.jpg)
Monica Cantieni: Zöldfülű
A főszereplő egy kislány, akit az árvaházból váltott ki egy átlagos házaspár, s a maguk módján szeretettel mégis némi távolságtartással neveltek.Tanítgatják az Élet kisebb és nagyobb dolgaira, néha tettekkel és érzelmekkel, de legtöbbször csak szavakkal, melyeket attól függően magyaráznak meg számára, hogy mennyire érnek rá.
Senki fia ő, a senki földjén, de ártatlan, gyermeki naivitásával ő ebből semmit sem érzékel.
Talán ebben rejlik a gyenge pontja a regénynek.
Maga az alapötlet, miszerint gyermekszemmel nézve a világ teljesen más képet fest, egy fantasztikus ötlet, ám párszor, jó párszor úgy éreztem, hogy a világ meg nem értése túlságosan is felnőttes.
Hiszek abban, hogy a gyerekek sokkal többet megértenek a körülöttük lévő világból, mint ahogy hiszik sokszor a felnőttek, legfeljebb talán osztják meg ezt másokkal. De ez a könyv egy kvázi napló-féle, igenis vártam volna, hogy meglássuk, hiába nincs megmagyarázva sok szó jelentése, attól azok még otthonra lelnek a főhősnél, sokkal inkább, mint sejtenénk.
Persze az olyan szavak, mint a tőke, profilírozás vagy idegenáradat valóban nehezen kikövetkeztethető, de alapvetően hiszek abban, hogy legyen akár a hetvenes évek, akár 2012, egy kislány is pontosan érzi, hogy az istencsapása csak egy kifejezés, és jelentését pontosan érti, hogy a taknyos lelenc fáj, ha neki mondják.
Ám ő csak gyűjti a szavakat, és nem keres mindenáron értelmet nekik.
A recenzióról bővebben itt olvashat.
