Gondolat Kiadó

Majdnem száz év - Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával 

RÉSZLET

Az anyai család

Anyám anyai nagyszüleirôl azt tudom, hogy Nagykôrösön éltek. A dédanyám Deutsch Katalin volt, a dédapa pedig Grünhut Mór. Tizenhárom gyermekük volt. Közülük nagyanyám, Regina a harmadik. Ôt Óma néven ôrzi a családi hagyomány. A szülôk nem gyôzték nevelni a tizenhárom gyereket, és egy nagynéni, akinek a nevét soha nem hallottam, nagyon megszerette a kis Reginát – nagyon szép kislány volt –, magához vette tízéves kora körül, és felhozta Pestre.

Úgy gondolta, tanuljon, járjon itt Pesten iskolába. Azt hiszem, négy polgárinál többet azért nem járhatott. Tánciskolába azonban biztosan járt. A többiek ott maradtak Nagykôrösön. Legalábbis a nagyanyám generációja maradt, aztán a gyerekeik, az utánuk következô generációból többen följöttek Pestre. Anyám egyszer megszámolta a háború elôtt a családtagokat, és százhúsz felett volt az unokatestvérek száma. Alig maradt meg közülük valaki: Garai Sándor (Grünhutról magyarosította a nevét), és két nagyobbik lánya, Ági és Sári, Sándor Nagykôrösrôl Apátfalvára települt át, ott érte a német megszállás, majd a deportálás. Csodával határos módon a két kislányával együtt hazakerült.

A lányokat Budapesten egy cionista szervezet vette oltalmába, lakást, ellátást és tanulási lehetôséget biztosított számukra, hogy felkészítsék ôket az alijázásra. Ági 1946-ban, Sári 1948-ban emigrált Izraelbe. Ott mindketten férjhez mentek, gyermekeik, majd unokáik lettek. Ági egyik fia a ’67-es háborúban egy becsapódó bomba áldozata lett. 18 éves volt mindössze, kötelezô katonai szolgálatát teljesítette, ôrségben állt. Mikor kint jártunk Izraelben, Sárinál és Áginál is vendégeskedtünk, ôk is jártak azóta itthon többször látogatóban. A háború elôtt a pesti családdal Steinfeldék voltak talán legszorosabb kapcsolatban. Steinfeld Gyulának a felesége volt Grünhut lány, Száli néni.

Nagyon okos volt, jó humorérzékkel megáldott, energikus, derûs, üde egyéniség. Az ô lányuk volt Pöszke, aki néhány évvel volt fiatalabb anyámnál és gyermekkoruktól fogva jó barátságban voltak, és akinél én legkisebb gyerekkoromtól fogva gyakran nyaraltam Cegléden. Steinfeldék fia volt Somló Imre (Steinfeldrôl magyarosított) hivatalnok volt. Amikor Nagykôrösön nyaraltam, náluk laktam, de végiglátogatták velem az egész ottani rokonságot.

Nem nagyon emlékszem arra, hogy a Grünhutok mivel foglalkoztak. Azt biztosan tudom, hogy a Steinfeldék libakereskedôk voltak. Az udvarukról nyílt egy kisebb ház, amelyben két hosszú, alacsony fapad volt. Elôttem van ma is a kép: a parasztasszonyok ülnek szorosan egymás mellett, mindegyik térde között hápog egy-egy liba, és tömik. (Azóta az állatvédelmi törvények tiltják a libák tömését.) Tudták, mivel kell tömni a libát, hogy nagyobb legyen a mája, mert akkor exportképesebb. Úgy emlékszem, nem ôk exportáltak, hanem átadták a libákat a nagykereskedônek, aki exporttal foglalkozott. Tudom, már akkor átment az agyamon, hogy Száli néniék kizsákmányolják a parasztasszonyokat.

Ugyanakkor a parasztasszonyok nagyon szerették Száli nénit, mert nagyon kedves volt, jóindulatú és jó humorú. Szívesen mentek hozzá dolgozni. Arra emlékszem még, hogy a legfiatalabb Grünhut testvér, Samu fuvaros volt. Ceglédi nyaralásaim alkalmával gyakran mentünk át látogatóba Nagykôrösre. Fôként Steinfeldékhez, Pöszke néni szüleihez. Felejthetetlen volt, hogy mindig milyen rengeteg ennivalóval kínáltak. Elôfordult, hogy ünnepkor átmentünk látogatóba délben, és akkor uzsonnára is többféle hússal kínáltak és aztán vacsorára újra. Számomra fantasztikus volt, hogy mennyit ettek. Kövér is volt mindenki.

Száli néninek volt egy híres szólása: „Vigyázni kell, nehogy betörjék a kiskaput!”. Ez onnan eredt, hogy Pöszke fiatal lányként anyámmal beszélgetett az udvaron, fiúkról esett szó, és akkor Száli néni ezt szólta oda figyelmeztetôen. Tudni kell, hogy az udvaruk fakerítésének volt egy nagy, kétszárnyú ajtaja, azon át jöttek be a fuvarosok, és egy másik, kis ajtó, amelyet a gyalogosok használtak. Száli néni óvó szava azt jelentette, hogy vigyázni kell, mert még annyi lovag, udvarló jön, hogy betörik a kiskaput.