.jpg)
Megjelenés és könyvbemutató: szeptember 8. 16 óra, Kossuth Klub, VIII. ker. Múzeum u. 7.
Náray Péter: Nem Duna, Genfi -tó
A kötet a nemrégiben elhunyt, jogász és közgazdász végzettségű szerző emlékiratait teszi közzé, ám jóval több memoárnál: alapos leírást tartalmaz a globalizáció alapintézményeinek működési elveiről és gyakorlatáról, valamint a multilaterális diplomácia természetéről. A szerző Magyarországon aktív szerepet játszott a magyar külgazdaság reformjában, 1988-tól pedig Genfben dolgozott a GATT és a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) első magyar alkalmazottjaként, s részt vett a globalizáció alapjául szolgáló nagyszabású kereskedelmi liberalizáció alapjainak kidolgozásában. 1995 és 2000 között Genfben Magyarország ENSZ nagykövete volt, majd a WTO, illetve az ENSZ tisztviselője. Nemzetközi tisztviselőként, illetve nagykövetként mintegy 90 külföldi országban járt. Számos olyan eseménynek volt résztvevője, amelynek ma már történelmi jelentősége van. Az emlékiratok egyik központi témája a globalizáció folyamatának és működése természetének a bemutatása: miként vált bolygónk egyetlen nagy piaccá, hogyan szólnak bele mindennapi döntéseinkbe az üzleti motivációk, és mi ezeknek a kihatása életünkre, a világpolitikára és a Föld jövőjének alakítására.
408 oldal, 3800 Ft
RÉSZLET
A nehéz idők kezdete: az első világháború és a Tanácsköztársaság
Azt már nem a nagyapámtól, hanem a többi rokontól hallottam, hogy Lajos bácsi a Tanácsköztársaság idején a nagyvázsonyi direktórium elnöke volt. Nem mintha sok köze lett volna a kommunista mozgalomhoz, de akkor magával ragadták az események. Mint a település egyik tekintélyes emberét – ő volt a nagyvázsonyi iskola igazgatója és a faluban nagy népszerűségnek örvendett – megválasztották. Állítólag a kommün alatt rend volt a faluban, és senkinek sem esett bántódása.
Apám, Neugebauer (Náray) Béla viszont szomorúan mesélte, hogy nagyapám 1919-ben játszott szerepe következtében iskolai tanulmányai során végig diszkriminálták, megalázták, és a család múltja miatt nem vették fel a Műszaki Egyetemre, vágyai egyetemére. Nagyapám tanácsköztársasági kalandját a család szégyellte, és ezért sokáig nem is hallottam róla. A történetről akkor szereztem tudomást, amikor az egyetemi felvételi kérelem beadásához 1960 elején önéletrajzot kellett írnom. Túlbuzgó iskolám, a Munka Vörös Zászlórendjével Kitüntetett Eötvös József Gimnázium, az életrajz elkészítéséhez írásbeli szempontokat adott. Az egyik szempont azt követelte, hogy ne csak szüleink, de nagyszüleink vagyoni helyzetét és politikai tevékenységét is tárjuk fel. Mit csináltak a háború előtt, így a Tanácsköztársaság idején? Amikor a követelményeket megmutattam apámnak, megtört és feltárta a titkot. „Nos, Petikém, írd csak be az életrajzodba, hogy nagyapád a nagyvázsonyi direktórium elnöke volt, és ezért a családot a Horthy-korszakban hátrányok érték. Remélem, hogy ez az epizód, amely miatt én annyit szenvedtem, most talán a te javadra válik, és annak ellenére, hogy az egyetemi felvétel szempontjából a meglehetősen rossz alkalmazotti kategóriába tartozol, bejutsz az egyetemre.” Megjegyzem, hogy apám Lajos bácsi direktóriumi elnökségi pozícióját soha, egyetlen életrajzában nem említette, noha ezzel elejét vehette volna a Rákosi-korszakban elszenvedett üldöztetésének az el
lenségesnek és kispolgárinak minősített mentalitása miatt. De nem tette, mert egész lényét az éltette, hogy őt a teljesítményei minősítsék és soha semmi más. Mondanom sem kell, nem kevés csalódás érte élete folyamán.
