Gondolat Kiadó

Moly Visszhang - Juhász Júlia: A tetthely beszél

recenzió

(Sergő Z. András)

Van úgy, hogy nagyon készülünk a nyaralására. Olasz tengerpart, naptej, szalmakalap és gumimatrac. Sós víz, nagy meleg, finom fagyi, pizza, szűk utcák és terek, bella donna és miegyéb. Aztán a nagy napon beszállunk a Ferihegyen a repülőgépbe, s 1-2 órányi repülés után meg is érkezünk. Hollandiába. Szó sincs fagyiról, napsütésről meg pláne. A szél és az eső itt az úr, a tengerre pedig nem vágyunk. Viszont ki vonná kétségbe, hogy Hollandia legalább annyira jó hely, mint az olasz tengerpart?

Így voltam én is Juhász Júlia A tetthely beszél című könyvével, amely a Gondolat Kiadónál jelent meg. Aki nem ismeri a szerzőt, meg semmit a témában, itt beleolvashat. Nem ismervén én sem a szerzőt, sem a regény alanyát, s egyáltalán egyébként is mi ez az egész. Hiszen tetthelyről hát persze, hogy nekem is az a nyugatnémet célkereszt jut eszembe a hetvenes évekből, s persze, hogy Schimanski felügyelő, hogy elkapja a csirkefogók grabancát. Na tehát akkor valami magyar Schimanski felügyelővel lenne dolgunk? Továbbmegyek, Derrickkel! Sőt. Nem is Derrick, hanem a ma olyan divatos helyszínelők vetülnek papírra. Mert ma már a CSI meg az NCIS a sikk betüszó. Fehér köpenyes szakikat vártam tehát csúcstechnológiával körbebástyázva, de hiába.

Olaszország helyett tehát Hollandiát kaptam.

Mert elkezdtem olvasni a fülszöveget, s valami olyasmit gondoltam, amit itt olvastam. Tele leszünk itt lőpornyomokkal, kérem szépen.

A tetthely beszél. Mindig ez volt az alapelvem. Az én feladatom, hogy a helyszint kivallassam. Ha ettől eltérek, az időfecsérlés, és az időfecsérlés több mint bűn: hiba. Saját magamnak kell átélnem, mi történhetett a postakocsi végállomása és a Rózsa utcai postahivatal közötti útvonalon.

Aztán mi történt? Kinyitottam a könyvet, volt egy fejezetnyi helyszínelők, izgalmas nyomozás meg detektívek, ORFK, BRFK, aztán zsupsz, egy nagy családról olvastam, meg mélyszegénységről, meg hatodik kerületről. Hát miről beszélünk? Hát hol van itt a rendőrség, meg a nyomozás, pláne hol a helyszínelő pepecsmunka és tárgyi bizonyítékok és persze hol a letartóztatás??? Csak semmi pánik - mondtam magamnak, és szép lassan felfedeztem magamnak Hollandiát.

Embert ismerni

Juhász Júlia - jelentsen ez bármit, hiszen még sosem hallottam - aranytollas újságíró. Több riportkötete is megjelent, szerintem a műfaj külön tiszteletet érdemel. Ryszard Kapuścinski, a 2007-ben elhunyt riporter, a keleti blokk nagy királya keltette fel az érdeklődésemet, s tekintem azóta kicsit különc műfajnak a riportot. Valami magasabb célnak. Kell hozzá valami nagy elszántság és emberismeret. Ki kell pécézni a megfelelő ember(ek)et és a bizalmukba kell férkőzni. Jó barátságba kell kerülni vele, de lehetőleg minél gyorsabban. Mondjuk tegnapra. Mert a szerkesztő már a kéziratot söpörné. Meg mert a friss nyom a legjobb nyom. Hiába, van valami közös íróban és alanyában. 

