.jpg)
Megjelent!
Magyarországi politikai pártok lexikona (1846–2010) (szerk.: Vida István)
Pártok és politika
Sorozatszerkesztő: Bihari Mihály, Gazsó Ferenc, Vida István
Magyarországon mindeddig nem készült az ország modern történelme során működött politikai pártok adatait, történetét, a legfőbb szereplőket és a mindezekre vonatkozó szakirodalmat tartalmazó összefoglaló lexikon. Ezt a hiányt pótolja a Magyarországi politikai pártok lexikona. A kötet összeállításának munkálataiban több mint 30 történész, politológus, levéltáros, muzeológus, valamint doktoriskolás hallgató és egyetemista vett részt. A lexikon tartalmazza azon 320 politikai szervezet minden adatát a dualizmus korától, a politikai pártok megjelenésétől kezdve napjainkig, amely valaha is jelöltet állított parlamenti választásokon. Az adatokat bevezető tanulmány, szerkesztői tájékoztató, válogatott szakbibliográfia és rövidítésjegyzék egészíti ki. A mű nélkülözhetetlen kézikönyv történészek, politológusok, gyakorló országos és helyi politikusok, valamint a média munkatársai számára.
500 oldal, ár: 5000.- Ft
RÉSZLET
A Horthy-korszak politikai rendszere (1919–1944)
Sipos Balázs A történeti szakirodalomban egyetértés mutatkozik abban, hogy a Horthy-korszak politikai rendszere jobboldali, konzervatív, autoriter szisztémának tekinthető, azaz valahol a demokrácia és a diktatúra között helyezhető el. Szokás ehhez hozzátenni, hogy parlamentáris rendszerként is felfogható, mivel több párt is működött, és a törvényeket a választások révén felálló parlament fogadta el. Viszont, mivel a miniszterelnök „diktált” a törvényhozásnak, és mert nem létezett parlamenti „váltógazdaság”, azaz a választásokat egy kivételével mindig ugyanaz a párt nyerte, valójában korlátozott parlamentáris rendszer volt. Pártrendszerét emiatt vagy hegemón, vagy predomináns pártrendszerként írják le.
A rendszer genezise
A Horthy-korszakot megelőző időszakot és részben a Horthy-korszak kezdetét is többféle válság egymásra torlódása, illetve az államiság felbomlása, az állami és társadalmi rend teljes dezintegrációja jellemezte. A politikai rendszer nem tudta ellátni alapvető feladatát: nem tudta biztosítani a társadalom egységét, nem tudta meghatározni és elfogadtatni a közös célokat. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom, a Tanácsköztársaság, de még az 1919–1920-as úgynevezett ellenforradalom is látványosan mutatja ugyanis, hogy milyen sokan kérdőjelezték meg Magyarország 1918-ig érvényes politikai és társadalmi rendjének és normáinak legitimitását („jóságát”, eredményességét).
A legitimációs válság és a társadalom szétesése (azaz különféle csoportjainak kibékíthetetlen ellentéte) alapvető oka az első világháború, az első totális háború volt. Arról van szó, hogy a harcoló katonák magatartását általában befolyásolja, hogy más területeken eredményesnek tartják-e az állam működését, és hogy mit gondolnak arról: a hátországban lévők is kiveszik-e valamilyen módon részüket a küzdelemből. Azaz szép dolog a hősiesség, de kérdéses, hogy van-e értelme.2 Magyarországot nézve kérdésesnek tűnik, hogy a „magyar társadalom” látta volna a háború valamilyen célját, értelmét. Ráadásul a harcoló katonák áldozathozatala más szempontból is céltalannak tűnt. 1914 és 1918 között az infláció mértéke elérte a 900 százalékot; a tisztviselők, a gyári munkások és napszámosok bérének reálértéke ugyanekkor 67–54–47 százalékkal csökkent; a katonák hátországban lévő rokonai állandósult ellátási nehézségekkel küzdöttek, amelyeken az állam például rekvirálásokkal próbált úrrá lenni.
Az elszegényedés mellett ugyanakkor a fényűző fogyasztás is létezett, ami mutatja, hogy jelentősen nőttek a társadalmi különbségek. Mindez a társadalmi törésvonalak „mélyülését” eredményezte. A halottak, sebesültek, hadirokkantak és hadiözvegyek száz- és százezreihez hozzá kell számítanunk az 1918 őszéig Oroszországból visszatért 300 ezer hadifoglyot, a Nagy-Magyarországról érkezett több mint 300 ezer menekültet, a Magyarországot elhagyó 100 ezer emigránst, az 1919 októberéig internálótáborokba zárt nagyjából 70 ezer embert, illetve a vörös- és a fehérterror több ezer áldozatát.
Ehhez hozzá kell még számítani a Tanácsköztársaság területvédő és önvédelmi háborúit és ezek áldozatait, hogy el tudjuk képzelni: milyen „felbolyduláson” esett át az ország népessége a világháború alatt, valamint közvetlenül utána. (És akkor még nem is szóltunk például az 1920-as években érkezett menekültekről, internáltakról.)
