Gondolat Kiadó

Géczi János: Honvágy a paradicsomba - Könyvhétre készül

Esszék

A kötet Géczi János költő, író, kultúrhistorikus, esszéista újabb esszéit gyűjti egybe. Az itt olvasható írások az elmúlt másfél évtizedben születtek, s többségük most jelenik meg először kötetben, illetve olvasható egyáltalán magyarul. Az esszék középpontjában a táj, a kert, illetve az azt szemlélő ember áll. Kiindulópontjuk egy-egy érzéki tapasztalat – legyen az egy utazás valamely pillanata, egy kert valamely növénye vagy egy verssor –, amely alkalmat ad a szemlélődésre, az önreflexióra, az emberi létezés kisebb és nagyobb kérdéseinek felvetésére.

Az írásokat egyfelől ez a nézőpont, vagyis az ember világban való létének minél teljesebb, de mindig szemlélődő átélése, másfelől nyelvi megformáltságuk: egyedi hasonlataik és izgalmas gondolati hálójuk emeli egzisztenciális-filozófiai, sőt, költői szövegekké.

250 oldal

Ár: 2900.- Ft

RÉSZLET

A világmindenség a kenyérrel kezdődik

„Tudnivaló, hogy nem minden mérsékelt klímában található bőség, s nem minden lakójuk él gondtalanul. Egyes vidékek lakói bővelkednek gabonában, kenyérhez valóban, búzában és gyümölcsfélékben… más vidéke… lakói szükségben élnek… Ezek szükséget látnak a gabona és a fűszerfélékben, s táplálékuk: tej és hús” – vélekedik a középkor muszlim társadalomtudósa. Mintha Ibn Khaldún tapasztalatát erősítené Massimo Montanari professzor, amikor megírja a táplálkozás európai kultúrtörténetét, az Éhség és bőséget, amelyben az antikvitástól napjainkig tekinti át a földrészünk embereinél közös fogyasztási modelleket (Atlantisz, Budapest, 1999). De i hon is felébredt az érdeklődés civilizációnk valódi anyagi alapjainak ilyen szempontú vizsgálata iránt.

Andor Mihály esszéje, a Húsosfazék éppúgy erre utal, mint a tavalyi év egyik legnagyobb hatású kiállítása, amelyet „Mindenkinek kenyér és rózsa” címmel rendeze Diszelben az Első Magyar LÁTVÁNYTÁR Alapítvány (ehhez egy négyezer év irodalmából válogató, impozáns kiállítású katalógus is társult). S ekkor még nem ese szó a tudósok szakmunkáiról, az egyetemi kurzusokról és a művelődéstörténeti kongresszusokról, ahol a tárgykör embereket, dolgokat és eszméket érintő részleteinek tisztázására vállalkoznak. Civilizációnk történetének szinte csak azt az oldalát ismerjük, amely – időben és térben – emberi önmagunkra vonatkozik. E tudás részletgazdagságát mi sem mutatja jobban, mint az a számos tudomány és tudományág, amelyben, miközben az ember azt állítja, hogy a világot vizsgálja, mást sem tesz, mint saját magára fi gyel. A történelem, a szociológia, a pszichológia, a technika, de a természe udományok többsége is, ámbár sosem tagadta a természethez-anyaghoz kötö ségét, a kötődés milyenségére nemigen kíváncsi.

Az emberi kultúra fejlődésének elsődleges kérdése mindig az emberi faj egyedeinek biológiai életben tartása volt: az élet elsődlegesen az élelem megszerzésének stratégiája szerint alakult, másodsorban pedig azon anyagok, dolgok, eszközök, tárgyak létrehozása volt a cél, amely közvetlenül elősegíte ék – mint a ruházat, az egészségmegőrzés, az értéktárolás – az ember komfortérzetét. „Allah úgy teremte e az embert és úgy formázta meg őt, hogy csupán a táplálék segítségével létezhet és maradhat fenn” – mondja 14. századi civilizációtörténészként Ibn Khaldún az al-Mugqaddima bevezetőjében.

Könnyen belátható, egyelőre nagyon sok fehér lap van abban a történelemkönyvben, amely az emberi faj fennmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos élőlények léte szerint tárgyalja sorsunk alakulását. Holo nem többről van szó, mint 120 növény- és mintegy 80 állatfaj történetéről, azokról, amelyek vetőmagot, embernek és állatnak való táplálékokat, gyümölcsöt, salátát, gumit és rostokat, építőanyagot, olajat, bort, húst, bőrt, zsírt vagy éppen gyógyszeralapanyagokat szolgálta  ak évezredeken át a homo sapiens számára – s amely átsajátítás nélkül egyszerűen ki sem alakulhato volna a humán kultúra azon sok magaslata, amelyet manapság a valódinak tarto civilizációként ismerünk.