Gondolat Kiadó

Hoffmann Zsuzsanna: Antik nevelés

A szerző röviden és közérthetően ismerteti a görög-római nevelés főbb jellemzőit a homéroszi kortól a római késő császárkorig, kitérve a zenei és testi nevelésre is. A szöveget számos szépirodalmi idézet és forrásszöveg színesíti. A kötet végén olvasható két hosszabb ókori szöveg is, Plutarkhosz A gyermeknevelésről című esszéje, valamint szemelvények Quintilianus Szónoklattanának I. könyvéből.

188 oldal

Ár: 2200.- Ft

RÉSZLET

A SPÁRTAI NEVELÉS

A spártai állam (Lakedaimón) a peloponnésosi félszigeten található, földrajzi nevén Lakónia, a dór hódítók által leigázott területen jött létre. A hagyományos Spárta- kép szerint – ennek fő forrása Plutarchos és Xenophón – egyenlőségre épülő, katonai berendezkedésű, arisztokratikus jellegű társadalom. A spártai államrend atyjának Lykurgost tekintik, róla azonban Plutarchosnál a következő olvasható:

„Lykurgosról, a törvényhozóról, úgyszólván egyetlen adat sincs, amely vitás ne lenne” (Lykurgos 1).

A legendás törvényhozó nevéhez kötik a katonás államberendezkedést, továbbá a példásan szigorú nevelési rendszert, jóllehet az sem bizonyos, hogy egyáltalán élt-e. A spártai társadalom összetétele jóval színesebb, mint ahogyan azt hagyományosan szemlélet tartotta. Egy teljes jogú spártai polgárra kb. 3 perioikos és 8 helóta jutott. Emellett a három csoport mellett, ezek leszármazottaiból, úgynevezett köztes kategóriák is kialakultak. Az állam élén két király állt, mellette működött a 28 tagú vének tanácsa, a legfontosabb tisztség viszont az öt ephorosé, akik a Kr. e. 6. század elejétől kezdve a teljes közéletet ellenőrizhették, beleértve a királyokat is.

A királyoknak bizonyos főpapi és bírói tevékenységen túl feladata a katonai vezetés. Vitatott a spártai földtulajdonviszonyok kérdése. A görög hagyomány szerint Lykurgos 9000 egyenlő parcellára osztotta a lakóniai síkságot, ezek lettek a teljes jogú spártai polgárok (spartiaták) a földjei; a peremterületeken viszont 30 000 parcellát alakított ki a valószínűleg szintén dór származású perioikosok (körüllakók) részére. Ez az eredeti vagyoni egyensúly – ha egyáltalán fennállt – az archaikus korra már megbomlott. Alkaios (Kr. e. 630 körül – 570), a lesbosi származású, arisztokrata költő a következő sorokat fogalmazta meg Spárta kapcsán:

„Mondják, nem rosszul szólt egykor Aristodamos Spártában, mikor íme ekképp tanított: emberré a vagyon tesz, a koldust meg se becsülné, semmibe se veszi senki…” (Ford. Trencsényi-Waldapfel Imre.)

A földtulajdonviszonyok időközben valószínűleg módosultak, legenda továbbá az egyenlőség mítosza, a vaspénz használata legfeljebb egy rövid időszakra lehetett igaz. Ellenben a spártai életmód jellegzetességei, a férfiak sajátos közösségi életformája

– amelyek feltehetően az ősi dór társadalmi szervezet és szokások maradványai

– egészen az ókor végéig fennmaradtak. Ezek továbbélésének, valamint a jellegzetes katonai berendezkedésnek a magyarázata is az állandó katonai készültségben található meg, amire a nagyszámú leigázott népesség kényszerítette a hódítókat.

A spártai életmód különösen jellegzetes, az ókorban is egyedülálló a rendkívül erős közösségi szellem fenntartására való törekvés. A fiúk és férfiak 7–30 éves koruk között katonai táborokban éltek, korcsoportok szerinti beosztásban. Ezen idő alatt korosztályuknak megfelelő oktatást, illetőleg katonai kiképzést kaptak. A spártai polgár 30 éves korában önálló háztartást alapíthatott, de napjait továbbra is férfi - házakban töltötte. A közös étkezések (syssitia) 15 fős csoportokban történtek, amelyeknek a költségeit közösen viselték. A csoport szabad választás útján állt össze, egyetlen tiltakozás elég volt valakinek a kizárásához. A csoportok külön-külön helyiségekben tartózkodtak, és szigorú titoktartás kötötte őket.

