.jpg)
Nemsokára a kezünkbe vehetjük:
DAVID VAN REYBROUCK: A populizmus védelmében
2009-ben David van Reybrouck belgiumi flamand író A populizmus védelmében című esszéje rendkívüli feltűnést keltett Belgiumban és Hollandiában.. Mindkét országban több mint egy évtizede érzékelhető a populistának mondott, főként szélsőjobboldali pártok és irányzatok markáns előretörése, amelyek leegyszerűsített, különösen a bevándorlók ellen irányuló üzeneteikkel sok hívet szereznek a helyzetüket a globalizáció és „tudástársadalom” korában hátrányosnak érző, kevésbé iskolázott rétegek körében. De mi is a populizmus valójában? Puszta retorikai forma, amellyel a médiatársadalom korában minden politikai irányzat él valamennyire, vagy pedig maga a tartalom? És kik az első számú célpontjai? Van Reybrouck lebilincselő esszéje rámutat, hogy a modern nyugati társadalmakban új, elsősorban kulturális jellegű törésvonal van kialakulóban, amely egész életstílusok és világképek között húzódik.
A magasan képzett, „kozmopolita” elit, a világot járt, nyitott életet élő rétegek, és a lemaradó, anyagilag akár tehetős, de kulturálisan hátrányos helyzetű tömegek között szinte nincs érintkezés, valóságos szakadék húzódik köztük. A szerző „diplomatársadalmaknak” nevezi a mai fejlett világ országait, ahol az említett, kevésbé képzett rétegek úgy érzik, politikai képviselet nélkül maradtak. Vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy ehhez a tömeghez csak a populisták legprimitívebb, agresszív szólamai jussanak el? Erre a kérdésre keresi a választ a fiatal belga író izgalmas esszéje, amely távolról sem tanulság nélküli a mi társadalmunk számára sem.
RÉSZLET
A DIPLOMADEMOKRÁCIA
1
A nyugati országok többségéhez hasonlóan Hollandiában és Belgiumban is a képviseleti demokrácia rendszere működik. A népnek nem kell naponta politizálnia, rábízza azt a négyévente megválasztott parlamenti népképviselőkre. A kormányról aztán azok döntenek. A svájci kantonokban működő, közvetlen demokráciával ellentétben, a mi demokráciánk minősége a népképviselet minőségén áll vagy bukik. A minőség nem annyira az egyes képviselők alkalmasságáról vagy kiválóságáról szól, mint inkább arról, hogy a népképviselet ténylegesen milyen mértékben képviseli a népet. Az, hogy a populisták előszeretettel követelik a demokrácia (népszavazáson, internetes véleménynyilvánításon, a nép különböző formában történő megkérdezésén alapuló) közvetlenebb formáit, azt mutatja, hogy bizonyos ellenszenvvel viseltetnek a mai képviseleti demokrácia iránt.18
Az ő szemükben a parlament már nem az a fórum, ahol a nép összegyűlik, hanem a korrumpálódott hatalom egyik intézménye. Álltásukat mintegy megerősíti a közvélekedés, miszerint alig lehet különbséget tenni a képviselők és a miniszterek között. „Mind egy szálig politikusok”, hallani számos flamand söntésben, és ezt úgy mondják, mintha káromkodnának. Ha belegondolunk, ijesztő irányba haladnak a dolgok, ha az ország legfőbb intézményét, azt a helyet, ahol a nép hallatja és érvényesíti a hangját, a nemzetállam Általános Tanácskozási Fórumát, amely ösztönzi és ellenőrzi a kormány napi politikáját, sokan ingyenélőknek fenntartott, értéktelen rezervátumának tartják. Ami nem a miénk, hanem azoké ott, odafenn.
De tulajdonképp nem is olyan meglepő, hogy ilyen irányt vettek a dolgok. Az elmúlt évtizedekben ugyanis romlott képviseleti demokráciánk minősége. Egyértelműen a diplomademokrácia irányába tolódott el. A fogalmat Mark Bovens utrechti professzortól kölcsönöztem. Ő arra a viszonylag új keletű, de súlyos következményekkel járó jelenségre használja, hogy a társadalomban a polgárok a képzettségük arányában kapnak hatalmat.
18 A kilencvenes években a liberalizmus is nagyon oda volt a népszavazásért, Verhofstadt a Burgermanifesten című kiáltványban követelte, míg a holland D66 nevű párt kész volt harcolni is érte. Úgy tűnik, napjainkra kissé lelohadt az egykori lelkesedés.
