Gondolat Kiadó

Hunkár Edit: Karácsonyra hazavárunk

Barankovics regénypályázat

Másnap a szokásos időben indult el dolgozni. Délelőttös volt, félig még aludt, amikor a ködös, nyirkos hajnalon végiggyalogolt a hosszú utcán. Elért az utca végére, ahonnan nem is jutott tovább. Álltak a villamosok. Emberek torlaszolták el a síneket. Baleset van - gondolta - de sem sebesültet, sem mentőautót nem látott. Közelebb furakodott. -Mi történt? - kérdezett meg egy mellette állót. -Hogy mi történt? Kitört a forradalom! Az történt! - válaszolta a megkérdezett. Még egy rendes választ sem kaphat az ember! - bosszankodott János. - A bolondját járatja velem ez az alak! Még hogy forradalom! Magyarországon? Na, nem! Ilyen nincs! Ilyen már csak a tankönyvekben létezik.

140 oldal

1400 Ft

RÉSZLET

A KALAND

Úgy, ahogy minden évben, a nyarat most is a nagynénémnél, Róza néninél töltöttük vidéken. Egy alkalommal Róza néni azzal az utasítással nyomott a kezünkbe egy kétfülű kosarat, hogy szedjük tele kamillával. Azt mondta, hogy ez a kis növényke jó szolgálatot tesz majd télen. Megszárítja, és orvosság lesz belőle. Meg is mutatta, hogy néz ki a kamillavirág. Megfogtam a kosár egyik fülét, Magdi, a nővérem, a másikat, és indultunk a mezőre. Siettünk, hogy minél előbb teljesítsük a ránk bízott feladatot, mert Róza néni megígérte, hogy mákos nudlival vár majd haza bennünket.

Nagy csend volt a mezőn. Nem hallatszott más, csak a bogarak zümmögése és a tücskök egyhangú ciripelése. Vadvirágok, pipacsok izzottak a napsütésben, szamárkóró lila bogáncsain szárnyukat nyitogató pillangók pihentek meg. Dolgoztunk. A kosár alján már összegyűlt néhány kamilla, amikor észrevettük, hogy egy kicsit távolabb, sokkal szebb és jóval nagyobb kamillavirágok vannak. Kiöntöttük az eddig begyűjtött satnya kis növényeket, előreszaladtunk, és egykettőre telekapkodtuk a kosarat a nagyfejű virágokkal, aztán már indultunk is haza. Útközben pipacsot meg búzavirágot szedtünk.

Meghoztuk az orvosságnak valót! – tettük le a kosarat Róza néni elé, és vártuk a dicséretet, hogy ilyen gyorsan megjöttünk, és ilyen szép nagy kamillákat hoztunk. A nagynéném furcsán nézett, előbb a kosárra, aztán ránk. Felhúzta a szemöldökét.

– Jaj, kislányok! – mondta – Ez nem kamilla, hanem margaréta. Hol szedtétek?

Leforrázva álltunk előtte. Hallgattunk. Róza néni lehajolt, ujjai közé csippentett egy nagyfejű margarétát.

– Milyen kár értük – sajnálkozott. Ezt bizony ki kell önteni. Ez semmire sem jó! Vigyétek a ház mögé, intett a kosár felé, aztán otthagyott bennünket.

Kicsit szomorúak voltunk az elmaradt dicséret miatt, de hamar megvigasztalódtunk, mert láttuk, hogy az asztalon már ott gőzölög a zöld cseréptál, tele mákos nudlival. A margaréták a szemétbe, a pipacsok meg a búzavirágok a vizeskancsóba kerültek. Alig fogtunk hozzá az evéshez, amikor megjött Pali, Róza néni nevelt fia. Habár minden nyáron találkoztunk, most mégis meglepődtem azon, hogy milyen sokat nőtt tavaly óta. Hullámos barna haja a szemébe lógott, kigombolt inge szabadon hagyta napbarnított, erős mellkasát, zsebéből csúzliszárféle lógott ki. Amint belépett, a nagynéném nyomban nekitámadt:

– Hol a fenébe’ – csavarogtál ilyen sokáig? Megmondtam, hogy siess haza! Segítened kellett volna a lányoknak ka millát szedni! Ha velük vagy, akkor nem tévesztik össze a kamillát a margarétával!

– Miért, összetévesztették? – nézett ránk Pali kajánul, nevetgélve.

– Igen, össze! Ők pestiek, nem ismerhetik úgy a növényeket, mint te!

Éreztem, hogy Pali nézésétől még a szeplőim is elpirulnak. Mélyebben hajoltam a tányérom fölé, és zavartan döfködtem a mákosnudlikat. Palit illetően furcsa változást vettem észre magamon. Nem volt ez kellemetlen érzés, sőt! Csak az volt a különös, hogy ilyet eddig még soha nem éreztem iránta, pedig minden nyáron találkoztunk. Igyekeztem minél gyakrabban a közelébe férkőzni, és most is örültem annak, hogy mellém telepedett le. Róza néni az ő tányérját is telemerte, de közben állandóan korholta, és kérdéseket tett fel neki.

– Merre jártál reggel óta, és miért nem jöttél haza?

– Pali bekapta a villájára szúrt nudlikat, és csak utána felelt.

– A tanár bácsinak segítettünk kukoricát törni – mondta tele szájjal, de nem mert felnézni, mert persze ebből egy szó sem volt igaz. A barátaival ment ki a falu szélére, ahol kipróbálták a cigarettát. Észrevette, hogy a nagynéném gyanakodva figyeli. Hogy gyanakvását eloszlassa, gyorsan hozzáfűzte: a többi gyerek is ott volt, ők is segítettek.

A nagynéném ettől megnyugodott, és nem kérdezett többet.