Gondolat Kiadó

A Fejlesztő Pedagógia 2009/6 számában jelent meg az alábbi recenzió Kontra György: Ezerszer ember: gyermek! könyvéről.

Franyó István: Fejlődő gyermek

Orandum est sit mens sana in corpore sano, írta Iuvenalis a Szatírákban. A fejlesztő pedagógia, pontosabban a fejlesztő pedagógus nem (csak) imádkozik, hogy a gyerekeknek ép teste és abban ép lelke legyen, hanem olyan módszereket, eljárásokat keres és alkalmaz, mely segíti őket minden tekintetben felnőtté válni. Ehhez ad segítséget Kontra György könyve, mely az Ezerszer ember: gyermek! A gyermek egészséges fejlődése címet viseli. A szerző orvosi és tanári diplomát egyaránt szerzett. Sohasem volt gyakorló orvos, egész életében pedagógusként tevékenykedett. Tanított általános iskolásokat, gimnazistákat és egyetemi hallgatókat, tartott továbbképzéseket tanároknak és sokat adott elő ismeretterjesztő rendezvényeken. Nemcsak óráin, előadásain állt mondanivalójának középpontjában az egészséges életmód, illetve annak igényének kialakítása, hanem oktatásirányítóként is mindig szem előtt tartotta a gyermekek egészséges testi fejlődését segítő körülmények biztosítását.

Kontra könyve a Magyar Pedagógiai Társaság hatékony közreműködésével a Gondolat Kiadónál jelent meg, és ennek a munkának az irodalmi igényű megfogalmazása. A szerző stílusa tudományosan igényes, de élvezetes és közérthető. Mondanivalóját rengeteg irodalmi példával illusztrálja és így még hatásosabb is az, amit leír. De miről is ír? Arról, hogy a gyermek nem miniatűr felnőtt és hogy miért olyan, amilyen. Nemcsak a méretei mások, hanem a testarányai is, anyagcseréje is — ebből következően táplálék- és tápanyagigénye, légzése, keringése is más —, szabályozórendszere is másként működik, tehát mindenben másra és másként van szüksége, mint a felnőtteknek. Ady Endrétől Móricz Zsigmondon át Weöres Sándorig, a magyar irodalom nagyjainak műveiből vett példák sokaságával mutatja be, hogy a felnőttek mennyire nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy mi minden kell a gyermekek egészséges fejlődéséhez. A kis ember nagy ködmönben azért fázik, mert testének relatíve nagyobb a felülete, mint a felnőtté, tehát hamarabb kihűl.

A nagyobb hőveszteséget intenzívebb anyagcserével lehet ellensúlyozni, de ehhez több táplálékra és levegőre van szükség. De a gyerekek gyomra és tüdeje nemcsak abszolút mértéküket tekintve kisebb, mint a felnőtteké, de funkcionálisan sem kifejlettek. Többször kell hát enniük, és jóval többet kell tiszta levegőn tartózkodniuk, Így a keringési rendszerük is kielégítően tud fejlődni. A pataki diákok nem azért lázadoznak a lencse ellen, mert az élettani szempontból majdnem tökéletes étel, hanem mert a lencse mellől hiányzott a táplálékukat minőségileg is teljessé tevő állati fehérje. Tamási körtetolvaja is a teljes értékű táplálék miatt lopja a gyümölcsöt, csak neki a vitamin hiányzik. A túletetett gyermekek a szülői szeretet mártírjai, a sok szénhidráttartalmú ételtől, édességtől „a gyerekeknek csak a kövére nő, húsa nem". Pedig a hús, azaz az izom tartja a testet, mozgatja a szervezetet, fejlettsége valamennyi életműködésre hatással van.

A Gudi légjoga című fejezetben olvashatók is azért fontosak számunkra, mert arra figyelmeztet, hogy gyermekeink nincsenek szükségletüknek megfelelő mértékben a jó levegőn, és ennek milyen következményei lehetnek. Piroska is a Különös házasságból akkor kapta vissza egészséges bőrszínét, amikorra kivágott száz nyírfát. A szabad levegőn végzett-Mozgás nemcsak anyagcseréjének tett jót, hanem a keringési rendszerének is.

A szabályozó rendszer fejlődéséről a Korán jövő szerelmek, A nyisd ki ezt a kiskaput és Az első szó csínja-bínja címek alatt olvashatunk. Arról is szól a szerző, hogy a gyerekek többségének az egészséges fejlődéshez sürgős aludnivalója van. Korosztályonként különböző ugyan a gyerekek alvásigénye, de szinte mindegyikben kevesebbet alszanak a szükségesnél. Pedig — írja a szerző — vegyük tudomásul „ha a gyereket reggel ébreszteni kell, akkor éppen olyan jogfosztott állapotban van, mintha éheztetnénk". A könyv második fele az öröklött, illetve szerzett tulajdonságok és a nevelés viszonyáról szól.

Ehhez írnia kell az öröklés vegyi titkosírásáról, a kromoszómákról, a Mendel által felfedezett törvényekről, azaz a genetikai alapismeretekről. Mert, hogy egy tulajdonság öröklött-e vagy szerzett, a gyerek miért hasonlít jobban a nagyszüleire, fiú vagy lány lesz-e az utód, miért mondják: nézd meg az anyját..., örökölhető-e a tájszólás — ezeknek az alapismereteknek a hiányában nemigen magyarázható. Minden tankönyvszerző tanulhatna ebből a részből, miként kell közérthetően a mindennapi élettől oly távol eső és elvont dolgokról írni, mint a DNS, a kromoszómagarnitúra, a ne mi kromoszóma, az uniformitás, illetve hasadás törvénye, akceleráció stb. Tudományosan pontos, formailag nagyon is élvezhető stílus jellemzi ezeket a részeket. És az ezekből következőket is.

Ízelítőül néhány fejezetcím: Nyomozás vérzékenység ügyében, Az ikrek vallomása, Az idétlen gyermek Az élet menetrendje, Ezzel a termettel?, Művészalkat, tudóstípus stb. A könyvben leírtak végkicsengése az, hogy „az öröklés nem szégyen, de nem is érdem. A gyerek nem viasz, amiből olyan figurát formálhatunk, amilyent akarunk, de az öröklés nem is végzet, amely előtt térdet-fejet hajtva meg kell semmisülnünk, vagy amely minden nevelési kötelezettségünk alól felment." „Be kell látnunk, hogy olyan képességeket nem préselhetünk ki a gyerekből, amelyhez hiányzik az örökletes adottság ... még fontosabb azonban tudnunk, hogy minden olyan testi és lelki képességet nevelhetőnek kell tartanunk, amelyről a természettudomány be nem bizonyította, hogy nem az." És ez nem csak a fejlesztő pedagógus, hanem minden pedagógus, minden szülő, minden felnőtt dolga kellene, hogy legyen.