Ez a könyv kevésbé mondható riportkönyvnek, jobban hasonlít az interjúhoz. Sokkal inkább tudom úgy elképzelni, hogy szerzőnk hetekig, hónapokig járt újdonsült rendőr barátjához, Rajaćić Györgyhöz, hogy újra és újra elbeszélgessen vele, folytassa a történetet ott, ahol előző alkalommal abbahagyták. A szerző letette a diktafont, s beszéltette alanyát. Ezt utána első személyben, mint élete életbeszámolóját írta le. Talán az első alkalmak felvételei mentek is a kukába, hiszen ki lenne olyan, hogy már először minden feszengéstől mentesen mesél gyerek- és felnőttéveiről, nehéz, esetleg fájdalmas emlékekről. A bemelegítés időszakát mindenkinek át kell élnie.

Bár lehet, Rajaćić György éppen ilyen ember volt. 5 gyermekes szegény családból a "pesti gettóban" felnőve sikerült eljutni a jogi egyetemre, a rendőrségre, sőt - a másik oldalra is - a főiskola tanári katedrájára. A húszas években született fiú sokat megélt valaki lehetett már egész fiatalon. Gyerekként. Rengeteg törénetet olvasok a gyerek Rajáról; megverette magát, bicikli szerelt, lógott a Duna-parton, ismerkedett a szomszéd nénivel, bácsival, helyet kaparászott magának és másoknak abban a szobakonyhában, ahol heten már eleve laktak, meg ugye ágybérlő (már-már magyarázatra szoruló kifejezés), meg még aki arra járt és nem volt ágya, se tető a feje fölött, meg lehet, pénze sem. A Rajaćić család ugyanis nem kérdezte senkitől semmikor, hogy ki ő és mit akar, honnan jön, hová megy és miért pont rajtuk keresztül. Ha tudott fizetni, nagyon örültek, ha nem tudott, akkor nem. De befogadták.

Nagyobb térképre váltás

A családon keresztül, mintegy parabolában tekinthetjük a huszas-harmincas évek Magyarországát, Budapestjét. Ha címkefelhőben kellene megjeleníteni a regény első felét, azt mondanám: emberek, szegénység, hatodik_kerületi_kis_keresztutcák, troli (ez majd kicsit később) gazdasági_válság, zsidóság, fasizmus, szocializmus, kommunizmus, de kicsiben ott van: becsületesség, végül ha nehezen is, de kiolvasható: remény.

Vizsga a gyermekkorból

Hosszan és részletesen mesél a szerző Gyurka a gyerekkoráról. Ha szigorúan oldalszámot néznek, lehet, hogy nem lenne nagy különbség, de olvasás közben könnyen feltűnhet, hogy a második résznek már megvan ágyazva az elsőben. A háború után Raja egy ismerősén keresztül a rendőrségnél kap állást. Először elég a munkaszeretete, a szorgalma, a mások iránti lojalitása. Aztán kiderül, ez valóban az ő területe: látjuk, milyen megérzései vannak, ha kell, s mennyire szorgalmas, állhatatos, ha 24 órázni kell, vagy ha a munkaidő lejárta előtt 2 perccel érkezik "A" nagyszabású munka. Az igazi feladat. Tulajdonságai miatt az ilyenek mindig megtalálták Raját, aki közben végig megmaradt Gyurkának. Gyerekkorából megőrizte azt az egyszerűséget és becsületességet, ami különlegessé tette őt felnőttkorára rendőrként és időskorára is, amikor a sok logikai tornából már "csak" a napi sakk maradt meg a Szent István Parkban. Annak idején, az ötvenes években be akarták szervezni az államvédelembe, az ÁVH-ba is, mert "ha te látsz valakit mondjuk almát majszolni az autóbuszmegállóban, odamész beszélgetni vele, azt tudsz meg tőle, amit csak akarsz". Aztán ő nem ment. Azt mondta, nincs az a pénz. Pedig lehet, hogy főszereplőnkben tényleg minden megvan emberismeretből. Valahol még gyerekkorában megtanulta a között a sok jövő-menő átutazó ismeretlen ismerős között.