.jpg)
Jurij Andruhovics: MOSZKOVIÁDA (részlet)
rémregény
Sokéves kudarc és kétségbeesés után – sikerült! Valóra vált! Külön-külön szelik át jó darabon az orosz rónaságot, és szinte egyszerre érkeznek meg. Minden hátsó szándék nélkül ismerkednek össze egymással: valóban örülnek a találkozásnak, elvégre társak a boldogságban. Már néhány elejtett megjegyzésükből kiderül, hogy közös az érdeklődési körük: Jeszenyin, és nem Paszternak, Rubcov6, és nem Brodszkij, fiatalos nejlonruhák: elöl-hátul mintás vállrész, az elülső varrásában cipzáros zseb, hátul berakás, kiegészítő: öv. Még aznap a „ma minden jóra fordul” ingerlő-édes előérzetében elzarándokolnak Puskinhoz – hogy virágot vigyenek neki, csak úgy, magánszorgalomból. Ugyanis mindketten szeretik Puskint, sőt a legnagyobb orosz költőnek, tanítómesterüknek tekintik. Puskin tűnődve mustrálja a cipőjük hegyét.
Lent, a szobor lábánál szürke egyenruhás, fekete sildes sapkás fiúk püfölnek valamilyen borotválatlan szabadkőműveseket, akik „demokratikus szövetségnek” nevezik magukat. A Puskin nevében is felháborodott vidéki lányok mennek, hogy bejelentkezzenek a kollégiumban. A kollégiumparancsnok ázsiai, igaz, dagesztáni, de elég fiatal: fizikailag jól fejlett, széles váll, minden kétséget kizáróan szőrös mellkas, harmincnégy éves, sikerül anélkül rákacsintania mindkettőjükre, hogy a másik észrevenné, egyenletes fogazat, fekete szem, Murtaza Ramazanov, vagy esetleg fordítva, Ramazan Murtazajev. Ramazan (Murtaza?) a szobák széles választékát kínálja a hatodikon.
Bármelyik az övék lehet. Van, amelyik a poharazóra néz, és van, amelyik a zöldségesre. Van modern parkettás. Van betört ablakú. Van a vécé mellett is. A maga módján mindegyik vonzó. De van egy variáció, amelyet mindketten gondolkodás nélkül elfogadnak. Ez az úgynevezett „apartman”, két szomszédos szoba, amelyet közös előszoba választ el a világtól. Pompás! Be költöznek, rögtön áthívják egymást teára. És késő estig beszélgetnek Puskinról, Jelcinről, saját verseiket szavalják emlékezetből, dicséretet váltanak, majd kötetet, amely a megyei kiadónál jelent meg gazdaságos papíron. És sehol semmi leszbikus utalás.
Ez a csúcspont.
És a megoldás? Az idő múlásával egyre világosabban látják: óriási baklövést követtek el. Az „apartman” csapda volt. Csapda ostoba tehenek számára, akik a jóisten tudja, hogy kerültek ebbe az őrültekházába. Az a legnagyobb baj, hogy éretlenek a gruppenszexre. Így aztán mégsem sikerül elcsábítaniuk nemhogy egy tábornokot, de még a dagesztánit sem. Ekképp fogva vissza egymást, tengetik valóságos apácaéletüket, magukban dúlva-fúlva és csikorgatva a fogukat, az egykori őszinte barátság pedig alig leplezett, napról napra kézzelfoghatóbb, mélységes, sötét gyűlöletbe fordul.