A katonáskodással foglalkozó spártai polgárok parcelláin (klaros) a termelő munkát a helóták végezték, akik a birtokhoz tartoztak, nem lehetett őket sem felszabadítani sem pedig eladni. A jelentős számú helóta féken tartására, valamint az ifjúság katonai edzése céljából időnként rajtaütésszerű támadást (krypteia = elrejtőzés) rendeztek, ilyenkor sokakat lemészároltak közülük. A perioikosokat is kötelezték olykor katonai szolgálatra, sőt ritkán a helótákat is. A katonai vezetőszerep Hellasban Spártáé volt, amely a Kr. e. 6. század közepén létrehozta a peloponnésosi szövetséget. A spártai egyszerűség tartozéka és jelképe a – vitatott használatú – vaspénz, jellemzőjük továbbá az idegenektől való elzárkózás, egyfajta idegengyűlölet (xenélasia). Polybios véleménye szerint a hatalomvágy és a gazdagság hajhászása őket sem hagyta érintetlenül, a kissé különc spártaiakat a következőképpen jellemzi:

„Mert ki ne tudná, hogy a görögök közül ők voltak az elsők, akik a mohóságtól hajtva meg akarták szerezni szomszédaik földjét, s háborút indítottak a messzénéiek ellen, hogy őket leigázzák. Ki ne tanulta volna meg a történelemből, hogy makacs harci szellemtől hajtva, esküvel kötelezték magukat arra: nem szüntetik meg addig Messzéné ostromát, amíg erővel be nem veszik? És ugyanúgy köztudott, hogy a görögök feletti uralomvágy miatt kellett végrehajtaniuk azok parancsait, akiket saját maguk győztek le… Amikor azonban már abba is belefogtak, hogy tengeri katonai vállalkozásokat is végrehajtsanak, s a Peloponnészoszon kívül viseljenek szárazföldi hadjáratot, nyilvánvalóvá lett, hogy a lükurgoszi törvényhozás szándékaival ellentétben, nem elég már számukra sem a vaspénz, sem pedig a cserekereskedelem. Politikájukhoz nélkülözhetetlen volt a mindenütt elfogadott pénz és a külföldről beáramló gazdagság.” (VI. 49, ford. Havas László.)

Szempontunkból azonban lényegesebb a spártai nevelés sajátos rendszere. Ennek megismeréséhez szintén Plutarchos Lykurgos-életrajza adja a legtöbb információt. Maga a nevelés is, amit Lykurgos a legfontosabb és legszebb feladatnak tekintett, – az államberendezkedéshez hasonlóan – közösségi, katonai jellegű, célja a mesterséges egyenlőség és az archaikus állapotok fenntartása. Hogy kik alkalmasak a gyerek nevelésére, erre a kérdésre Plutarchosnál a következő választ találjuk:

„Lykurgos azonban soha nem bízta a spártaiak gyermekeit rabszolgákra – ahogyan a többi görög államban tették – vagy másoktól bérbe vett nevelőkre; senki sem nevelhette fiát a saját tetszése szerint, hanem a fiúgyermekeket hétéves korukban csoportokba osztotta, ahol közös nevelésben részesültek, együttesen vettek részt a játékokban, és tanulmányaikat is közösen végezték. A csoportok vezetőivé a legértelmesebb és a harci játékokban legbátrabb ifjakat tette.” (Lykurgos 16.)

A korai törzsi viszonyokra vezethető vissza a korcsoportokba való beosztás, illetőleg a fiúk és lányok elkülönítése. A gyerekek kevés élelmet kaptak, részben a spártai egyszerűség és igénytelenség jegyében, részben pedig, hogy maguk kényszerüljenek beszerezni azt, ami hiányzik. Tanulják meg az ügyes, észrevétlen lopást. A kisebbekkel a nagyobbak foglalkoztak, megismertették velük az ősi hagyományokat, kérdéseikre rövid és gyors választ kellett adniuk. Így fejlesztették ki a jellegzetes spártai, lakonikus beszédmódot. Természetesen írást, olvasást és valamennyi zenei ismeretet is kellett tanulniuk, és ezzel a szellemi képzésük be is fejeződött. A zenei képzettséget – harci és kardalok ismeretére a katonáskodás során is szükség volt – a katonás berendezkedés és szemléletmód indokolta. A nevelés legfőbb célja, hogy megtanulják az elöljáróiknak való fegyelmezett engedelmességet, jól tűrjék a testi fájdalmakat, és a harcban bátran helytálljanak. A király ütközetek előtt a Múzsáknak áldozott – valószínűleg azért, írja Plutarchos (Lykurgos 21), hogy emlékeztesse katonáit neveltetésükre, és arra, hogy tetteik bírája majd az utókor lesz.