.jpg)
Tegyey Gabriella: Hangok, összhangzatok
Hat XX. századi francia írónő
Vniversitas Pannonica
A feminista irodalomtudománynak egészen az utóbbi időkig sem sikerült koherens elméleti rendszert létrehoznia: a francia feministák többségükben esszencialista álláspontot képviselnek, míg az angol-amerikai kutatók általában empirikusabban igyekeznek megközelíteni a nőiség mibenlétének, illetve a női beszéd funkcióinak meghatározását. Elméleti rendszer felépítése, avagy e szemléletek ötvözése nem célunk: meggyőződésünk, hogy egyik elmélet sem helyettesítheti – legyen az bármennyire is értékes és helytálló – a legfőbb tárgyat: a női szövegek alapos és mélyreható vizsgálatát. A francia feminista irodalomkritikusok fő feladatuknak tartják, hogy a női különbözőséget a nyelvben felfedezzék. Választ keresnek arra is, mennyiben alakul ki a nőírók hatására egy új irodalmi kánon, s szükséges-e ennek tükrében irodalmi örökségünk forradalma. Véleményünk szerint a női beszéd sajátosságainak felderítéséhez először ama kényes kérdést kell felvetnünk, hogy mit is értünk valójában női(es) íráson, mennyiben határozza meg a „nőiség” (női identitás) a férfiakétól eltérő női írásmódot (poétikai identitást). A kérdésre hat 20. századi francia írónő hét elbeszélése elemzésével kívánunk választ adni. A tanulmánykötet két fő problémakört vet fel: egyrészt a női beszéd narratív formáinak elemzésére törekszik, másfelől vizsgálat tárgyává teszi a női identitás által hordozott ambivalenciákat. Magyar közönségnek szóló igényes munka nem látott még eddig napvilágot sem az egyes szerzőkről, sem a 20. századi francia nőirodalomról. A könyv e hiányokat kívánja pótolni, anélkül azonban, hogy célul tűzné ki a nőirodalom történetének felvázolását.
119 oldal, ár: 900.- Ft
RÉSZLET
Mandarinok. Anne naplója
A Beauvoir-életmű regiszterei
Simone de Beauvoir – a Colette utáni generáció kimagasló szerzője – a francia egzisztencializmus és feminizmus egyik vezéralakjának számít. E változatos életmű jelentősége szintézisre törekvő szándékában rejlik: az egzisztencializmus „történetírójaként” Beauvoir rávilágít a korabeli értelmiségiek gyötrő ellentmondásaira; a „második nem” emancipációjának sürgető kérdése pedig egyszerre jelenik meg elméleti-kritikai munkáiban, emlékirataiban és regényeiben. Az életmű – akár vertikálisan, akár horizontálisan szemléljük azt – három regiszterre osztható; ez teszi lehetővé, hogy az írónő szintetikus módon fejezze ki az őt foglalkoztató problémákat.
Vertikális felépítését tekintve az életművet elméleti-kritikai, önéletrajzi és fiktív szintek alkotják – innen fakad a mű változatossága és egyben belső koherenciája. A körülmények hatalma című önéletrajzi kötetben (1963) Beauvoir rámutat e változatosság szükségszerű voltára: „Esszéim gyakorlati állásfoglalásaimat és intellektuális meggyőződéseimet fejezik ki; regényeim ezzel szemben azt a csodálkozást, amelyet – egészében és részleteiben – emberi állapotunk támaszt bennem. A két műfaj kétféle tapasztalatnak felel meg, amelyet nem lehet egyazon modorban kifejezni. Mindkettőt egyforma fontosnak és hitelesnek érzem, éppúgy fölismerem magamat A második nem-ben, mint A mandarinok-ban. Azért fejeztem ki magam kétféle regiszterben, mert szükségét éreztem ennek a változatosságnak.”
Az elméleti-kritikai regiszter írásai a szerző esszéiből és filozófiai tanulmányaiból állnak; e szinthez tartozik A második nem című írása is, amelyet – mondottuk – a feminista mozgalom később alapműveként üdvözöl.2 Ki ne ismerné a mű vezérgondolatát – „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik” –, mely rámutat arra, hogy a nők alsóbbrendűsége nem természetükben rejlik (mint ahogy ezt a 18. század végi „ideológusok” gondolták), hanem az őket körülvevő társadalmi struktúrákban.
