.jpg)
Horváth H. Attila: Informális tanulás az Aranycsapat korában
Tanulási színterek vizsgálata Puskás és Deák mikrokörnyezetében
A könyv azt a tanulási formát tárgyalja, amely a mindennapok természetes velejárója, az emberi tevékenységek kísérője, és mert magától értetődőnek tekinti az egyén, ezért észre sem veszi, hogy általa gazdagodott a tudása, fejlődtek a készségei. Az oktatásügyben az egész életen át tartó tanulás gondolatának általánossá válása előtérbe állította a tanulás formáinak kérdését. A formális, nem formális és az informális tanulás megkülönböztetésével jól érzékelhetővé vált az iskolán kívüli tanulás fontossága és az iskolának az a szerepe, amelyet a különböző tanulási formák integrálásában játszhat. Ez a munka az informális tanulást egy meghatározott időkeretben vizsgálja, amit az Aranycsapat koraként jelöl, ami alatt az 1920-as évektől 1956-ig terjedő időszakot érti. (Nemcsak az olimpiai bajnoki címet Helsinkiben, a 6:3-as győzelmet a Wembley-ben, az 1950 és 1954 között veretlenséget tekinti idetartozónak, hanem a felkészülés idejét is.) A megközelítésből adódik, hogy a játékosok gyerekkorára is figyelemmel van, hiszen a zömük 6 osztálynál többet nem végzett el az iskolában. Az általuk elért siker, a világhír kevéssé az iskolai, sokkal inkább az iskolán kívüli tanulás eredménye. Az olvasó betekintést nyerhet a jelzett időszak sajátos informális tanulási színtereibe: a cserkészet és a levente, a sportegyesületek és a vendéglők világába, miközben két labdarúgó, Puskás és Deák mikrokörnyezetén keresztül a korabeli család és kortárscsoport hatásáról is képet kap nagymértékben a szóbeli történelem (oral history) adataira támaszkodva. A grundon folyó foci sorsformáló szerepét a játékosok és a játék oldaláról is vizsgálja a könyv, hiszen a futball játék elengedhetetlen része a nézőközönség, amely ugyancsak az informális tanulás színhelye. A Néző pedig lehet a klub grundokat bejáró megfigyelője, az elkötelezett drukker, a kíváncsi egyén, a visszatekintő kutató, a tévénéző, a gyerek és az öreg, a nő és a férfi. Nekik ajánlható ez a munka.
178 oldal, ár: 2250.- Ft
RÉSZLET
Cserkészet, levente sportegyesület
Az 1920–30-as évek Magyarországán – Deák és Puskás gyermekkorában – a 6–18 éves korosztályt tekintve a mikroszinten a – már említett – szokásos tényezőkön túl megjelennek olyan új elemek, amelyek korábban nem szerepeltek, vagy jelentéktelenek voltak. Ilyen a cserkész és leventemozgalom, illetve a mind nagyobb számú sportklub, amelyekre érdemes külön figyelmet fordítani. Mindhárom szervezet a 12–18 éves fiatalokat célozta meg, míg a cserkészet elsősorban a gimnazistákra, addig a levente az iskoláztatásból már kikerült ifjakra fókuszált, a sportklubok pedig mindkét irányból toboroztak, de gyakorlatilag – már a számosságuk okán is – az utóbbiból volt nagyobb merítésük.
A vizsgálatba bevont új tényezők mindegyike közvetlen hatással volt a mikroszintre, ténylegesen megjelent abban, mondhatjuk, hogy a lakókörnyezet részeként voltak tekinthetők. Különösen áll ez a sportegyesületekre, amelyek a helybeliek lokális identitása kifejeződéseként jöttek létre és működtek. Puskás esetében a focipálya a közvetlen szomszédságot jelentette, a lakás (pontosabban a konyha) ablakából oda lehetett látni, és a pályán játszó futballisták magát a sportklubot testesítették meg, függetlenül attól, hogy annak több szakosztálya is működött. Ráadásul Öcsi labdarúgó édesapja révén személyesebb kapcsolatban is állt a játékosokkal. Deák esetében is megvolt a kötődés az egyesülethez, ha ennek a szorosabbra fonódása később is alakult ki, mint a fiatalabb pályatársánál. Egy hentesmesternek, Danninger Jánosnak, aki a SZAC egyik támogatója12 volt, atyai pártfogása nyomán vált Bamba lakókörnyezetének még inkább szerves részévé a focipálya és a sportklub.
