Gondolat Kiadó

Boros János: FILOZÓFIA!

Boros János (Pécs, 1954), az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem filozófiai tanszéke és a filozófia doktori iskola vezetője. Eredeti végzettsége okleveles vegyészmérnök (Veszprém, 1978). Az 1980-as években Svájcban (Fribourg és Zürich) tanult filozófiát, Fribourgban 1986-ban filozófiai diplomát, majd 1987-ben filozófiai doktorátust szerzett. Párizs, az Amerikai Egyesült Államok és Németország számos egyetemén folytatott kutató és oktató munkát. Legfontosabb könyvei: Pragmatikus filozófia (1998) és A demokrácia filozófiája (2000), mindkettő a Jelenkor Kiadónál jelent meg.

RÉSZLET

5. AZ AKARAT SZABADSÁGA

Az akarat szabadságának problémája azt jelenti, hogy megkérdõjelezzük, vajon amikor egyénként döntünk, alternatívák közt az egyik utat választjuk, akkor függetleníteni tudjuk-e magunkat tudatosan egyéb tényezõktõl, és valóban függetlenedünk-e, amikor azt hisszük, hogy függetlenedünk, és amikor ez a szándékunk, avagy döntéseinkkor mindig befolyásolnak-e bennünket tudatalatti vagy legalábbis nem tudatos tényezõk. A kérdésre kétféle választ adhatunk. A determinizmus szerint az ember egyáltalán nem szabad.

A világegyetem keletkezése óta szigorú oksági folyamatok zajlanak, az ember kialakulása és az individuumok megszületése, fejlõdése mind megváltoztathatatlan oksági sorban helyezkedik el. Ami most történik, az már be volt írva a világ szerkezetébe a kialakulásakor, csak éppen végig kellett játszódniuk az okok láncolatának. Az ember mint biológiai lény, afféle biológiai gépezet szintén ki van téve az oksági viszonyrendszernek, és nem tud abból kilépni. Laplace úgy vélte, hogy egy mindentudó démon, amelyik a világegyetem fizikai állapotát teljes mértékben ismerte volna a kialakulás pillanatában, a világegyetem bármely késõbbi pillanatát ki tudta volna számolni.

A determinizmus alapja az oksági törvény radikális felfogása: mindennek kell hogy oka legyen, mert ha nem lenne oka, akkor a semmibõl keletkezne, ami viszont lehetetlenség. Ezért minden, ami történik, beleértve az emberi cselekedeteket, elõre „be van írva” a világegyetem szerkezetébe. A szabad akarat tételezése azt jelenti, hogy az ember tudatos lényként áttekintheti az oksági összefüggéseket, azokat csoportosíthatja, megértheti, és bizonyos módon a különbözõ csoportosításokból más-más következményrendszert vázolhat föl. Az okok megértése nyomán az embernek lehetõsége van szabadon, azaz minden oksági feltétel nélkül dönteni, hogy az okok csoportjai közül melyiket válassza ki, és annak megfelelõen cselekedjen.

A szabad akarat vagy hiánya mûködését magunkon is megfigyelhetjük, hiszen naponta számtalanszor választunk. Elmenjek-e este egy baráti összejövetelre, vagy inkább az esedékes dolgozatomon munkálkodjak? Fölsorolom a pro és kontra érveket, de mindezek ritkán elegendõk ilyen döntések meghozatalakor: „irracionális” érzelmek határoznak meg, valakivel találkozni akarok, fáradt vagyok, egy program nagyon érdekel, dolgoznom kellene stb. Az érvek-ellenérvek, érzelmek-ellenérzelmek, vágyak-ellenvágyak csoportosítása után a döntés maga mégis váratlan és nem mindig racionális. Mivel soha nincs teljesen átlátható döntési helyzet, általában teret engedünk intuícióinknak, pillanatnyi vágyainknak, avagy éppen szembeszállunk velük. Közvetlenül mindenki megtapasztalja azt a személyes vívódást és gondolkodást, amely esetenként egy döntést megelõz.

A legkülönfélébb tudományágak kutatják jelenleg az emberi tudat mûködését, és többek közt a szabad akarat, illetve a cselekvés oksági rendszerének kérdését. Az ember biológiai szerkezete és összetevõi ki vannak téve a fizikai törvényszerûségeknek. Másrészt azonban az embernek van egy belsõ perspektívája. Ebben közvetlenül érzékeljük lehetõségeinket, azt a szabadságot, hogy magunk döntjük el esetrõl esetre, hogy mit teszünk, és hogy bizonyos helyzetekben semmi külsõ vagy belsõ ok nem kényszerít bennünket, hogy az egyik és csakis az egyik alternatívát válasszuk. Kant a moralitás feltételeként tételezi a szabad akaratot, az autonómiát, amely nála a külvilágtól, az okok világától való függetlenséget, illetve függetlenedni tudást jelenti.

A szabad akarat elfogadásának vagy elvetésének kérdése az etikát és a jogrendszert is érinti és befolyásolja. Nyilvánvaló, hogy az emberek a szabad akarat bizonyos meglétét mindig is elfogadták, hiszen egyébként nem létezne semmiféle emberi felelõsségvállalás, semmiféle emberi igazságos rend, megszûnne a felelõsségre vonás lehetõsége. Mindenki „kénye-kedve” szerint cselekedhetne, és ezért nem vonhatnánk felelõsségre: hiszen saját determináltságára hivatkozna, amely alól, mondaná, nem tud kibújni. A nevelésnek, az emberi akaratnak stb. sem lenne jelentõsége. A filozófia azonban mindezek ellenére nem tud végérvényes válaszokkal szolgálni. Fel kell mérnie az emberi adottságokat, és azokból kell következtetéseket levonnia etikával, joggal, társadalommal kapcsolatban.

Az emberiség történetének tapasztalata, egy bizonyos konszenzus arra utal, hogy az emberek a szabad akarat meglétét tételezték, ami nem jelenti természetesen a tiszta szabad akarat abszolút uralmát, hiszen figyelembe kell venni bizonyos oksági meghatározottságokat és kötõdéseket is. Nagel szerint valószínûleg valahol ott lehet a megoldás, hogy „korlátozott” szabad akaratunk van, azaz nem tudunk bármit akarni, hanem a téridõkorlátoknak és feltételrendszereknek, a biológiai, nyelvi és társadalmi összefüggéshalmaznak megfelelõen tudunk bizonyos cselekvési alternatívák közt választani. A nem törvényszerû monizmus Donald Davidson által felállított tétele azt állítja, hogy ugyan nem tudjuk törvények segítségével meghatározni a tudati és a biológiai mûködések közti kapcsolódást, de állíthatjuk, hogy minden elmemûködésnek, minden tudatos aktusnak megfelel egy fizikai folyamat.