Gondolat Kiadó

Média, nyilvánosság, közvélemény

Szöveggyûjtemény

Szerkesztette: Angelusz Róbert Tardos Róbert Terestyéni Tamás

A kötet szerkesztői magyar nyelven első ízben tesznek kísérletet egy alapvető szöveggyűjtemény összeállítására, melynek témája a tömegkommunikáció, a nyilvánosság és a média világa, s amely megfelelő szakirodalmi hátteret biztosít az oktatás számára. A kötet a hasonló válogatásoknál szélesebb témakört fog át, s a közvetlen médiavonatkozásokon kívül a nyilvánosság és közvélemény bizonyos aspektusait is hangsúlyosan tárgyalja, a társadalmi kommunikáció kérdéskörét állítva a középpontba. A tanulmányok szerzői között a szociológusok mellett politológusokat és szociálpszichológusokat is találunk. A különböző megközelítések együttes megjelentetése lehetőséget nyújt arra, hogy az olvasó maga teremtsen összefüggést az egymásra olykor kevéssé reflektáló kutatási területek között.

1042 oldal, keménytáblás

Ár: 7990.- Ft

RÉSZLET

Jean Baudrillard

A jelentés összeomlása a médiában

Olyan világban élünk, melyben mind több az információ és mind kevesebb a jelentés. Vizsgáljunk meg három feltevést. Bármely információ jelentést (negentrpikus tényezőt) produkál, de nem tudja tartani a lépést az értelem minden területen megnyilvánuló nagyfokú csökkenésével. Az üzenet és a tartalom újbóli betáplálására tett próbálkozások ellenére a jelentés elvész, felemésztődik, mielőtt újra betáplálnák. Ebben az esetben szükség van egy alapvető termelési szintre a kudarcot valló média pótlásához.

Ez a szólásszabadság ideológiája, ez áll amögött, hogy a média számtalan individuális közvetítő sejtre, „antimédiumra” esett szét (kalózrádiók stb.). Esetleg az információnak semmi köze a jelentéshez, hanem valami más, egy másik rend működési modellje, kívül a jelentésen és a jelentés szorosan értett körforgásán. Ez Shannon elmélete: egy információs szféra, amely tisztán funkcionális, technikai médium, amely nem tartalmazza a jelentés véglegességét, ezért nem foglalható bele egy értékítéletbe. Egyfajta kód, mint a genetikai kód: az, ami, úgy működik, ahogy, a jelentés valami más, ami bizonyos értelemben a tény után következik, ahogy Monot-nál is a Chance et necessitében. Ebben az esetben egyszerűen nincs összefüggés az információ növekedése és a jelentés csökkenése között.

Vagy éppen ellenkezőleg, szoros és szükségszerű összefüggés van köztük, amennyiben az információ rombolja vagy semlegesíti a jelentést. A jelentés elvesztése közvetlenül kapcsolódik az információ, a média és a tömegmédia bomlasztó, lebeszélő cselekvéséhez. A harmadik elmélet a legérdekesebb, de ez szöges ellentétben áll minden közkeletű véleménnyel. A szocializációt mindenhol a médiaüzenetek befogadásával mérik. Mindenki, aki ennek egy szintje alatt marad, deszocializált, vagy virtuálisan aszociális. Mindenütt úgy hiszik, hogy az információ a jelentés felgyorsított körforgását hozza létre, többletértéket ad a jelentésnek, hasonlóan a gazdasági többletértékhez, amely a tőke gyors forgásából származik.

Úgy tartják, az információ hozza létre a kommunikációt, és bár a veszteség hatalmas, az általános konszenzus szerint egészében véve még így is felesleg alakul ki a jelentésből, amely újrafelosztásra kerül a társadalmi térben – ahogyan a konszenzus azt is tartja, hogy az anyagi termelés, minden hátránya ellenére, az anyagi javak feleslegét alakítja ki. Ebben a mítoszban mind bűnrészesek vagyunk. Ez modernitásunk alfája és ómegája, ami nélkül társadalmi szervezetünk hitele összeomlana. Sőt, ténylegesen össze is omlik, mégpedig azért, mert ahol az információ látszólag jelentést hoz létre, ott valójában éppen az ellenkezője történik. Az információ felfalja önnön tartalmát. Felemészti a kommunikációt és a társadalmit. Mégpedig két okból.

1. Ahelyett, hogy megteremtené a kommunikációt, pusztán hátteret ad neki. Ahelyett, hogy jelentést hozna létre, pusztán hátteret ad a jelentésnek. A szimuláció gigantikus, ismerős folyamata. Irányítatlan interjú, beszéd, hallgatók, akik beleszólnak, részvétel, minden szinten zsarolás a beszéddel: „Te is részese vagy, te vagy az esemény” stb. Egyre több információt hódít meg ez a fantomtartalom, ez a hasonszenvi beültetés, a kommunikációnak az ébredező álma. A körkörös elhelyezkedés, amelynek segítségével irányíthatjuk a közönség vágyait; a kommunikáció antiszínháza, amely, mint tudjuk, nem más, mint a hagyományos intézmény negatívjának felhasználása, a negatív integrált áramköre. Roppant energiák tartják a helyén ezt a szimulákrumot, elkerülendő a nagyfokú deszimulációt, amely szembesítene minket a radikális jelentésvesztés valóságával.

Nincs értelme megkérdezni, hogy a kommunikáció elvesztése okozza-e az eszkalációt a szimulákrumban, vagy a szimulákrum jelenik meg először, hogy lebeszéljen, rövidzárlatot okozzon, mielőtt a kommunikáció lehetősége is kialakulna (a modell alakulása vet véget a valódinak). Nincs értelme megkérdezni, melyik az első, ez egy körkörös folyamat – a szimuláció, a hiperreális folyamata. Valódibb a valódinál, így törli el azt. Ezért nemcsak a kommunikáció, de a társadalmiság is egy zárt áramkörben működik, funkciója a csábítás – amihez a mítosz ereje kapcsolódik. Az információban való hit és a hozzá való hűség is ahhoz a tautologikus bizonyításhoz kapcsolja magát, amelyet a rendszer ad önmagáról, megkettőzve egy meghatározhatatlan valóság jeleit.

Azt hihetnénk azonban, hogy ez a hit éppen olyan homályos, mint a mítoszokban való hit volt az ősi társadalmakban. Hisszük is, és nem is. Nem mondjuk magunknak, hogy „Tudom, de mégis”. Mindannyiunkban egyfajta inverz szimuláció felel meg a jelentés és a kommunikáció szimulációjának, amelybe a rendszer zár minket. Erre a tautológiára a tömegek ambivalenciával felelnek, az elrettentésre pedig elhidegüléssel vagy mindig enigmatikus hittel. A mítosz létezik, de nehogy azt gondoljuk, hogy az emberek hisznek is benne: ez a kritikus gondolkodás csapdája, amely gondolkodás csak úgy gyakorolható, ha feltételezi a tömegek naivitását és ostobaságát.