosan is megerôsített definíció több tekintetben isfigyelemre méltó: nem pusztán egy reaktív vagy kazuisztikus, hanem egy szisztematikus médiapolitika mellett tör pálcát, amely a médiarendszer publicisztikai tevékenységének autonomisztikus biztosítását és a médiapolitika, mint a média önálló rendezô- és szervezôelve, bizonyos fokú önállóságát szolgálja.
Azonban a téma egyetlen szakértôje sem tiltakozhat komolyan az ellen, ha a médiapolitika négy ismertetôjegyét a német vagy a svájci politikai valóságra hivatkozva megkérdôjelezik, és olyan rendszertelen intézkedések összességeként jellemzik, amelyek a publicisztikai feladatok ellátását inkább akadályozzák, mint biztosítják, és a média autonómiáját is többszörösen csorbítják, valamint a médiapolitikát más politikák által erôsen befolyásolt politikaként jellemzik. Ez utóbbira, hogy a médiapolitika csupán alárendelt politika, a német szövetségi kormány legújabb szándéka, mégpedig az az átfogó célkitûzés, hogy a gazdaság ösztönzésében a távközlés is szerepet kapjon, valamint a beruházást akadályozó tényezôk az új média területén is csökkenjenek, semmiképpen nem egyedi, elszigetelt példa. Ebben az esetben a gazdaságpolitika csupán azt ismerte fel, amit például a szociálpolitika a mûsorszolgáltatók egykoron külsô munkatársainak tömeges foglalkoztatási kötelezettségének elôírásával eredményesen véghezvitt, vagyis a médiapolitika szociálpolitika általi befolyásolását és ezáltal a mûsorszolgáltatói mûsorok publicisztikai optimalizációja helyett a mûsorszolgáltatók mûködésének szociális optimalizációját.3
1 Wilhelm, Bernhard, 1977. Medienpolitik. In Schiwy, Peter – Walter J. Schütz (Hrsg.): Medienrecht. Neuwied–Darmstadt, 95 f.
2 Bericht der Bundesregierung über die Lage von Presse und Rundfunk in der Bundesrepublik Deutschland (1978) – Medienbericht. Bonn, 1978, 128.
3 Gericke, Gerhard: Rundfunkbetrieb und Rundfunkfreiheit. Media Perspektiven, 5/1977, 263 f.; Uthoff, Hayo et al.: Funktionsverluste des Rundfunks. Berlin, 1980.
