Gondolat Kiadó

Demeter Tamás: Mentális fikcionalizmus

A kötet kevéssé ortodox elmefilozófiai álláspontot fejt ki: úgy érvel, hogy a hétköznapokban használt pszichológiánkat nem a viselkedés magyarázatára és előrejelzésére használjuk, hanem arra, hogy olyan történeteket mondjunk egymásról és magunkról, amelyek viselkedésünket érthetővé teszik. Ez a megértés nem következmények nélküli. Pszichológiai történeteink nem a viselkedés mögöttes mechanizmusait írják le, hanem azokat az affektusokat fejezik ki, amelyek a társas interakció során különféle helyzetekkel és viselkedésekkel szembesülve ébrednek bennünk, s ezzel befolyásolják mások hasonló érzékenységét. Ez a narratív gyakorlatunk képezi erkölcsi értékeléseink alapját, sőt, pszichológiai érzékenységünk részben maga is erkölcsi érzékenység. A könyv érvelése szerint az értelmezés és az értékelés kontextusa — ellentétben a magyarázat és az előrejelzés kontextusával — jelentik a pszichológiai diskurzus természetes közegét. A könyv egyaránt számot tarthat a filozófia, a pszichológia, a társadalom- és irodalomtudomány iránt érdeklődők figyelmére.

RÉSZLET

II.6. Népi és tudományos pszichológia

Gyakorta feltételezik, hogy a népi pszichológia és a kognitív tudomány célja egyaránt a viselkedés magyarázata és elõrejelzése, s ezért ugyanarról szólnak (lásd Stich 1978). Így vagy össze kell békíteni õket valahogyan, vagy az egyiket eliminálni kell a másik kedvéért. A fentiek fényében azonban okunk van azt hinni, hogy ez hamis dilemma. A mentális realizmus elválasztása a népi pszichológiával kapcsolatos realizmustól megteremti annak lehetõségét, hogy elválasszuk egymástól a tudományos pszichológia és a népi pszichológia illetékességi körét is. Így a népi pszichológiai diskurzus jellegzetességeit anélkül tanulmányozhatjuk, s manifeszt képét szükség esetén anélkül vehetjük revízió alá, hogy az bármilyen hatással volna az empirikus pszichológiai vizsgálódásokra.

Ezzel mód nyílik arra, hogy elváljon egymástól a népi és a tudományos pszichológia illetékességi területe, s viszonyuk problémamentes legyen. Mint láttuk, a manifeszt kép szerint a mentálisállapot-tulajdonításokat alapvetõen két kontextusban használjuk. Egyrészt a viselkedés elõrejelzésének és magyarázatának céljával, azaz episztemikus kontextusban; másrészt a viselkedés értékelésének céljával, azaz evaluatív kontextusban. Ha feladjuk azt a gondolatot, hogy a népi pszichológia tényállító diskurzus, azzal lemondunk episztemikus használatáról, s a továbbiakban nem lesz versenyhelyzetben az empirikus pszichológiával a mentális entitások természetét és a viselkedés magyarázatát illetõen.

Ebben az esetben a természeti fajtaként kezelt mentális entitások vizsgálatához nem lesz szükség a népi pszichológia fogalmi erõforrásaira. Innen nézve a tudományos pszichológia a maga technikai fogalmaival a viselkedés magyarázatának és elõrejelzésének kérdéseire összpontosít, a népi pszichológia pedig a személyek értékeléséhez szükséges fogalmakat szolgáltatja. Ezzel lemondunk a népi pszichológia episztemikus használatának lehetõségérõl, de megtarthatjuk a viselkedés népi pszichológiai értelmezés gyakorlatát, amennyiben sikerül ezt úgy rekonstruálni, hogy ne támaszkodjon a diskurzus állítólagosan episztemikus használatára.

II.7. A realizmus–antirealizmus-vita

Ha az itt javasolt módon teszünk különbséget a realizmus két fajtája között, azzal némiképp átstrukturáljuk a realizmus–antirealizmus-vita hagyományos szerkezetét. Ha az entitásokkal kapcsolatos realizmusra vonatkoztatjuk, akkor Millikannek a fejezet bevezetõjében idézett gondolata helytálló: valóban csak egyféle realizmus és antirealizmus lehetséges, az egyik állítja, a másik tagadja az adott osztály entitásainak létezését.

Realizmus és antirealizmus itt egyaránt meghatározottak, az ontológiai elkötelezettség vállalásában vagy elutasításában állnak – más lehetõség nincs. Egy harmadik lehetséges álláspont az volna, hogy felfüggesztjük az ontológiai ítéletünket az adott osztály entitásait illetõen, ez viszont nem realizmus és nem is antirealizmus: ez agnoszticizmus, mely nem foglal állást a vitában. Ebben az esetben azonban nem a realizmus–antirealizmus-vita egy további filozófiai aspektusával, hanem az ontológiai elkötelezettség keletkezésének kérdésével állunk szemben: arra a kérdésre, hogy valaki miért hisz, vagy miért nem hisz a boszorkányok vagy a mentális állapotok létezésében nem a filozófus dolga válaszolni, ez inkább a pszichológiára és a szociológiára tartozik. A diskurzusok értelmezése esetében ezzel szemben sem a realista, sem az antirealista álláspont nem meghatározott.