Gondolat Kiadó

Olvass bele, a 2010 tavaszára tervezett, Iskolakultúra sorozatban megjelenő könyvbe:

Jacques Derrida hitvallása – A feltétel nélküli egyetem jövője (Orbán Jolán szerk.)

Orbán Jolán

Esélyt a humán szakoknak – Derrida hitvallása

1998-ban a Stanford egyetemen, 2000 tavaszán Frankfurtban, 2000 őszén pedig Pécsett hangzott el Derrida „A szakma jövője, avagy a feltétel nélküli egyetem (amely a ’Humanities’-nek hála holnap helyt kaphatna)” című előadása. Szokatlan és meglepő cím ez Derridától, még akkor is, ha az utóbbi negyven évben hozzászoktatta híveit és ellenségeit ahhoz, hogy minden szövegével meglepetéseket produkál. Ez alkalommal éppen az a meglepő, hogy első látásra és első hallásra nincs benne semmi szokatlan és meglepő fordulat, hacsak az nem, hogy a filozófiában meghonosodott hangnemet, beszédmódot, írásmódot, a filozófia intézményét és az intézményesült filozófiát dekonstruáló Derrida most nyíltan, közvetlenül, sőt már-már programatikusan szakmáról beszél, egy feltétel nélküli egyetemről álmodik, javaslatokat dolgoz ki, hitvallást tesz. Maga Derrida is utal e helyzet fonákságára, amikor a szöveg első mondatában a „mint” és a „mintha” kiemelésével kétértelművé teszi a mondat jelentését: „Ami itt következik kétségtelenül, olyan lesz, mint egy hitvallás: egy professzor hitvallása, aki úgy tesz mintha mégis arra kérné Önöket, engedélyezzék neki, hogy hűtlen legyen szokásaihoz vagy elárulja azokat.”

A professzornak talán igen, de Derridának mintha mégsem sikerülne hűtlennek lenni önmagához vagy elárulnia szokásait. A hitvallás csak egyike a szöveg műfajainak. Derrida él a műfaj adta lehetőségekkel és akár a képeslapok hátoldalára írott szerelmes levelek (Envois), a lapaljra íródó fedélzeti napló (Journal de bord) vagy a vallomás (Circonfession)  esetében ki is játssza azokat – így dekonstruálja a profession de foi műfaji konvencióit és gyakorlatát. A „deklaratív”, „száraz” és „telegrafikus” stílus csak egyike a szöveg stílusainak. Derrida él a francia nyelv adta lehetőségekkel, játszik a profession (szakma), faire profession de (kérkedik), profession de foi (hitvallás), professer (tanítani, hirdetni), professeur (professzor, egyetemi tanár) különböző jelentéseivel, a profession (szakma) és a métier (mesterség), a professer (tanítani, hirdetni) és a travailler (dolgozni), a professeur (egyetemi tanár) és a travailleur (munkás), az oeuvres (műalkotások) és a produit (termék), a sans condition (feltételek nélküli) és az inconditionelle (feltétlen) közötti különbségekkel, ám e nyelvjáték több hangra, több nyelvre íródik még akkor is ha a francia az az „egyetlen nyelv”6, amelyen Derrida „négykezesei” megszólalnak.

A philosophiam profiteri csak egyike a szöveg szólamainak. Derrida él a filozófia kétezer éves története kínálta lehetőségekkel, rájátszik az „olyan mint” és a „mint olyan” filozófiai különbségére, a kanti als ob (comme si) fikcionáló erejére, a nietzschei vielleicht (peut-être) veszedelmességére, megidézi a bürögpohárral filozofáló Szókratészt, a kalapáccsal filozofáló Nietzschét, sőt a timpanonnal filozofáló Derridát is, aki fülszövegeinél, lábjegyzeteinél, töltelékszavainál fogva veri dob(hártyá)ra a filozófiát, ám ez alkalommal nem a filozófia a tét, hanem az egyetem és a humántudományok.

A történeti metszet csak egyike a szöveg dimenzióinak. Derrida felhasználja a kortárs diszkussziók kínálta lehetőségeket, cselekvő résztvevője azoknak, „alkalmazza” és nem csak „említi” a „kollégák” szövegeit, akik gondolkodásra késztették – Le Goff, Poster, Rifkin -, és a „barátokét”, akiket gondolkodásra sarkallt – Samuel Weber, Peggy Kamuf. Derrida hitvallása így nem pusztán tézisek felsorakoztatása, hipotézisek felállítása, nem is csak „deklaratív” de feltétel nélküli „elkötelezettség” a feltétel nélküli egyetem ügye mellett, még csak nem is pusztán az austini értelemben vett performatív aktus, hanem esemény. Egy olyan esemény, mely arra kötelez, hogy itt és most feltétlenül gondolkodjunk el a feltétel nélküli egyetem feltételein, arra figyelmeztet, hogy ez nem pusztán a tegnap és nem is csak a holnap, hanem a ma feladata, arra int, hogy ez a „több mint kritikai” munka a Humaniora, a Humanities, a Humanités és a humaniórák művelőinek közös-felelőssége („co-responsabilité”).

Derrida több olyan kérdést is érint előadásában, amelyek már a hatvanas évek óta foglalkoztatják, de amelyeknek az ezredforduló társadalmi-történeti-kulturális-gazdasági-politikai kontextusában más a tétje. Ezek közül három stratégiailag meghatározó kérdés emelhető ki, így az egyetem és ezen belül a humán szakok szerepe, a munka jellegének és a humán szakokon folyó munka jellegének megváltozása, a performativitás és az esemény viszonyának értelmezése.