Share |

Címkék

Címkefelhő

Gondolatblog

2011.04.11. 10:43 zaphodbb

Hóvihar

Címkék: regény gondolat kiadó világirodalom szorokin gondolat világirodalmi sorozat katalógus 2011 1

Könyvfesztiváli újdonság!

Vlagyimir Szorokin/M. Nagy Miklós (ford.): Hóvihar

Gondolat világirodalmi sorozat

A Hóviharral – a nagysikerű Jég-trilógia után – immár trilógiává teljesedik Szorokinnak az groteszk, futurisztikus regénysorozata is, amelynek korábbi tagjai Az opricsnyik egy napja és a Cukor-Kreml voltak. Szorokin, a meglepetések nagymestere azonban ismét formát és nyelvet vált. Ezúttal a klasszikus orosz irodalom előtt tiszteleg azzal, hogy egyik legalapvetőbb toposzát újítja fel: Puskintól kezdve Tolsztojon és Csehovon át egészen Alekszander Blokig úgy jelenik meg a mindent lelassító vagy megállító, ugyanakkor felkavaró, az emberi életet és terveket törvényszerűen felborító hóvihar, mint az orosz élet jelképe és valósága egyszerre.

A 18–19. századi nagy orosz klasszikusok hangján megszólaló történet főhőse, az orvos Garin egy Csehov-novella alakja is lehetne. Ám most sem marad el a jellegzetesen szorokini „csavar”: apránként, fura ultramodern eszközök váratlan feltűnéséből lassacskán megértjük, hogy nem is a múltban járunk, hanem abban a különös, szorongató és groteszk szorokini jövőben, amelyben az orosz múlt elemei különös, új dolgokkal vegyülnek. Garin küldetése: a gyógyírt jelentő vakcinával el kell jutnia abba a faluba, amelynek lakóit egy ismeretlen, Bolíviából származó vírus tizedeli, amely zombiszerű lényekké változtatja a fertőzötteket. Ám Garin nem tud elérni a faluig: magával ragadja az orosz hóvihar. A lenyűgözően fordulatos regény hőse egyre különösebb kalandokon esik át Szorokin bizarr orosz-kínai 21. századában.

200 oldal, ár: 2480.- Ft

RÉSZLET

„Csúnya egy hófúvás… – gondolta Platon Iljics, s közben sietett végigszívni a szélben gyorsan kialvó cigarettát. – Az ördög vett rá, hogy egyenest jöjjek, ezen az állomáson át, hogy a rosseb enné meg. Egy koszfészek, semmi több: nincs olyan isten, hogy télen lovat lehessen váltani náluk. Pedig megfogadtam – azt mégis erre jöttem. Dummkopf. Mehettem volna tovább az országúton, Zaprudnojéban lovakat cserélek, aztán irány tovább, hét versztával hosszabb, na és? Már Dolgojéban volnék. Az állomás is rendes, az út is jó széles. Dummkopf! Most aztán megkaptad…”

Vaszjatka fürgén túrta a havat előtte, lóbálva a két egyforma táskát, mint menyecske a vedreket a vízhordó jármon. Az állomás melletti települést, Dolbesinót falunak nevezték ugyan, de inkább csak amolyan tanya volt, tíz szétszórt telekkel. Míg a hóval befútt úton a kenyérszállító kunyhójáig értek, Platon Iljics megizzadt kicsit a hosszú köpönyegében. Az öreg, erősen megereszkedett kunyhó szinte elveszett a hóban, sehol egy lábnyom körötte, mintha senki nem is lakna benne. De a kéményéből fehér füstcsomókat ráncigált a szél.

Átmentek az úgy-ahogy bekerített előkerten, aztán föl a havas, csálé tornácra. Vaszjatka csak meglökte vállával az ajtót, nem volt bezárva. Beléptek a sötét pitvarba. Vaszjatka megbotlott valamiben:

– Az anyád…

Platon Iljics nagy nehezen kivett a sötétben két nagy hordót, egy talicskát és valami limlomot. A kenyérszállító pitvarában váratlanul méhes illat csapta meg az orrát – méhkasok, virágpor, méhviasz aromái. Ez a kedves nyári illat sehogy sem illett a februári hóviharhoz. Vaszjatka üggyel-bajjal jutott el a zsákvászonnal borított ajtóig, kinyitotta, a hóna alá dugva az egyik táskát, és átlépett a magas küszöbön.

– Adjisten!

Az orvos belépett a nyomában, lehajolva, be ne verje fejét a szemöldökfába. A kunyhó kicsit melegebb, világosabb és kevésbé lomos volt, mint a pitvar: tuskók égtek a nagy orosz kemencében, az asztalon magányosan állt egy fa sótartó, egy kendő alatt nagy, kerek kenyér bújt meg, magányos ikon sötétlett a sarokban, és árván függött a falon a fél hatkor megállt óra. Bútor alig volt, az orvos csak egy ládát meg egy vaságyat látott.

– Kozma bácsi! – szólott Vaszjatka, óvatosan a földre téve az utazótáskákat.

Semmi válasz.

– Tán kiment az udvarra? – Vaszjatka az orvos felé fordította széles, szeplős arcát a vicces, rózsaszínű orrával, amiről mintha csak lenyúzták volna a bőrt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkiado.blog.hu/api/trackback/id/tr942816476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása