Gondolat Kiadó

Fejezet - Gyekiczky Tamás: Újraállamosítás

Idősotthonok Magyarországon, 1993–2008

RÉSZLET

1. számú jogeset: A CSALÓ

A. A RÖVID TÉNYÁLLÁS

Az idősek otthona a kilencvenes évek elején alakult, alapítványi formában működött. A kuratórium elnöke és egyik tagja a saját lakóotthonukat építette át idősek otthona céljára, egy kikötésük volt, mint idős és gondozásra szorult emberek – beleértve az otthonban való tartós bentlakást – részesülhessenek az idős, gondozásra szorult embereket a törvény szerint megillető juttatásokból és támogatásokból. Az otthon a felvételnél jelentős egyszeri belépési díjat kért, amit a belépők kivétel nélkül megfizettek. A szobákhoz ebben az időben sem külön fürdőszoba, sem önálló vizesblokk nem tartozott.

Hamar kinőtte az otthon a rendelkezésére álló fizikai teret. Felmerült a bővítés szükségessége és gondolata, az erre vonatkozó terveket az alapítvány kuratóriuma elfogadta. Egy oldalon jelentkezett szűk keresztmetszet: ez pedig a források hiánya volt. Úgy döntöttek, hogy hitelből és a később bejövők egyszeri hozzájárulásaiból, valamint a bankszámlán még rendelkezésre álló pénzekből fogják finanszírozni az építkezést. Elindult a beruházás. 1998/1999 fordulóján azonban a Közigazgatási Hivatal jelzett, egyszeri hozzájárulási díj nem kérhető, mert az otthon nem felel meg az emelt szintű ellátás feltételeinek. Ennek hiányában pedig egyszeri belépési díj sem szedhető. Kötelezte az otthont, hogy fizesse vissza visszamenőleg a beszedett hozzájárulásokat.

Körülbelül két évig tartó huzavona kezdődött. Az otthon egyfelől azzal érvelt, miszerint a jogszabálynak visszamenőleges hatálya nincs, így nem mindenkinek kell visszafizetnie, másfelől a bővítéssel a régi lakószobákhoz is építenek fürdőszobát, így az otthon mindenben megfelel majd a jogszabályi kritériumoknak. Az ügyészségi vizsgálat megerősítette az otthon álláspontját: nem történt jogszabálysértés.

A Közigazgatási Hivatal és az otthon közötti huzavona végül oda vezetett, hogy az otthon egy meglehetősen sajátos utat választott, visszafizette a pénzt papíron, de mindjárt be is szedte azt papíron. Tényleges pénzmozgás nem történt, de nem is történhetett, mert az összes pénzüket felemésztette a beruházás.

Mivel az otthon meglehetősen öntudatosan védte az érdekeit, és minden eszközt igénybe vett – beleértve a nyilvánosságot – álláspontja védelme érdekében, a Közigazgatási Hivatal akkori illetékes vezetője – akit nem voltak hajlandók bevenni a kuratóriumba – büntető feljelentést tett. Az alapos gyanú az otthon gazdálkodására vonatkozó jogszabályok megsértésére terjedt ki (hűtlen kezelés).

A büntetőeljárás megindult. A rendőrség az idősek otthonában hallgatta ki az idős embereket, akik elmondták: igen ez így történt, de őket kár nem érte. Sőt időközben felépült az új épület, megépültek a fürdőszobák. Egyébként a pénzt azzal a szándékkal adták, hogy az otthon céljait szolgálja. Mindegy, mit mondtak, az ügyészség vádat emelt csalás miatt (Btk. 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el).

B. A BÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK

A városi bíróság egyesbíróként tárgyalta az ügyet. A védelem álláspontja az volt, hogy egyfelől hiányzott a törvényes vád, mivel a rendőrségen a kuratórium elnökét teljesen más tényállásra gyanúsították be, mint ami miatt vádat emeltek. Így a gyanúsítás alapját képező tényekre nem terjed ki a hatóságok nyomozása. A visszafizetés technikai megoldása és a kérdéses problémák adott kezelése nem az elnök magánakciója volt, hanem a kuratóriumé.

A védelem szerint 1997. január 1. napjától lépett hatályba az 1993. évi III. törvény azon módosítása, amely az egyszerű használatbavételi díj beszedésének jogszerűségét csak azokra az esetekre tartotta fent, amikor az otthon által nyújtott szolgáltatás ún. az átlagot jóval meghaladó szintű szolgáltatás.

1997. január 1. után valóban nem volt jogszabályi lehetőség fürdőszoba nélküli lakrész lakójától egyszeri használatbavételi díjat szedni. A törvény nem volt visszaható hatályú, ezért nem érinthette az 1997. 01. 01. előtt megkötött szerződéseket. Ami felmerült – így a védelem –, az polgári jogi probléma, nem pedig büntetőjogi. A jogszabályváltozás után az otthon kétségtelenül köteles a befizetett egyszeri hozzájárulást visszaadni, azonban ennek lebonyolításában két módszer között választhatott. Vagy visszafizeti az idős gondozottaknak a pénzt, és felemeli a személyi térítési díjat –, vagy nem fizeti vissza, de nem is emeli meg a személyi térítési díjat. Ezt választotta az otthon, így az idősek maradtak egyedül a szobáikban – két-három ágyas elhelyezés helyett. A megoldáshoz polgári jogi értelemben hozzájárultak, végül 2003-ra rendeződött a helyzet, elkészültek a fürdőszobák.

A nyomozás és a vád nem bizonyította a csalás törvényi tényállásának „kár” elemét. Nem derült kit, milyen kár keletkezett és miben keletkezett az. De a fiktív pénzmozgást sem bizonyították valamennyi sértett esetében, hiszen az idős, magatehetetlen, sokszor memóriaproblémákkal küzdő tanúk nem mindenre emlékeztek. Hiányzó tényállási elemek, hiányzó bűnösség, végül hiányzó társadalomra veszélyesség. A megtévesztés sem volt igaz, a visszafizetési bizonylatokon a valóságos összegek szerepeltek, és egyértelmű volt az ellenszolgáltatás – azaz az új épületek által biztosítandó tárgyi ellátás. Ráadásul a kuratórium elnöke büntetlen előéletű, súlyos beteg volt.

Mindegy. A bíróság 12 rendbeli csalásban állapította meg az elnök bűnösségét, ezért 2 év börtönre ítélte, a büntetést 3 évre felfüggesztette. Előzetes mentesítés nélkül szabta ki az ítéletet, tehát a felfüggesztés utolsó napjának 24. órájáig büntetett előéletűnek számított. Így az – időközben közhasznú alapítvánnyá átalakított – alapítvány kuratóriumi tagságáról le kellett mondania. Fellebbezés után a megyei bíróság ezt az ítéletet jóváhagyta.