Gondolat Kiadó

Ajánló - Ted C. Fishman: Kína Zrt. - Az új szuperhatalom kihívása Amerika és a világ számára 

Boris János - Somogyi Ágnes (ford.)

"Kína manapság mindenütt ott van. Befolyásolja mindennapi életünket, mint fogyasztókét, mint munkavállalókét, és mint állampolgárokét. A MADE IN CHINA szavak univerzálisak, akár a pénz. Nem volt még ország, amely sikeresebben próbálta volna egyszerre megmászni a gazdasági fejlődés minden lépcsőfokát. Nincs ország, amely jobban játszaná a világgazdasági játszmát. Nincs ország, amely úgy megrázta volna a régi globális gazdasági hierarchiát, mint Kína." - írja könyvének előszavában a szerző. Az amerikaiak és európaiak bölcsen teszik, ha arra készülnek, hogy 2050 után olyan világ lesz, amelyben Kína gazdasága akár 75 százalékkal is felülmúlhatja Amerikáét, Európáról nem is szólva. De milyen is az a még mindig ismeretlen világ, amely ezt az elképesztő gyorsaságú felemelkedést megvalósította? Hogy élnek ma a kínai emberek városban és falun? Mit jelentenek a hatalmas számok és a hatalmas ellentétek? Erről szól Ted C. Fishman a riportot az elemzéssel vegyítő, izgalmas részletekkel teli, szórakozató Kína-könyve.

467 oldal, ár: 3290.- Ft

RÉSZLET

"HA 16 MILLIÁRD ZOKNIT AKARSZ GYÁRTANI, SZEGD MEG A TÖRVÉNYT

A zöld, hegyes-völgyes Hubei tartomány Kína közepén terpeszkedik, a keleti széle úgy ötszáz kilométerre lehet Sanghajtól. Hubei szépségei szinte teljesen ismeretlenek a nyugatiak előtt, hacsak nem látták Ang Lee filmrendező harcművészeti/„special effects” remekművét, a „Tigris és sárkányt”, amely teljes szépségében mutatja a tartomány tájainak szubtropikus, alpesi báját. Hubei ugyanakkor Kína egyik mezőgazdaságilag leggazdagabb tartománya, az ország egyik fontos gabona- és zöldségforrása. Itt található Kína messze földön leghíresebb természeti csodája, a Jangce folyó három vízzel teli völgye, a Három Völgytorok. És persze itt épül a sokat vitatott Három Völgytorok Vízerőmű, ez a 185 méter magas, két kilométer hosszúságú építmény, amely egy 632  négyzetkilométeres tavat fog duzzasztani, vagyis nagyjából akkorát, mint a Lake Superior. A világ legnagyobb betonszerkezete áll majd itt, amelynek építése miatt már eddig 820 000 embert kellett erővel kitelepíteni, és további 350 000 még hátra van.

A projekt szinte teljesen letörli a föld színéről magukat a szorosokat több várossal együtt. A vízierőmű célja, hogy egyrészt annyi energiát termeljen, amennyi elegendő a szárazföld belsejének gazdasági fellendüléséhez, másrészt megszabadítsa a tartományt a Jangce évszakonkénti vad szeszélyeitől. Milyen érdekes is hát, hogy Hubei minden természetes szépsége és potenciális gazdasági fellendülése ellenére az emberek távoznak innen. Mennek gyalog és biciklivel, teherautók szélébe kapaszkodva és vonatlépcsőn ülve, hogy belevegyüljenek a Kínát elöntő migráns-áradatba. Bármennyire is emelték a reformok Kína falusi lakóinak életszínvonalát, a vidék még mindig a hatalmas hiány földje. Az új  gazdaság ezer csodája csak nem akar idejönni, ezért a nyomába kell eredni.

Changxinben például, ebben a kis hubei földműves faluban, amely ugyanazt mutatja, amit az összes többi, a helyi tisztviselők, mint mindenütt, azon keseregnek, hogy a falu legjobb fiai mind elmentek, hogy másutt találjanak munkát. A falu ezer lakójából háromszáz elköltözött, és a huszonöt párttagból csak ketten negyven év alattiak,1 ami azt jelenti, hogy a jövő vezetőségének lánca megszakadt. A falusi exodus könyörtelen, megállíthatatlan dinamikát öltött, amely minden egyes, kifelé irányuló vonatjeggyel tovább gyengíti a vidéket, és csak újabb okot ad a még maradóknak a távozásra. Changxinban a szerencsétlen hivatalnokoknak, aki az otthon maradók között vannak, ma már csak üggyel-bajjal találnak szomszédot, aki részt vállal az olyan elemi feladatokban, mint az árvízvédelem – a Jangce gyakran áttöri a gátakat – és a katasztrófaelhárítás – Hubei egy nagy földrengési törésvonal tetején helyezkedik el. Épp elég baj az, ha az ember szegény faluban él, de még annál is rosszabb, ha ebben a faluban a civiltársadalom is lemorzsolódik az elvándorlás miatt.

Még a közepes méretű vidéki városok sem képesek otthon tartani lakóikat. Másutt a tartományban, a negyvenezer lakosú Chahe településen, Honghu városban a lakosság egynegyede elköltözött, és másutt dolgozik. Az ilyen városokra jellemzően az ott élők jelentős része még most is a földművelésből él. Honghuban ez bizony sovány megélhetés. A földművelőcsaládok egy főre eső éves nyeresége körülbelül 12,50 dollár.2 Ezenfelül pénzt kell szerezni más forrásból, alkalmi munkából vagy valaki másnak az utalásaiból, aki már elköltözött. Tovább ront a dolgon, hogy a földek jelentős része parlagon marad, mert a hátramaradottak gyakran túl öregek már ahhoz, hogy megműveljék a családi parcellát. Hubei tartomány Jianli megyéjében a szántóföldek egynegyede hever parlagon, mert kétszázezer ember ment a városokba dolgozni. Ennek ellenére a körzetnek a szomszédaival együtt milliós adótartozása van a föld után, kamattal együtt, és semmi reménye, hogy valaha is képes lesz kifizetni.

És Hubei nincs egyedül. Kína minden falusi területének megvan a maga keserves története, köztük egy Hunan tartománybeli megyének, amelynek 156 000 parasztját szívta fel a migránsáradat. A helyi, egykor gondosan megművelt földek ma gyommezők. „Miért nem dolgoznak ki a felsőbb szervek valami megoldást az olyan helyek számra, mint a miénk, ez a kiürült öregember-falu?”– kérdi az egyik hátramaradt, egy hatvanöt éves férfi. „Itt már helyi hivatalnok sem akar lenni senki."