Gondolat Kiadó

2010. második félévi előzetes

Hegedűs Judit: Gyermeksorsok, életutak a javítóintézeti világból

Iskolakultúra könyvek

Jogászok, szociológusok, gyógypedagógusok, pszichopedagógusok keresik a választ arra a kérdésre, hogyan is alakul a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények aránya, milyen okok rejtőzködnek a jelenség mögött. A hazai gyermekkor-történeti kutatások témájukat tekintve elsősorban a gyermekek életmódjának, iskolai életének vizsgálatát, a pedagógiai sajtóban megjelenő gyermekkép elemzését vállalták fel. Ezek a kutatások nem igazán foglalkoznak a gyermekvédelem „kliensei” közé sorolható gyermekek történeti megítélésével, a korabeli társadalomban kialakult helyzetükkel. A könyv ezt a hiányt szeretné pótolni azzal a rövid történeti áttekintéssel, melynek középpontjában a gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetőkről alkotott nézetek alakulása, illetve a javítóintézet mint intézmény működésének változása áll. A szerző nemcsak témáját, hanem a vizsgálódás módszerét tekintve is újfajta szemléletmódot érvényesít: tudatosan törekedett arra, hogy a vizsgálódásban a „gyermekek, fiatalok hangja” is jelen legyen. A kötetet pedagógusoknak, szociológusoknak, szociális területen tevékenykedőknek egyaránt ajánljuk.

RÉSZLET

VII. Nevelhetőek-e a züllött, bűnelkövető fiatalok?

Láthatjuk, hogy a fiatalkorú bűnelkövetőkkel való foglalkozás csak a dualizmus korában került előtérbe, azonban itt még elsősorban a társadalmi közélethez kapcsolódó karitatív tevékenységként jelent meg: valamiféle társadalmi, felülről jövő „sajnálkozás” jellemezte a róluk alkotott véleményt, a támogatást nem közvetlenül, hanem rendszerint egy egyesületen át közvetítették (például a különféle patronázs egyesületek). A szakmai közéleten belül elsősorban a jogászok, illetve a pedagógusok váltak egyre nyitottabbá a fiatalkori bűnelkövetés problémája iránt.

Az 1900-as évek elején jól érzékelhető, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők megítélése a pedagógus- és jogásztársadalmon belül a gyermektanulmányozási mozgalom kibontakozása hatására pozitívabb irányba változott. Egyre erőteljesebben megfogalmazódott az az elv, hogy „…a hatóság elé került züllött vagy bűntettes gyermekek és fiatalkorúak pedig nem egyformák” (Balogh, 1910. 6–7. o.). Ennek hatása a gyakorlatban is jól látható: az egyéni bánásmód megvalósítása érdekében különböző vizsgálatokat kellett elvégezni a fiataloknál. Ezeknek a vizsgálódásoknak az eredményeit foglalta össze – többek között – a környezettanulmány (vö. II. 1. fejezet), amely felvilágosítást adott a fiatalkorú züllésének okairól. Ekkor derülhetett ki, hogy „romlott, hibás-e, vagy inkább szerencsétlen, mintsem bűnös” (Balogh, 1910. 8. o.).

A fiatalkorú megfigyelését már a tárgyalás előtt meg kellett kezdeni, és folytatni kellett a kihallgatás alatt is, hiszen ezáltal sokkal jobban meg lehetett ismerni a fiatalt. Ez alapot adhatott ahhoz, hogy a hatóságok a fiatalkorúakat ne tartsák egyformán züllöttnek vagy romlottnak. Emellett elengedhetetlen volt a kötelező orvosi megfigyelés, melyre még a tárgyalás előtt sort kellett keríteni, hiszen sokszor ekkor derült fény arra, hogy a gyermek vagy fiatalkorú „nem rendes elmeállapotú”.

E vizsgálatok ténye arra utal, hogy egyre differenciáltabb bánásmódban részesültek a fiatalok. Nem annyira a Lombroso-féle „született gonosztevők” vélemény dominált, hanem előtérbe került egy orosz kriminológus által hangoztatott gondolat: „Sokkal inkább szerencsétlenek, semmint bűnösök” (Balogh, 1909. 37. o.). Inkább segíteni kellene rajtuk, mint büntetni, ahogy ezt 1914-ben a szegedi gyermektanulmányi fiókkör értekezletén a szegedi Árpád- Otthon igazgatója megfogalmazta: a züllött gyermekeket sem szabad eltaszítani, hanem „szeretettel kell őket a jó útra téríteni s a társadalom részére megmenteni”.43

43 A Gyermek, 1914. 311. o.