Share |

Címkék

Címkefelhő

Gondolatblog

2011.06.23. 13:35 gondolatkiado

Patriarsije Prudi. „És íme!”

Címkék: gondolat kiadó ízelítő

„Rita – mutatkozik be a fiatal lány –, vagy inkább Margarita.” Valamilyen ismeretlen erő húzott mindkettőnket erre a padra. Egypár perc múlva már tudtunk egymásról mindent. Rita, az orosz irodalom tanára egy moszkvai iskolában tanít. Ide jár emlékezni. Különösen tavasszal, mert hiszen minden akkor kezdődött.

Néhány évvel ezelőtt ő és a barátai létrehozták a Mester és Margarita rajongóinak baráti körét. Szívük parancsát követve találkozgattak. Orosz költők verseit mondták, és azok, akik maguk is verseket írtak, felolvasták. Zenekarokat szerveztek, és a Szadova utca 10. padlásán, a Mester házában játszottak.

 

Egyelőre Rita megmutatja nekem a Margarita kávéházat, amelyben barátaival találkozott. Ezek olyan irodalmi találkozók voltak, egy pohár tea mellett. Ez ma megváltozott, noha megőrizte hajdani jellegét, és a jelképei ott vannak a bejárati ajtókon. A hajdani moszkvai hősök portréi is. És a lakás száma is: 50. Egy éve nem jár erre villamos. A síneknek nyoma sincs. De hogyha figyelmesen hallgatsz, meghallod a villamosfékezések hangját. „És íme!” Mintha a sátán küldöttei lennének, két furcsa külföldi, akik elmesélik nekik, szovjet embereknek Júdea helytartójának históriáját, akit a világ csak Poncius Pilátusként ismer, és Jesuáét, Isten fiáét – Krisztusét.

 

Állunk Ritával a Jermolajevszka és a Málaja Bronnaja utca sarkán, és ugyanarra gondolunk. A megrendültség pillanatai, mert hogyan is lehetne másként nevezni, mert hogyan is lehetne nevezni a Patriarsije Prudén ezeket a pillanatokat, amikor is eltelt fél évszázad a mű megírása óta, s amelynek kiadását a szerző soha nem érhette meg. És itt következett be a két idegen jövendölése. „Levágják az ön fejét.” És Berlioz feje ott gurul el a síneken, melyek már nincsenek meg.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkiado.blog.hu/api/trackback/id/tr283008693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása