Gondolat Kiadó

Leiber, Svenja
Sipino

Sipino egy kis üdülőhely Oroszországban, erdők, dombok, mocsarak és tavacskák között. Olyan hely, ahová akkor megy nyaralni az ember, ha szeretne elvonulni a világtól. Jan Riba éppen ezt teszi: bezárja az irodáját Németországban, és felszáll egy Moszkvába tartó vonatra, hogy meglátogassa barátját, Viktort, aki szeretné megmutatni neki az orosz nyarat. Együtt érkeznek Sipinóba, berendezkednek egy szénapadláson, és észrevétlenül a részévé válnak az itteniek életének. Itt van még Vaszilij, a szeszélyes tudós, aki szép, mint egy nő; a tar fejű Pavel és a vékony Anna; Tolik a zongorájával; Darja, aki bánatában ruhákat varr, és a titokzatos Lilja, aki szellemként jár ki és be a faházakba, és Moszkváról álmodozik. Mindannyian Mására várnak, akinek a sorsa, úgy tűnik, elválaszthatatlanul összefonódott e hely végzetével. Svenja Leiber (1975) kivételes tehetségű írónő, aki néhány szóval képes tökéletesen érzékeltetni egy vidéket, egy hangulatot vagy egy helyzetet. A Sipino mágikus erejű nyelven megszólaló regény, friss levegő egy levegőtlen korban.

RÉSZLET:

Két út gabalyodik egymásba, messzirõl jöttek, ingoványos
erdõk egyengették õket, és most itt vannak,
iránytalan sárkereszt, valaminek a közepén, a Griskovo
nevû falu fõterén, egy ezerhektáros, megmûveletlen
mezõgazdasági terület központjában. Az út mentén libacsapat,
zsibbasztóan gágognak, nyújtogatják a nyakukat,
valami zavar: távoli kalapálás, két kislány a kerítésnél,
és egy fiatal nõ, amint kutyájával az erdõ felõl
a keresztezõdéshez közeledik.
Lilja Leonyidovna régen járt erre. Nyelvével csettint
a kutyának, a lányokra ügyet sem vet, a libákat nézi meredten,
azok néhány hosszú pillanatra elnémulnak, és
egyenként tágra nyitva kerek szemüket a nõre bámulnak.
Aztán az egyik újra hangosan gágogni kezd, a többiek
a szavába vágnak, egymást rémisztgetik. Lármás,
veszélyes csõrű banda, elfoglalták egész Griskovót.
Lilja pórázra köti a kutyát és a bolt bejáratához vezeti,
amely egyben posta is, régen pedig kantin volt,
amibõl mostanra csak az asztalok maradtak. Az eladónõ
kocsija a szemközti játszótéren áll. A hinták alatt az
aszfalt fényesre kopott a sokéves súrlódástól – középen
egy kis mélyedést is vájtak a gyereklábak, amelyben
összegyûlt a hólé. Március vége van, meglepõen enyhe
idõ, annyira enyhe, hogy az elsõ nyírek már meghozták
szürke virágaikat.